Hirdetés
Hirdetés

Talán soha egy zenekar sem tett annyit a mentális egészségért, mint a BTS

Bár a világ leginkább csak azzal foglalkozott, hogy jelenleg legsikeresebb együttes, a BTS bejelentette, hogy szünetet tartanak, ennél jóval többről van szó. A megalakulásuk kilencedik évfordulóján közzé tett videó sokkolta a rajongókat, hiszen a legtöbben azt várták, hogy új turnét jelentenek be, esetleg egy újabb világrekordot, ehelyett a tagok elmondták, hogy elfáradtak, és kiégtek. Ezzel pedig megint történelmet írtak, csak éppen olyat, ami sokkal több szót érdemelne.

Hirdetés

A K-Pop egy teljesen más kultúra, az emberi mivoltunk viszont ugyanaz

Kétségtelenül sikeres ideig-óráig a K-Pop már-már futószalagszerű működése, ahol tulajdonképpen nem is művész fiatalokat, hanem embernek tűnő produktumokat látunk, de most kiderült, hogy ez az egész modell nem fenntartható. Arról már mi is írtunk első kézből, hogy hogyan zajlik a kiválasztás, a tréningezés és a felkészülés, aminek a vége, vagyis az együttes megalakulása nem azt jelenti, hogy mostantól lehet kiélvezni a munka gyümölcsét, hanem azt, hogy az eddiginél is több munka vár rájuk.

Lelketlen futószalag vagy hihetetlen profizmus? – Mi a K-Pop zenekarok világsikerének titka?

Bár kegyetlennek tűnhet, hogy néhány sorral feljebb embernek tűnő produktumokról írtunk, de pont ez a modell az, ami kiöl huszonéves fiatalokból minden emberit, és gyakorlatilag egy táncos-énekes robotot csinál belőlük.

A probléma a K-poppal és az egész idolizált rendszerrel az, hogy nem adnak időt arra, hogy érettebbé váljunk. Folytatnod kell a zenélést, és valamit mindig csinálnod kell. Még az is rossz érzést kelt, ha annyit mondunk, hogy kimerültünk

– mondta RM, a csoport vezetője. Nagyon sokakat meglepett az is, hogy a tagok ennyire megnyíltak, mert bár az egész modell alapvetése az őszinteség is a rajongók felé, ez eddig nyilvánvalóan egy nagyon kontrollált, a végletekig finomhangolt típusú őszinteség volt, ahol a negatívumok és a nehézségek is szűrve, leginkább akkor kerültek elő, mikor már a megoldás is megszületett.

A zeneírás most egészen más érzés, mint hét-nyolc évvel ezelőtt. Akkoriban volt mondanivalóm, de hiányoztak hozzá a képességeim. Most viszont nincs mit mondanom. Jelenleg csak azért erőltetek ki magamból valamit, mert ki kell elégíteni a hallgatók igényeit.

– mondta a jelenlegi helyzetről Suga. Jelenleg az egész bejelentés arról szól, hogy nem tudnak tovább dolgozni, és az egyetlen működőképes dolog, ha egyet visszalépnek, és újraervezik az egészet még akkor is, ha éppen a karrierjük csúcsán vannak.

Példakép mentális problémákkal

A rajongók kétség kívül megrökönyödtek, ugyanakkor támogatják a kedvenceiket, és elindult egy olyan párbeszéd a rajongói klubokban és a közösségi oldalakon, ami a bejelentés nélkül, talán sosem.

A világ minden tájáról fiatalok a mentális egészségről, kiégésről, túlhajszoltságról beszélgetnek, és mivel a kedvenceik is őszintén megnyíltak, így most azt érzik, ők is őszintén beszélhetnek erről. 

A témáról szóló diskurzus pedig nem csak megértő, de támogató is. Elfogadják a fiatalok, hogy a kedvenceiknek szünetre van szüksége, hogy néha pihenniük kell, és azt is, hogy nincs azzal semmi gond, ha ők is hasonlót éreznek. A rajongók természetesen csalódottak, hogy egy darabig nem láthatják és hallhatják a kedvenceiket, de az is egyértelműen látszik, hogy értik és megértik, miért történik mindez, és valószínűleg ha a BTS-nek sikerül innen felállni, az a többi K-Pop előadónak, de bármely stílus képviselőinek precedenst teremthet.

A tagok azt mondták, hogy szóló projekteken gondolkoznak, és persze a kötelező katonaságot is le kell tudniuk. Az egészen biztos, hogy a BTS első fejezete ezzel véget ért, de mindezt úgy intézték, hogy azzal kinyitottak egy olyan kaput, ami sok zenésznek jelenthet segítséget.

Music Mentál – Lelki egészség vs. social media

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,930KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók