Hirdetés
Hirdetés

Takarásból – Bakeliten jön a ZUP első kislemeze (exkluzív lemez- és klippremier)

zup_takarasbol_cover_front_v5a.jpgA négytagú ZUP öt évvel ezelőtt kezdte karrierjét, mára pedig egy feldolgozásokat játszó zenekarból saját számos csapat lettek. A zenekarnak most jelent meg első, négyszámos kislemeze Takarásból címmel, amit egyelőre kizárólag bakelit kislemezen lehet beszerezni, amihez természetesen jár a digitális letöltés is. Az együttes szándékai szerint ezzel a kis lépéssel is motiválják majd a zenekedvelőket a jelenlegi ingyenes letöltési attitűd megváltoztatására. Az anyaghoz egy klip is készült a Mehet tovább című dalra, amit a kislemezzel egyetemben itt a Lángoló Gitárokon lehet meghallgatni. „A magyar klipek többsége, melyek egy történetet jelenítenek meg, általában nem sülnek el olyan jól, mint külföldi társaik, így maradtunk első körben a klasszikus imidzs klipnél, és a szép fényképezést, a találó technikai megoldásokat helyeztük előtérbe.” – mondja a zenekar. A ZUP-pal élőben legközelebb júl. 18-án Tokajban a Hegyalja fesztiválon, illetve 22-én Budapesten, a Kobuci kertben találkozhat a közönség, tovább után pedig ott a premier, plusz egy kisfilm arról, mi is az a ZUP:

Advertisement
39,143KedvelőTetszik
3,136KövetőKövetés
7,150FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló