A Mezumm a mi különleges Lynch-Godard-zenénk, de nevezhetnénk “magyar supergroup”-nak is Hegyi Áron (billentyű), Ratkóczy Huba (gitár, basszusgitár) és Szabó László (dob) füstös-misztikus rock-trióját. Megjelent idén egy nagyszerű lemezük, de a pandémia akkor még minden figyelmet magának követelt. Most “újrabemutatjuk” az albumot, illetve beszélgetünk is a srácokkal. Hétvégén még lemezbemutatójuk is lesz egy különleges helyen. És nem, nem Budapesten.
Olyan benyomásom van, mintha a produkciótok filmzene lenne film nélkül. Tényleg, pereg valamilyen film a szemetek előtt zenélés közben, és hát vannak-e aktuális vagy archaikus filmes hatásaitok?
Áron: Ha film, én úgy képzelem, ez egy, a mi korunkban játszódó természetfilm, amolyan westerntempóban. Mindig újuló viszonyok között régi törvények, ösztönök, sok szív, keserűség, szélsőségek, bohém botlások. Valóságos, átélhető mozi az élet pillanatairól. Komolyan. Nincs kedve valakinek megcsinálni??
Huba: A filmzenejelleg tagadhatatlan, de semmi szándékosság nem áll mögötte. Így alakult. Valahogy hármunk közös metszéspontja egy ilyen meditatív utaztatásból indul ki. Nekem vannak kamerasvenkek a fejemben, ha behunyom a szemem játék közben, de semmi konkrét és mindig változnak ezek a kis belső mozik. Nekem személy szerint tán a kedvenc filmzeném a Dead Man zenéje, melyet Neil Young jegyez. Az a film nekem sok szempontból alapkő, sok esetben – hol szándékkal, hol spontán – gravitálok bele egyfajta középpontba, vagy abba a hangulatba, legyen szó zenéről vagy bármiről.
Mindent a “szívnek” hagytatok meg, talán kevesebbet az intellektusnak. Már abból a szempontból gondolom ezt, hogy elhagytátok teljesen a verbális elemeket. De nem is akartatok énekest ebbe a projektbe soha? Még mélyebben: vannak szavak, fogalmak amik a nonverbális zene közben a szerző-előadó agyában járnak? Vagy ez “csak” “képzene”, füstösen, misztikusan?
Lac: Instrumentális dolognak szántuk ezt már az elejétől fogva, bár a stúdiófelvételek után maradt némi hiányérzet, sokat beszélgettünk arról, hogy melyek azok a részek, ahová még elférne ez-az, akár hangszeres, akár énekes vendégek közreműködésével. Aztán meghallgattuk néhányszor és fokozatosan rájöttünk, hogy nem kell ide semmi más. Először az énekes vendégeskedést engedtük el, nehogymár belebasszon az idillbe, aztán a mindenféle trombitás, hegedűs, kiskutyafülés ötleteinket is elvetettük.
Áron: Engem nagyon motivál az a kialakult nyelv, amin keresztül értjük egymást. Egy kisebb csoda, ha ezt éppen úgy beszéljük, mint ahogyan elterveztük az elején. Amúgy pedig, ha jól sikerül, mintha szavakat használnánk…legalábbis ismerek ilyen zenéket.
Mindenkinek van jópár zenei ügye és elkötelezettsége. Mi az, amit ebben találtok meg, méghozzá közösen az egymásra találáson kívül?
Áron: Nekem nagy örömet okoz, hogy semminek nincs tétje. A koncepciónkba belefér, hogy egy-két témát a végtelenségig húzzunk. Az élet amúgy is tele van olyan dolgokkal, amiket nem lehet elégszer elmondani. Az egyik barátom szerint: „ami nem megy (át), azt erőltetni kell”.
Lac: Azt hiszem, mindannyian különösebb elvárások nélkül vágtunk bele ebbe a zenekarba, Áronnal már több mint 10, Hubával pedig több mint 20 éve vagyunk barátok, tehát kialakult már egy közös nyelv, nem volt kétségünk afelől, hogy egy ilyen konstelláció működni fog. Nagyon sok örömömet lelem ebben a zenekarban, még ha ritkán is tudunk így hárman együtt lenni, azon túl, hogy két olyan emberrel muzsikálhatok, akik különösen közel állnak a szívemhez, egy ének nélküli trióban veretni a zenélés egyik legszabadabb formája, én erre jöttem rá. Kigurul valami téma és azt csinálunk vele, amit akarunk, ez egy csodálatos dolog.
Huba: A régi barátság valóban fontos alapkő, ehhez hozzájön csomó közös élmény a zene kapcsán: kismillió közreműködés egymás projektjeiben, éveken át közös terem, együtt lógás, egymás koncertjeire járás… A közös termezés a megboldogult R33 falain belül zajlott, ott is történtek az első lépések a közös projektet illetően, egyszerűen elkerülhetetlen volt. Akkor arra nem gondoltunk persze, hogy 7-8 évvel később, amikor már masszívan az ország három egymástól távoli pontján élünk, ez a közös erő olyan erős, hogy két nekifutásra összedobunk egy komplett nagylemeznyi dalt, s egy újabb nekifutással Áron tanyáján Kolozsi Peti hangmérnök vezényletével (Kitchen Room Stúdió) föl is rántjuk a lemezt. S újabb két év elteltével megjelentetjük, majd lemezbemutató koncertet szervezünk. Valami különös kohézió működik köztünk, ami nem ismer lehetetlent, s tét nélküli attitűddel, illetve a türelemmel „legyőzhetetlennek” is tűnik ez az erő.
Hogyan tovább? Ez egy szabadidős, amolyan “pandémiás projekt” vagy erőteljes szerelemügy, aminek lesz folytatása, kifutása?
L: Éppen a napokban jöttünk össze újra Áron tanyáján, ahol a Darkness at Noon albumot is felvettük. A helyzet az, hogy ez lassan két éve volt, azóta ez volt az első próba, igaz, három napig tartott. Elsősorban a lemezanyagot kellett most koncertkész állapotba rakni, de néhány új ötlet is felbukkant. Kész új dalokról még nem tudok beszámolni, de egészen biztosan lesz folytatás. Szerintem jövő nyáron próbálunk egyet, két év múlva felvesszük, picit üldögélünk rajta és 2024-ben már mindenki kézbe is veheti. Persze Spotify-on.
Huba: Egyértelmű, hogy rengeteg zene rejlik még közös kutunk mélyén, így időt fogunk szánni arra ezután is, hogy fölhúzzuk a dalokkal teli vödröket.
Miért pont Csongrád? Direkt elbújós helyet választottatok a koncertnek vagy netán ez is egy igazi misztikus szerelemhely?
Lac: Kettő és fél éve élek Csongrádon, ezalatt az idő alatt sok új barátot szereztem itt, és olyan összetartást tapasztalok a csongráidak részéről, ami mindenhol alap kéne hogy legyen. A Tisza Presszó egy több mint 50 éve létező kocsma volt, néhány éve új brigád üzemelteti, akik nyitottak a kultúra felé, jelenleg minden hétvégén van élőzenés koncert a kertben, normális színpadon, fasza hangcuccal és még kíváncsi emberek is járnak… Pesten is vannak persze ilyen helyek, de egy Mezumm kaliberű kis zenekar nehezen talál jelenleg olyan klubot, ami befogadja, ezért döntöttünk úgy, hogy a lemezbemutatót Csongrádon tartjuk, és majd ott lesz, aki ott lesz.
A teljes lemez:
