Hirdetés
Hirdetés

Szülinapos emberölés, avagy mai füllel a Body Count Manslaughter című lemezéről

A mai napon kereken 10 éve annak, hogy megjelent a Body Count, ha úgy tetszik, visszatérő albuma, a Manslaughter. Emlékeim szerint akkoriban már régóta nem lehetett túl sokat hallani a zenekarról, hiszen az első aktív időszak harmadik nekifutását jelentő, 1997 márciusában megjelent Violent Demise – The Last Days után – bár az I Used To Love Her klipje elég gyakran felbukkant különböző, akkor még létező zenetévék műsorán – olyan időszak köszöntött rájuk, amelynek végén gyakorlatilag csak a frontember Ice-T és a szólógitáros Ernie C maradtak meg az eredeti csapatból. Az alapító dobos, Beatmaster V – polgári nevén Victor Ray Wilson – 1996 áprilisában hunyt el leukémiában, a Violent Demise dalaiban még az ő játéka hallható, és a lemezt később az ő emlékének ajánlotta a zenekar. A lemez felvételei előtt a korai albumokon zeneszerzőként is jelentős szerepet játszó basszusgitáros, Mooseman – Lloyd Roberts III –  kilépett, majd pár évvel később, 2001 február 22-én életét vesztette egy utcai lövöldözés során, nem sokkal azután, hogy feljátszotta a bőgősávokat Iggy Pop ugyanabban az évben megjelent Beat ’Em Up című albumára.

Hirdetés

Innentől, ha nem is lehet azt mondani, hogy egymásnak adták a kilincset a zenészek, volt némi jövés-menés, majd 2004-ben D-Roc (Dennis Miles) is elhunyt limfóma következtében. 2006-ban megjelent ugyan a zenekar negyedik stúdióalbuma, a Murder 4 Hire, melyen még a hokimaszk mögé rejtőző ritmusgitáros is játszott, de túl nagy feltűnést nem keltett, és sok minden nem is történt a Body Count háza táján egészen 2009-ig, amikor Vans Warped-turné 15. születésnapját ünneplő partin léptek fel olyan nevek mellett, mint a NoFX, Katy Perry, a Rise Against, a Bad Religion, vagy a Pennywise, itt az emblematikus Copkiller, meg egy Slayer-feldolgozás mellett a The Gears of War című dalt is játszották, amit a hasonló című videójátékhoz írtak. Ernie C egy interjúban már akkor beszélt arról, hogy dolgoznak a következő album dalain, de ezután még több mint három év telt el, mire elkezdődtek a felvételek, és utána még másfél, mire az eredetileg Rise! címen emlegetett lemez megjelent. A végeredményt hallva viszont megérte várni, mivel a legtöbb korabeli kritika voltaképp egyöntetűen a zenekar addigi legjobb, legkomolyabb teljesítményeként emlegette a Manslaughtert.

Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy addigra kialakult az a felállás, ami ma is érvényes a zenekar szinte minden posztján. A Murder 4 Hire lemezen bemutatkozott, korábban elsősorban a progresszív power metalt játszó Steel Prophet soraiból ismert basszusgitáros, Vincent Price ekkorra már alapembernek számított, olyannyira, hogy a D-Roc és utódja, Bendrix helyére érkező ritmusgitáros, Juan The Dead – Juan Garcia, referencialistáján olyan kultikus csapatok, mint az Agent Steel, az Evildead vagy az Abattoir – már egyenesen az ő közvetítésével került a zenekarba. A doboknál ekkor már évek óta Ill Will – Will Dorsey Jr. – ült, és a lemezfelvételre pedig visszatért az alapítótagnak számító sampleres-vokálos-DJ Sean E. Sean is. A másik nyilvánvaló okról maga Ice-T így beszélt egy korabeli interjúban:

„Újból össze akartunk jönni. A zenekar Los Angelesben él, én meg New Jersey-ben, szóval Ernie egy nap felhívott azzal, hogy »Ice, kéne nyomni a rakendrollt!« Én erre azt mondtam neki, hogy nem akarok olyan lemezt csinálni, ami olyan, mint egy mixtape, mert az előző albumnál, 2006-ban, hogy úgy mondjam, a könnyebbik végén fogtam meg a dolgokat. Elküldték nekem a dalokat emailben, megírtam és felnyomtam a szövegeket, aztán mentem is a dolgomra. Nem vonódtam bele annyira, nem is működött. Szóval nem akartam újat csinálni egészen addig, amíg nem volt esély arra, hogy valami igazán jót hozzunk össze együtt.”

És ez, ha visszatekintünk 10 év távlatából, bőven sikerült, olyannyira, hogy a Manslaughter, ami megjelenésekor a Billboard 200-as listájának 102. helyén nyitott – és ez akkoriban is szép helyezésnek számított egy kifejezetten agresszív hangulatú, hangzás és zene terén egyaránt minden addiginál metálosabbra vett lemeztől – simán visszatette őket a térképre, sőt, azóta egyértelmű, hogy legalább egy-két szinttel magasabbra is kerültek siker és elismertség terén. A megjelenés után nem sokkal már ott voltak az azévi Rockstar Energy Drink Mayhem Festival utazó nyári fesztiválturnén, a szakírók meg, akik a korai években azért előszeretettel emlegették a zenekart holmi félamatőr viccbandaként, ezúttal minden korábbinál pozitívabb hangot ütöttek meg a lemezzel kapcsolatban.

Persze ez nem is csoda, hiszen nem lehet tévedni olyan dalokkal, mint a nyitó Talk Shit, Get Shot, ami azóta is fix pont voltaképpen minden aktuális koncert programjában, de ugyanígy említhetnénk a Pray For Death, a Bitch in the Pit, az Enter The Dark Side, a Back to Rehab, meg persze a Pop Bubble címét, melyben a Hatebreed frontembere, Jamey Jasta vendégszerepel. A Suicidal Tencencies-feldolgozás, meg Ice-T klasszikus 99 Problems című alapvetésének két változatban is szereplő újraértelmezése már csak hab a tortán. Szóval nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy itt lett kikeverve az a recept, amit a kiindulási alapot jelentette a Bloodlust (2017) és a Carnivore (2020) albumok elkészítésekor is.

És mivel a Body Count néhány nap múlva, június 14-én, pénteken ismét Budapesten lép fel, nem is találhatnánk jobb alkalmat arra, hogy újra előkapjuk hangolódás gyanánt!

Akit érdekel, megjelenésekor mit írtunk a Manslaughterről, itt olvashatja a korabeli lemezismertetőt!

Jegyek és további információk a Live Nation weboldalán!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,148KedvelőTetszik
3,119KövetőKövetés
5,740FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók