Hirdetés
Hirdetés

Szupergroup album a Dark Art tetoválóművészétől – Interjú Sárközi Zsolttal

Sztereotípiák ide vagy oda, a legtöbb tetováló szalonban rockzene szól, és ez így van rendjén. Olyannal azonban még nem nagyon lehetett találkozni, hogy egy szalonban a tetováló maga által készített lemezét lehessen hallgatni. Sárközi Zsolt a Dark Art szalon 30. születésnapjára álmodta meg saját lemezét, amit ma már mindenki meghallgathat. A lemezről és annak folyamatairól beszélgettünk Sárközi Zsolttal, az interjú végén pedig a teljes Saint i mental meghallgatható.

Van már egy általános képem arról, hogy milyen zene szokott szólni a tetováló szalonokban. Ez a lemez úgy született meg, hogy kifejezetten „tetováló szalon” lemez legyen?

Nem, tulajdonképpen szigorúan véve nincs is olyan, hogy szalonzene. Ha a tetoválás fejlődését nézzük, akkor mondhatjuk, hogy a zenészek által lépett arra a populáris útra, ahol most tart. Teljesen másról szólt, másfajta devianciát képviselt a XX. század elején-közepén, értem ezalatt, hogy börtönstátusz, gangekhez való tartozás jelei voltak, de utánuk a rocksztárok is elkezdtek varratni, így a XX. század második fele óta főleg a rockzenéhez kötődik. Én inkább itt látom a kapcsolatot. Egyébként úgy gondolom, hogy minden egészséges embernek kell rockzenét hallgatnia. Nagyon kevés olyan műfaj van, ami megőrizte a zene ősi erejét. A rockzene sem olyan már, de sok rockzenében felfedezhető a zene igazi ősi ereje.

A szalonon kívül hasonló stílusokban hallgatsz zenét?

Alkalom és hangulat szerint változik, hogy mit hallgatok. Ha társaság van nálunk, én folyamatosan lemezeket rakok fel, mindig a körülöttem lévő emberek ízlésének, hangulatának megfelelően. Tehát Frank Sinatratól kezdve Toolig mindent hallgatok. Éjszaka például jazzt. Az éjszaka csendjében az esik legjobban, akkor tudok fókuszálni, főleg, hogyha rajzolok.

Akkor innen jött ez a 30. születésnapra szánt ötlet, hogy ez kifejezetten lemez legyen?

Az ötlet az úgy jött, hogy pont lemezt cseréltem, miközben azon gondolkodtam, hogy harmincéves lesz a Dark Art Tattoo, és valami ajándékkal kellene készülnöm az embereknek. Ránéztem a kezemben lévő lemezre és – klasszikusan, ahogy az agyrobbanások születni szoktak – arra gondoltam, hogy igen, ez lesz az ajándék! Végig gondoltam, kikkel tudnék együtt dolgozni, és öt perc múlva már a fejemben felsorakozott tizenkét-tizenöt lehetőség, másnap pedig már el is kezdődött a szervezés. A legelején volt egy olyan hirtelen elképzelésem, hogy tetoválással kapcsolatos dalok legyenek a lemezen. Elkezdtem szövegeket írni, mindegyik a tetkóval volt kapcsolatos, közben telefonálgattam, és a zenészek mind pozitív visszajelzést adtak. Így az első két hétben abban a szellemben tervezgettem a munkafolyamatot, hogy igazi rock, metál lemez lesz, a dalokat pedig a tetoválás témája fogja összekötni. Pár nap alatt még a borítót is megrajzoltam, amin csuklyás emberek álltak, mindegyiknek a kezében egy-egy hangszer, aztán szépen formálódott, változott az eredeti elképzelés, pont, mint az ember. Tetoválóként nem szerettem, amikor valaki rám erőszakolt valamilyen tőlem idegen témát vagy stílust, mert akkor nem alkotássá, hanem egy megoldandó feladattá vált a munka, ebből kifolyólag arra jutottam, hogy nem lehet megerőszakolni a zenészeket sem. Amikor jócskán elkezdődött a munka, már megvoltak szövegek, és mindenki leokézta, és nagyjából be is volt osztva a naptárba, hogy melyik dallal mikor fogok tudni foglalkozni, akkor minden átíródott. Nagyon érdekes ez a világ. Minden dal átment az alkotási folyamat tüzén, mindegyik benne volt a kis üstben, és égett alatta az alkotás tüze, de mindegyik alatt más-más tűz égett. Nagyon meghatározó, hogy melyik művész hogy viszonyul az egészhez, voltak „komoly” verbális ütközetek is, de az elmúlt tíz évben számomra ez volt a legizgalmasabb alkotói folyamat, hiába rajzolok, vagy tervezek minden nap. Ráadásul egy teljesen új területen bontogathattam a szárnyaimat, mondván, hogy majd meglátom, mi lesz ebből.

Akkor ezek szerint ez volt az első alkalom, amikor zenével foglalkoztál?

Igen, az első, de ennek ellenére konkrét elképzelésem volt mindenről. Például, az első szám, a Sacramental, egy elhunyt barátom emlékére íródott, aki tizenöt éve hagyott itt bennünket. A dal tökéletesen kifejezi azt a fajta tehetetlenséget, dühöt, amit ilyenkor megél az ember. A szélzúgás, a szívdobogás, amire rámegy a basszusgitár, az az én elképzeléseimet tükrözi. Azt szerettem volna, ha a dal minden kis eleme érzékeltetné a belső feszültséget, a kétségbeesést, a tehetetlenséget. Így például a refrént úgy képzeltem el, hogy először elhangzik szépen, majd elkiabálva, az arcába üvöltve az embereknek, hogy értsék meg, és Mári Peti ezt úgy oldotta meg, hogy minden elképzelésemet felülmúlta.

Az előbb említetted, hogy úgy kezdted el a szövegeket írni, hogy azok a tetoválásról is szóljanak.

Mindet kidobtam. Képzelj el húsz szöveget, ami csak arról szól, hogy test, bőr, beavatás…

Pedig nekem volt egy elképzelésem, hogy mivel az összes dalcímnek a vége -mental, az összefügg azzal, hogy sokan a tetoválást terápiaként élik meg.

Nincs köztük ilyen kapcsolat, de egyáltalán nem baj, hogy az eredetitől eltérő összefüggéseket fedezel fel. Ez olyan, mint amikor nézel egy képet és a festő teljesen mást gondolt, miközben festette és más üzenetet fogalmazott meg, mint amit te látsz vagy érzel a kép láttán. Ez a művészet lényege. A lemez címe először az volt, hogy In the arms of Morpheus, ami egy kifejezés az álomra. Utána beszélgettem Téglás Zolival, aki kérdezte, hogy megvan-e már a lemez címe, és amikor elmondtam, elkezdett röhögni, hogy akkor a Mátrixhoz fog kapcsolódni az egész? Merthogy akkoriban jött ki az új rész, és azt gondolta, hogy így akarom aktualizálni a lemezünket. Amikor mondtam, hogy semmi köze a filmhez, kérdezte, hogy akkor ki az a Morpheus? Nem tudta, hogy a görög mitológiában ő az álmok istene, és úgy érvelt, hogy ha ő nem tudta, akkor más se fogja, vagyis mindenki a filmhez köti majd a lemezt. Igaza volt. Hazamentem, és pont akkor érkezett egy dal Saliméktől, ez volt a Sentimental. Ezt a szót jártam körbe, és ebből lett végül az a szójáték, hogy Saint i mental. A szentelméjűtől kezdve érzelmesen át sok minden benne van ebben a címben, ahogy a Dark Art elmúlt 30 évében is. Ez a pont meghatározó volt, és ezután már egyértelmű volt számomra, hogy erre a tematikára kell felépítenem a dalcímeket.

Az alkotók, akik végül felkerültek a lemezre, őket a tetoválás révén ismered?

Igen, ez volt az egyetlen kapocs, az alap kötődés, de utána ez fellazult, sőt, kiterjesztette a szárnyait. A Ground Zero-ból páldául csak Hatvani Petit ismertem, őt tetováltam, mindenki mást a csapatból rajta keresztül ismertem meg, de azóta jóbarátok lettünk, és ez hasonlóan működött más formációkkal is. Olyan is volt, hogy egy-egy zenész, akit felkerestem, végül nem csak zenei téren nyújtott segítséget. Temesi Berci például zenészként rengeteget segített jogi dolgokban is, míg Maszi (Maszler László) a gyártási folyamatok terén adott értékes tanácsokat. Tehát mindenhol ott volt a tetoválás, de csak belépőként, amely elvezet egy nagyon izgalmas és szerteágazó világba.

Említetted, hogy tetoválóként az elmúlt harminc év során már beépült a munkamorálodba, hogy ha kész van egy munka, akkor azt teljesen elengeded.

De ez a zenészekkel most nem volt ilyen egyszerű. A határidőt már az elején elengedtem. Valójában ez vinyl lett volna, de mivel kicsúsztunk a határidőből, ezt a tervet dobnom kellett, mert a bakelit kilenc hónap alatt készült volna el, ennyi az átfutási ideje. A zenészek miatt – akik mind igen elfoglalt emberek – ráhúztunk még négy-öt hónapot, végén már azon izgultam, hogy a CD meglegyen az adott időre, amikorra szerveztük a szülinapi bulit, ugyanis ott kapták meg az emberek a lemezt. Most már csak be kell jönni érte stúdióba, de már megtalálható streaming oldalakon is. Nehéz elengedni ezt a projektet és főleg az emberek miatt. Találkoztam producerekkel, hangmérnökökkel, rengeteg jó emberrel és nyitottsággal, segítőkészséggel. Nagyon különbözőek voltak az alkotói folyamatok, volt olyan dal, amelyik programon született, másiknál viszont minden zenész összejött a stúdióban és feljátszotta a saját részét. A lemez nyitódalát jegyző csapat olyan zenészekből áll, akik nem is egy bandában játszanak. Temesi Berci, Geröly Matyi, Mári Peti, Jozzy, Balázs alkották a csapatot, ez egy igazi szupergroup lett és az egész munkamorál is olyan volt. Óriási élmény volt számomra! Persze, voltak nehézségei is a munkának, dehát sokukkal harminc éve ismerjük egymást, Tóth Tibit például tizenkétéves kora óta tetováljuk. Én tudtam mit akarok, ők meg profik, így végül olyan dalok, kapcsolatok jöttek létre, amit nem is igazán szeretnék elengedni.

Összességében mennyi volt az az idő, onnantól, hogy te megálmodtad, kitaláltad, és amikor már készen a kezedben foghattad?

Maga az alkotói folyamat kb. nyolc-kilenc hónap volt, folyamatos változásokkal a tematikában, borítóban, dalszövegekben. Van még vagy négy dal a tarsolyomban, amik ugyan nagyon jók, de nem kerültek fel, mert annyit változott az egész koncepció, nem beszélve arról, hogy egy-egy dal mennyit változott a munka során. Összesen körülbelül egy évet ölelt fel a folyamat egésze.

Ezek a dalok működnek saját maguk is? Tehát lehet majd hallani koncerten az előadóktól, vagy ez a Dark Art szalonhoz tartozik?

Kettő dalra mondhatom, hogy az enyém, a többi az alkotóké, és természetesen játszhatják, sőt! Az Ocean Hills szeretné is elvinni az egyik dalt, ez azt mutatja, hogy maguk a zenészek szeretik azt, amit csináltak és ez jó. A Fundamental c. szám a lányomról, lányomnak íródott. A története, hogy Téglás Zolival összedugtuk a fejünket két héttel azután, hogy a lányom kiment tanulni külföldre. Kvázi tizennyolc évesen elveszíted, ez nyilván eléggé megviseli az embert. Zolinál egy szobastúdióban folyt a munka. Akkor találkoztam Lukács Petával, aki egy zseni. Nekik köszönhetem a számomra egyik legkedvesebb dalt a lemezről. Nagyon sokat segített még a stúdiós munkálatokban Botlik Mátyás a Grenma Stúdióbol, Dandó Zoli, aki szintén egy zseni. De a legtöbbet Varga Zolinak köszönhetek, aki a lemez producere és hangmérnöke is egyben. Az Egomentált Horváth Viktor barátommal írtuk, az is jó kaland volt. Ez a cím is egy szójáték, és szerintem jó lett a szövege, nem üres, egy morális üzenetet szeretne közölni.  Érdekes dolog az is, hogy ebben az életszakaszban annak, amit csinál az ember, nincs „úgy” tétje. Ennek nem az volt a miértje, hogy majd valakik leszünk a lemez által és koncertezünk. Amikor tét nélkül csinálod, annak is van ugyanolyan alkotói izgalma, de nem az a lényeg, hogy ebből jövőt építs. Görcsmentességet, szabadságot ad, meg ilyenkor már az ember mindent tud nagyvonalúan kezelni. Csúszik a határidő? Jól van, nem érdekes, de azért szedd már össze magad! Már nem görcsölsz semmin, hanem élvezed az egész folyamatot.

Azt mondtad, hogy ebben látsz még fantáziát meg ebben van még olyan, ami inspirálna, ennek lehet, hogy lesz folytatása zenei téren?

Lehet, hogy lesz még folytatása, nem tudom. A sport világából jövök, utána tetováltam, amikor nagyon még senki nem csinálta, majd a következő életemben zenész leszek. Ebben az életben tudatosan megágyazok annak, hogy a következő életemben ezt csináljam, úgyhogy máris megragadom az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjem mindenkinek, aki segítette ezt a munkát idejével, tehetségével!

A lemez meghallgatható a YouTube Music felületén és hamarosan elérhető lesz a többi streaming platformon is:

A lemez kézzel fogható formában is elérhető, az első tíz személy, aki leadja a lemezigényét az alábbi e-mail címen: darkart.tattoo@gmail.com, kettő CD-t átvehet a Dark Art Szalonban. 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók