Hirdetés
Hirdetés

Szóval akkor PWR/UP címmel jön az új AC/DC-lemez, itt az első szám róla

Az AC/DC legendásan nem kommunikál semmit két lemez között. Gyakorlatilag az adott lemez sajtókampányának kezdetéig semmit nem lehet tudni hivatalosan. Nem nyilatkoznak, nem tesznek fel sokat sejtető képet az internetre, semmi. Viszont van egy trükkjük, ami szándékosnak tűnik: beszélgetnek más zenészekkel, rádiósokkal, producerekkel, akik meg vígan el is mondják a sajtónak, amit tőlük hallottak. Na meg rendszeresen kémfotók jelennek meg róluk.

Így volt ez most is, szóval már lehetett tudni, hogy jön az új AC/DC-lemez, méghozzá azzal a felállással, mint a legutóbbi, tehát nem jött be a legutóbbi turnén szereplő Axl Rose Brian Johnson helyett, nem jött vissza Chris Slade dobolni Phil Rudd helyére, és maradt a három éve elhunyt Malcolm Young pozíciójára beugró, most már állandó Stevie Young gitározni. És a pletykák arról is szóltak, hogy az új lemez olyan témákból állt össze, amit még Malcolmmal írtak.

Most viszont már nincsenek pletykák, jött múlt hét kedden egy felkapcsolódó villámjel, szerdán a hivatalos kép, amin gyakorlatilag megerősítették a PWR/UP lemezcímet, aztán egy dalrészlet, reklámzene, megint egy dalrészlet, most pedig itt az első teljes dal Shot In The Dark címmel. Meglepetés nincs, sima AC/DC, de senki nem is vár mást. Ja, és a lemez november 13-án jelenik meg.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók