Biztos sok olvasónk merengett már azon, hogy vajon mi lehet mostanában Kanye Westtel. Nos, az a jó hírünk, hogy nem tétlenkedik, hanem éppen az új üzletére koncentrál.
Hétfőn derült ki, hogy a Donda márkanévre adott be védjegykérelmet a tulajdonában álló Mascotte Holdings vállalat. A Donda a nagy felhajtással kiadott új lemezének a címe, és mostantól West elektronikai-tech termékei is ez alatt a márkanév alatt futnak majd.
A tervek szerint Donda márkájú tabletek és számítógépek is szóba jöhetnek, de elsősorban hangrendszerekre, hangszórókra, okosórára és akár okosszemüvegre is lehet majd számítani.
Egyébként West már 2012-ben szóba hozta a Donda nevet, de akkor még dizájncégként hivatkozott rá építészekkel, grafikusokkal, producerekkel, írókkal és közösségimédia-szakértőkkel, de szerepelt a leírásban az „app guy” és a „tech guy” kifejezés is, vagyis akkor még nem tűnt túl kiforrottnak a tech üzletág irányvonala.
A rapper elképzelései elsőre olyanok, mintha egy túlárazott kínai boltról álmodozna, ugyanis egy hónapja még arról beszélt, hogy a lakberendezési kiegészítők biznisze is érdekli. Akkor éppen zuhanyfüggönyöket, fürdőszobai kiegészítőket és ágyneműket szeretett volna értékesíteni a korábban már megvalósult ruha- és cipőmárka, sminktermékek, kozmetikai cikkek mellett. Ezekhez jönnének most a bluetooth hangszórók és tabletek, és már csak az akciós olívaolaj és öblítők hiányoznak a kínálatból, hogy teljes legyen a szortiment.
Akárhogy is nézzük, Kanye West éppen teljesen megreformálta a zeneipart