2017-ben az egyik legfordulatosabb sorozat volt az HBO-nál a Hatalmas kis hazugságok, legalábbis az első évad mindenképpen egy izgalmakban gazdag krimi volt, amiben az ember csak kapkodta a fejét. Mikor kiderült, hogy David E. Kelley újra egy minisorozattal jelentkezik, főszerepben Nicole Kidmannel, Hugh Granttel és Donald Sutherlanddel, és újra egy fordulatokkal teli krimiről beszélünk, akkor a legtöbben újra lázba jöttek.
Nem spoileres kritika
A Tudhattad volna egy egyszer nézhető, és egyszer baromira szórakoztató minisorozat. Az alaptörténet annyi, hogy New York egyik elit magániskolájába járó gyerek édesanyját megölik, és azonnal felmerül a kérdés, hogy ki tette, és vajon biztos az tette-e, akire a rendőrök gondolnak. Az valóban zseniális, ahogyan folyamatosan elbizonytalanodik a néző, és egy idő után már a legutolsó mellékszereplő is gyanús lesz, és ez az izgalom az utolsó részig kitart.
Az egész leginkább a színészek játékán alapulna, amiben egyértelműen Donald Sutherland a csúcspont, aki úgy hozza a befolyásos após karakterét, hogy egy orrándulásával képes arra késztetni az embert, hogy megkérdőjelezze azt, ahogyan eddig felépítette magában, hogy ki és miért lehetett a tettes. Hugh Grantnek még mindig az az egyik legnagyobb teljesítménye, hogy egy másodperc alatt megszámlálhatatlan mennyiségű pislogást tud véghezvinni, illetve hogy a védjegyévé vált kiskutya nézésével eddig leginkább a női szíveket próbálta megnyerni, most pedig az ártatlanságát bizonyítani. A sorozat legnagyobb csalódása egyértelműen Nicole Kidman, aki az élő bizonyítéka annak, hogy a túlzásba vitt idegméreg a bőr alatt lehet, hogy valameddig lassítja az öregedés jeleit, cserébe teljesen kifejezéstelenné teszi az arcot. Jelenleg az Oscar-díjas Kidman nagy küszködések árán képes arra, hogy legalább az egyik szemöldökét felvonja, az összes mimikája pedig jórészt abból áll, hogy meresztgeti a szemeit vagy úgy tartja nyitva a száját, mint mikor bedugul az ember orra, és alig kap levegőt.
Ennek ellenére vagy talán éppen azért, mert Kidman olyan túl sokat nem segít a nézőknek, a Tudhattad volna ha nem is éri el a Hatalmas Kis Hazugságok izgalmát, és fordulatosságát, de tökéletes lehet akár egyben is ledarálni egy ráérős vasárnapon, de sokkal izgalmasabb legalább napokat hagyni közötte, hogy tovább lehessen találgatni, ki tehette, és abban is biztos lehet a néző, hogy a végén sokáig fog még a későbbiekben is rágódni.
****
SPOILERES kritika
****
A Tudhattad volna Jean Hanff Korelitz azonos című regényén alapszik, nagyvonalakban. A szereplők többé-kevésbé ugyanazok, a fő történés, vagyis a gyilkosság, és a férj gyanúsítása is megegyezik, de a második rész után a könyv és a sorozat teljesen különválik.
Ez azért jó hír, mert a sorozat közepén egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ugyanaz lesz a gyilkos a filmben, mint a könyvben, vagyis azoknak is élvezhető, akik olvasták az eredetit.
A könyvet nem találtam olyan nagyon zseniálisnak, mivel az már mindenhol elhangzott, hogy egy gyilkosságról lesz benne szó, így nagyjából a huszadik oldalnál ki lehetett találni, hogy ki tette. Végig azt vártam, hogy mikor jön valami csavar, aztán csak nem jött, egyszercsak elfogytak a lapok, és vége. A sorozat készítői azonban telepakolták fordulatokkal a történetet, hogy rá se lehessen ismerni, és aztán addig csavargatták, míg ugyanaz lett mint a könyvben, vagyis nagy katarzis helyett, nem jött semmi, az lett a fordulat, hogy nincs fordulat.
Nem mondom, hogy 2020-ban meglep, hogy ilyen magasról milyen mélyre lehet zuhanni rövid idő alatt, és így visszanézve már a sorozat közben is hangosabban megfogalmazódhatott volna bennem, hogy ebben a filmben ha tényleg mindenki annyira hülye, hogy pont az ellenkezőjét csinálja, mint a normális emberek, akkor lehet, hogy nem kell tőlük túl nagy megváltást várni a végén sem.
A sorozat miatt az internetet ellepték a különböző találgatások, hogy vajon ki lehet a gyilkos, kinek mi lehet a motivációja, a háttérsztorija, hogyan és mikor ölhette meg a szeretőt. Itt is voltak olyan teljesen kusza elméletek, hogy a főszereplő Grace Fraiser alvajárás közben ölt meg egy nőt, akiről amúgy semmit nem tudott. Vagy hogy a nő barátnője tette, hiszen az igazi női barátságok egyik legfontosabb ismérve, hogy bármikor pépesre verem a szerető fejét egy kalapáccsal.
De azt jól megmutatta, hogy az emberek belevonódtak ebbe a történetbe.
Aztán jött az utolsó rész, amikor mindenki hátradőlt, hogy na akkor jöjjön a végkifejlett, legyen egy jól kidolgozott történet, fordulat, egy finálé, amitől mindenkinek leesik az álla. Ehelyett az egész olyan nyomorult lett mint Bobby halála a Dallasban és csak annyi derült ki, hogy
