Nemrég beszámoltunk róla, hogy Evan Seinfeld, a Biohazard basszusgitárosa, mellékállásban pornósztár, valamint Tera Patrick pornósztár hét évnyi házasság után elváltak. Az okokat nem ismertük, de az egyik kommentelő úgy néz ki majdnem eltalálta azt: féltékenység. Patrick ugyanis most megjelent könyvében elmondja, hogy ő már 2006-ban abbahagyta a forgatást a férje kedvéért, ám Seinfeld ezt nem viszonozta. Ez eleinte nem is zavarta az asszonyt, ráadásul a rockzenész úgymond csak ki akarta kicsit próbálni a dolgot, ez próba viszont addig húzódott, hogy a színésznő válaszút elé állította hites urát: vagy a pornó, vagy a házasság.
A történteket ismerve tudjuk Seinfeld mit választott, viszont ez annak fényében furcsa, hogy jelenleg a Biohazard éppen maximális fordulatszámon pörög, új lemezzel, turnéval, egyebekkel, tehát a basszusgitáros-énekesnek nem igazán maradhat ideje az iparszerűen űzött kamera előtti dugásra.
Patrick azt is elmondta, hogy a házasság számára szent, és nem fér bele a félrekefélés, még ha az éppen egy pornófilm kedvéért is van. Addig minden rendben, amíg csak egymással csinálják a kamera előtt (is), viszont amint az egyikük mással is forgat, elkezdődnek a bajok.
"Az, hogy a szakítás az én döntésem volt, még nem jelenti azt, hogy nem omlottam tőle össze. Annyira akartam, hogy kilépjen és csak én legyek neki, de nem tette meg, és ez örökké fájni fog." – írta könyvében Patrick.