Hirdetés
Hirdetés

Te is kerülhetsz hasonló helyzetbe egy átmulatott éjszaka után – Itt az új The Medley’s-klip és -dal

medleis.jpg

A budapesti The Medley’s zenekar Nagykörút című lemeze 2017-ben jelent meg, azóta számos klubkoncert és fesztiválszereplés után most egy teljesen új dallal és klippel jelentkeznek. 

A tőlünk eddig megszokottnál valamivel kedvesebb és naívabb világba csöppenhet a hallgató, ahol persze ugyanúgy a város és a szerelem irányítanak mindent. Nehéz lenne eldönteni, pontosan mikor melyik vezeti a szálakat, a hangulat viszont végig mámoros.

– mondta az új dalról a zenekar énekese és szövegírója Pauer Gellért. Szerintük az új szám bárki számára könnyen befogadható, hangvétele mégis kellően egyedi. Magában hordozza, amit a zenekar neve is sugall: ‘medley’, avagy zenei egyveleg, mely nem műfaji keretekben gondolkodik, sokkal inkább szabad, sokszínű és változatos, akár a hangulatunk, akár a főváros. A zenekart élőben legközelebb a budapesti Robotban láthatjátok október 11-én

A posztot a Hangfoglaló Program keretében az NKA támogatta

nka_hangfoglalo_logo_650.png

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló