Hirdetés
Hirdetés

Szombaton Sing Sing a Barba Negrában

singsing_event2.png

2013 óta ismét aktív a Sing Sing, ahol az újjáalakulás óta az Irigy Hónaljmirigyből jól ismert Sipos Tamás vette át a frontemberi teendőket. Csak néhány koncertet adnak évente, így a zenekar fellépései valóban igazi kuriózumnak számítanak minden egyes alkalommal.

„Nem kell nekem más, csak életfogytig rock’n’roll.” – foglalta össze annak idején esszenciáját a banda, és ez a mai napig nem változott, a korábbi nagy slágerek mellett azonban új szerzeményeket is produkált már az új felállású formáció, így november 21-én minden bizonnyal azok közül is elhangzik majd pár a Barba Negrában is.

A mostani felállást Tamás mellett egyébként négy eredeti tagot foglal magában, hiszen Csarnoki „Atom Anti” Antal gitáros és Lévai Hangyássy László bőgős mellett két korábbi dobosuk van velük, Boros Péter, és a Váry Zoltán, aki jelenleg gitáron játszik a zenekarban, de ez persze csak azoknak lehet meglepő, akik még soha nem hallottak a Kiss Forever Bandről. A Sing Sing előtt Jankai Béla, Kálmány György és Sipos Péter alkotta Triász játszik. 

SING SING, TRIÁSZ

Barba Negra Music Club (Budapest XI., Prielle Kornélia utca 4.), 2015. november 21., Kapunyitás: 20.00

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1040564229308287/

Advertisement
39,105KedvelőTetszik
3,072KövetőKövetés
4,980FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló