Hirdetés
Hirdetés

Szomorkás gondolatok – Meghallgattuk az új Soen-lemezt

Három szám jött ki a svéd Soen új lemezének előzeteseként, ami alapján az év egyik legfontosabb proglemezére lehetett készülni. Leginkább azért, mert a Soen bátran hozzányúlt saját sémáihoz, és egy energikusabb, és mondhatni egyszerűbb megközelítésről tanúskodott a három dal. Az Antagonist például a zenekar legfogósabb dala, valaki egyenesen a Nickelbacket emlegette vele kapcsolatban, ami azért talán túlzás, de a refrén egy hallgatás után beleül a fülbe. A második Monarch meg éppen a Disturbed dolgait juttathatja eszünkbe, ha nem lenne a leültetett refrén.

Szóval innen indultunk, és a nyúlfarknyi lemez (alig 40 perc) végül nem lett olyan letaglózó és váratlan, mint az első két szám. Nincs nagy baj, ugyanazt a melankolikus, riffes, dallamos, alternatív metált tartalmazza, mint a korábbi lemezek, és bár valóban vannak tesztoszteronnal töltött elemek, de mégsem olyan zúzós vagy poposan közérthető, mint amit sejtetni engedett.

A hangzás kicsit furcsa, főleg a dob szól szellősen, de végsősoron egyedi az összkép. És ugye ott van még Joel Ekelöf hangja, ami szintén unikális, és mivel a hangterjedelme nem nagy, illetve nincs is változatos hangszíne, így akinek elsőre nem jön be, annak később sem valószínű, hogy fog. Az pedig még a rajongóknak sem biztos, hogy bejön, amikor néhol szándékosan felhúzza a hangot az orrába.

Mindezektől eltekintve az Imperial kellemes lemez, néhány dal pedig tökéletes aláfestése a nem nyavajgós, de azért szomorkás gondolatoknak. (4/5)

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók