„Dunakanyari akusztik transz” – vallja magáról röviden az AZNAP Projekt, hosszabban pedig ezt:
Dunakanyari néprajztransz, lüktető ritmusokba, ősi hangzásba ágyazva, ahol teret kapnak a hip-hop gyökerei is, felhangzik a rímekbe csavart lengyel szó és néha elszabadul az improvizáció. A zenei hangzás mélyét a doromb, a nagybőgő és a dob lüktetése alkotja, a sokszor keleties fő motívumokat a zongora és citerajáték adja, de meghatározó a fuvola és a hegedű szólójátéka. Sokszor a népi furulya és a kaval is felcsendül.
Fontos számunkra a Dunakanyari közösségek építése és kultúra teremtése, hiszen itt élünk és alkotunk. Egyszer egy budapesti neves klub koncertszervezője úgy fogalmazott: „Végre egy zenekar, akiknek nem közönsége van, hanem a dunakanyari közösségnek van egy saját zenekara”, ezek után ő is kiköltözött a térségbe.
Ez a sok-sok ötlettől duzzadó folyamatzene messze elkerüli a műfaji csapdákat, azaz nem ragad bele egyikbe sem, pedig többet beidéznek: elsősorban jazz és folk a főcsapás, de valóban jelentősek keleti hatások (ám nem jobban, mint bármi más), és persze ott vannak a pszichedelikus- és etno-rockra jellemző folyamatzenei struktúrák is. Ha engem kérdeznének, azt mondanám, hogy pszichedelikus folk-jazz, de mivel nem kérdeznek, felejtsük is el gyorsan, már csak azért is, mert akkor szabadon hagyjuk szárnyalni magunkban is ezt a jelenidőket és tágas tereket magába foglaló akusztikus muzsikát – amiben egyébként a legvonzóbb éppen önazonossága, és a nyolc nagyszerű muzsikus odaadó játéka. Egész hangzástere csordultig tele, mégis örömtelien szellős az egész; összegezve: valamit nagyon jól csinálnak, mert bármilyen szétszálazó megfejtés csak röghöz igyekszik kötni azt, amit ők éppenséggel eloldani igyekeznek. Remélhetőleg ezt a parádés debütálást (Számtalan, Mana Mana Records, 2020) további albumok követik majd.
További információk
