Hirdetés
Hirdetés

Szombaton Konyha az Akváriumban

konyha_akvarium_2.jpg

Ötödik születésnapját ünnepli október 3-án, szombaton az Akvárium klubban a Konyha zenekar. A koncert egyben legújabb klipjük, a „Cukor, só” premierje is. A dalhoz a Sziget Fesztiválon és egy budai háztetőn forgatott vidám, színes, mégis rendhagyó klipet a háromfős csapat. A különleges bulira most egy páros belépőt is nyerhettek. Játék és további infók a hajtás után!

„Ez nem egy rádiódal, viszont a közönségünk egyik kedvence: a szabadságélményről, a hétköznapi világ ígyvagy úgy történő elengedéséről, valamint a mindezeket követő kötelező pofáraesésről szól.” – mesélte a csapat frontembere, Szepesi Mátyás – „Keresve sem találhattunk volna ehhez a hangulathoz jobban passzoló helyszínt, mint a Sziget Fesztivált és tökéletesebb szereplőket, mint a saját szabadságát éppen kimaxoló fesztiválozókat. Imádjuk a végeredményt, sokadik alkalommal dolgoztunk a PUR E csapatával, Brautigam Bertold rendező ezúttal is tökéletesen ráérzett az elképzeléseinkre.” 

konyha_akvarium_1.jpg

A koncert maga is rendhagyó lesz: bár a csapat január végén mutatta be második, „Elmentek a szörnyek” című albumukat, az elmúlt hetekben kilenc új dalt rögzítettek, a korábbiaknál is eklektikusabb stílusban, így a legismertebb Konyha dalok – Kiskifli, Vegyétek el a mobilom, Lesz majd, egyszer, Alvópóló – mellett számos új szerzemény is felcsendül majd. És ha már öt év távlatáról beszélünk: a csapat természetesen a leghűségesebb rajongóira is gondolt: a koncert Facebook-eseményén szavazást indítanak hogy melyik, az elmúlt időszakban hanyagolt korai dalokat porolják le a jeles napra, a lassan harmincdalos repertoárból. A szülinapi koncert előtt pedig a hazai underground rock szcéna legkarizmatikusabb énekese, Apey mutatja be lélekkel teli, egyszálgitáros műsorát.

A játékban mindössze annyit kérünk tőletek, hogy osszátok meg a Lángoló Gitárok Facebookján közzétett cikket, alatta pedig kommentben jelöljétek meg egy ismerősötöket, akit szívesen magatokkal vinnétek a koncertre! Erre most pénteken délig van időtök, utána sorsolunk, a páros belépő nyertesét pedig Facebook-üzenetben értesítjük. Játékkal kapcsolatos infókért írjatok ide: jatek@langologitarok.hu

Akvárium Klub KisHall, 2015. október 3.. szombat, 20:00

Zenekari weboldal: www.konyhank.hu 

Konyha Facebook: www.facebook.com/konyhank

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló