Hirdetés
Hirdetés

Szűretlen búzát vagy egy cseh barnát – Premieren a TULPA új dala

Lángoló Premier

A november elején debütált új formáció, a TULPA olyan zenészeket takar, mint Binges Zsolt (FISH!, Storm The Studio), Győri Attila (ex Trick), Jáger Zoltán (Jóvilágvan, ex Trick) és Székely Marci (ex Ozone Mama, Superunknowns). A zenekar 2019-ben kezdett formálódni, 2020 nyarán rögzítette első anyagát a szegedi Miracle Sound stúdióban és idén jelenteti meg első EP-jét, melyről itt a Lángolón debütál a második dal, a down the roAd we go szövegvideója, amit Kerecsen László (Syndrome) készített Bobál Kati fotóiból.

A zenekar ezeket mondta a dalról:

Győri Attila:

Szerettem volna egy dalt, amin nem kell gondolkodni. Sem a közönségnek, sem nekünk. Csak a lendület, a tempó és a soundok viszik végig, fellélegezve az állandó érdekesség-kényszerünkből. Én úgy hallom sikerült, nálam működik, Remélem nálatok is.

Jáger Zoltán:

Ennyit még nem röhögtem dalírás közben, mint ennél a tracknél. Rengeteg poén kapcsolódik hozzá, valószínűleg ezért is kívánom meg a sört, miközben játszuk. Szűretlen búzát, vagy egy cseh barnát ajánlok a hallgatásához.

Binges Zsolt:

Kis túlzással kb. annyi idő alatt íródott, mint amilyen hosszú. Jó, valójában finomítgattuk egy ideig, de első alkalommal eljátszva is azt a feelinget hozta, amit készen. Azt hiszem, a zenéhez tökéletesen illeszkedik a dalszöveg, a mély mondanivalóival… Szeretem az ilyen pörgős, egyenes dalokat, koncerteken ezek után lehet levegőért és némi folyadékért kapkodni.

Székely Marci:

A magasröptű dalszöveg Bagdy Gyuri barátom segítségével készült még a tavaszi karantén-időszak alatt és egy-két videócset alkalmával dobtuk össze. A turnézás élményét öntöttük szavakba, és azt reméltem, hogy az őszi-téli koncertjeink egyik party-himnusza válhat majd belőle, de ezt sajnos a körülmények miatt csak később élhetjük át a közönséggel. Reméljük, jövőre már mindenki úgy fogja üvölteni a refrént, ahogy Binges és Ati tette ezt a stúdióban vokálozva.

Bónuszként itt a TULPA első dala is:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók