Hirdetés
Hirdetés

Táncol a Hold – A Muzsik és Volkova így nyúl Weöres Sándor verseihez

muzsik_es_volkova_foto_helyett.png

Hirdetés

A Muzsik és Volkova egy magyar-orosz dalszerző testvérpárt takar, akik Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak. Több, mint 10 éve zenélnek együtt, a Muzsik és Volkova duót pedig 2016-ban alapították. Zenéjüket az indiefolkos/akusztikus hangzásvilág jellemzi, amit ők greengrassnek neveztek el. Magyar nyelvű dalszövegeikben a személyesség, valamint a társadalmi reflexió dominál. Repertoárjukon gyakran bukkannak fel orosz feldolgozások is, most viszont egy versmegzenésítéssel jelentkeznek, amit a Lángoló olvasói hallhatnak először. (Grafikák: Tóth Teodóra)

A dal februárban született. Nem terveztünk versfeldolgozást. Egy kísérleti dalszerzésem eredménye ez. Nem éreztem a szövegeimet és lekaptam a polcról az első random verseskötetet és kinyitottam az első helyen, szintén találomra. És akkor eléggé meglepődtem, hogy a 15 perccel korábban kitalált dallammenetemre szépen simul a Táncol a Hold kezdetű vers. Utána „refrén” után néztem és akkor bukkantam rá, pár oldallal később a Míg lombok közt éj lobog… kezdetű versre, amit szintén belefűztünk a dalba. Zongorára íródott, de a gitár-ukulele hangszereléssel és a 2 szólamú énekkel kapta el a végső hangulatot.

Weöres nagyon inspiráló, már korábban is sokat forgattuk az írásait. Különböző irányból, de közel egy időben kaptunk rá az ízére úgy nagyon. Azóta pár verset még saját szórakoztatásomra megzenésítettem. Ezek csak vázlatok egyelőre, de az is lehet, hogy egyszer egy lemezzé forrnak össze.

– mondja Volkova, ami után már csak a dalt kell meghallgatni:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók