Hirdetés
Hirdetés

Szuperhősös tematikával támad a Brains

brains_superheroes.jpg

A Brains most már hagyományosan minden tavasszal önálló, budapesti nagykoncertet ad. A március 7-e pecsás bulira minden korábbinál komolyabb mennyiségű vetítőeszközzel érkezik a csapat, emellett pedig már most dolgoznak azon, hogy a fesztiválokon is egyedi megjelenést kapjanak a dalok. A mostani koncert másik különlegessége, hogy a Brains a rádiós premier után ezen az estén adja elő először élőben a vadonatúj, Superheroes című dalát, amelyhez rendhagyó, a szuperhősök tematikájára épülő és a képregények világát idéző kísérő-kampány társul. 

„Bár a plakátokon mi jelenünk meg szuperhősökként, a Superheroes cím nem arra utal, hogy mi rendelkeznénk természetfeletti képességekkel. Éppen ellenkezőleg: bárki szuperhőssé válhat egy másik ember szemében, és ehhez nincs szükség sem hatalomra, sem emberfeletti erőre, csak figyelemre, emberségre” – mondta Columbo, a Brains zenekar énekese.

A Superheroeshoz készült „így készült” tematikájú videó a dal felvételének munkálataiba enged betekintést, de találkozhatunk benne a plakátot készítő Gáspár Tamás grafikussal – és képregény szaktekintéllyel – amint a srácokkal ötletel a következő projekt vizuális elemeiről.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló