Hirdetés
Hirdetés

Szólnak is valamiről – Meghallgattunk két új folklemezt

A hagyományos népzene modern világunkban betöltött szerepét már tárgyaltuk néhányszor, legutóbb például itt, így most az alábbi két, az eredeti forrásokból nagyokat merítő produkciók apropóján szűkítsük is le az egészet a lényegi fókuszig: hogyan tudjuk dekódolni, így befogadhatóvá tenni a népzenét popformákhoz szokott berögzüléseink ellenszelében? Kezdésként próbálkozzunk egy tisztázó definícióval: az autentikus népzene ugyebár nem más, mint a múltbéli egyéni/szociális megélések és tapasztalatok dalformákba öntése, afféle kiérlelt és lesallangozott kulturális kincsek, így korszakokat képesek áthidalni és összekötni. Persze szép-szép, de a kérdés továbbra is a kecske-káposzta séma: a régi megszólaláshoz való hűséges ragaszkodásból mennyi vehető át és vihető tovább, szem előtt tartva a megmaradást és jóllakást is; egyáltalán találkozhat-e mindez a ma emberének másfajta morális ideákon nevelkedő, és efféle hagyományok iránt nem is különösebben érdeklődő szemléletével és lelkületével? Nem könnyű erre válaszolni, a szakma tudósai sem értenek egyet mindenben, de annyi talán mégis kijelenthető, hogy az egyszeri polgár lehetősége valójában egy döntés: az odaszánás. A hagyományosabb kulturális és szociális berendezkedésre rímelő népzene befogadásához egyébként közhelyes a recept: valóban le kell „lassulni” hozzá, a felszínesnél jóval több figyelmet és türelmet kíván, a belső szenzorok finomhangolását, azaz olyasféle elmélyülést, amit az online szörfözéshez és popformákhoz szoktatott mindennapi lét egyébként nem igényel.

Sőregi Anna: Széki versek (Fonó, 2022) albuma a széki dalok és vonószenék jól dokumentált és bőséggel felgyűjtött kultúrköréből lett összeállítva, így Anna a bőség zavarával szembesült: „Nemcsak a szövegek nagy mennyisége, ezerfajta variációja árasztott el, mint a tengervíz, hanem az érzelemből fakadó, különleges előadási stílus, hangvétel, hangszín is, ami a múlt széki énekeseire általánosan jellemző, és a szövegeket oly kifejezővé, élettel telivé teszi a korai Pátria lemezek Lajtha-féle gyűjtéseitől kezdve a legutóbbi időkig. Minden nagy énekes egyéniség ugyanis egy adott dallamra saját ízlése, sorsa szerint énekli rá a szövegeket, ezért is olyan személyes hangúak. Ungvári Mártonné Prózsa Zsuzsát, Sípos György Sándorné Juhos Zsuzsát, Papp Mártonné Fülöp Máriát, Csorba Jánost, Szabó Varga Györgyöt, Székely Ferencet ilyen szempontból is mestereimnek tekintem, még ha sajnos nem is találkozhattam velük. Az az eltűnt világ azonban, amit ők éltek, és életükkel, művészetükkel képviseltek, számomra – és remélem, sokak számára – olyan értéket képvisel, amit mai életemben is szívesen látok viszont.” A múltat valóban nem eltörölni kell, ahogy ez szintén megfogalmazódik a CD kísérőfüzetében, hanem betölteni, és ez összecseng azzal az egész emberiséget érintő válságkezelő újszövetségi gondolattal, hogy ami meghaladja az vérségi szeretet szintjét és magasabb szinten köti össze az embereket, az a szellemi kapcsolat, a hétköznapi horizontális társuláshoz hozzáadódik tehát a vertikális.

Sőregi Anna és népes zenészcsapatának (Halmos Attila, Gombai Tamás, Árendás Péter, Havasréti Pál, Juhász Zoltán, Liber Endre, Kelemen László, Szabó Annamária, Sípos Márton) lemeze úgy esszenciális sűrítménye a bevezetőben tárgyaltaknak, hogy egyrészt szerkesztésbeli ívében a széki zene és kultúra minden fontos tárgykörét érinti, bevilágítva valamennyi szegletbe, mégis megnyugtatóan kerek és egységes az album egésze. Nincs is elhallgatva semmi az élet édes-nehéz teljességéből: az ébredő szerelem és az erre rányíló bizalom – a népzene elsöprő energiáinak jó része pont abból fakad, hogy sok dal és vonószene a párválasztáshoz köthető -, aztán a mindennapi élet ízei, a szépségek, a megpróbáltatások és a néha kikerülhetetlen tragédiák lettek sorba véve és összeérintve. És ha a végére érve sem lelünk örömet és megnyugvást, mégpedig elsősorban emberi mivoltunkban, mert ez a zamatos és a lét sokszínűségét körüljáró lemez ehhez egyértelműen hozzá tud segíteni, akkor tényleg máshol keresgéljünk.

Herczku Ágnes eddigi életműve gyakorlatilag keretesnek tekinthető, a népdalokat hagyományosabban megszólaltató felütés után világzenésebb produkciók következtek, persze a gyűjtésekre, szakmai elmélyülésekre továbbra is nagy gondot fordítva; az utóbbi években pedig újabb mélyásatásokra került sor. A 2018-as dupla albumról többek közt ezt írtuk: „A világzeneibb produkcióinál a folkosabb énjét követeltem, tavaly pedig a Hangzó Helikonos lemezénél pont az ettől való távolodásaitól ájultam el úgyhogy most mindent átírok: a Hozomány – Visa pont attól lehengerlően erős és meglepően személyes, hogy egy az egyben a hagyományok talaján állva, onnan nagyjából egy tapodtat el nem mozdulva célozza be a lényeget. Nem akar semmi mást, csak az életről, az élet szépségeiről és megpróbáltatásairól dalolni szívszaggató riffekkel, mert ez a mai pophoz szokott hallgató számára szabálytalannak és akár töredezettnek tetsző lüktetés gyakran olyan sodrású, mint a legkeményebb rockzene. És bizony nincs az a modern ballada, ami olyan lélegzetelállítóan megindító és hófehér szépségű lenne, mint itt néhány népdal.”

A sorozatindító album most kapta meg ahhoz kívül-belül hasonuló folytatását, a Hozomány-Magyarvista (Fonó, 2022) dupla album Revival alcímű CD-je feldolgozott népzene, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” kalotaszegi asszony dalaira épül, akihez Herczku Ági nem csak szakmailag, de barátilag is közel került, és ez nyilván a népdalok lelkületével való szorosabb kapcsolódásban is segítségére volt. Bár egy tájegységet érintő dal-centrikus az összeállítás, megnyugtatóan nem egysíkú, és ebben nyilván nagy szerepe van a jó érzékű szerkesztésnek is: a puritán dalokat mélyenszántó vonóslüktetések és tempósabb menetek tarkítják, azok minden velejáróival, tételeken belüli hangulatívekkel és hangszerelésbeli megoldásokkal. Minden egyre sűrűbbnek tűnik az album belső terei felé haladva, mintha a hangszeres szólamok közelebb mennének egymáshoz, valamiféle közös fókuszpont felé tartva. Persze meglehet, hogy ezt csak a felfokozódó hangulatok miatt érzem, de mindegy is, ez épp elég.

Ági olyan nagyszerű muzsikusokat választott maga mellé, mint Major Levente, Gombai Tamás, Szász József Árpád, Mester László „Pintyő” és Molnár Péter, énekes társnak pedig a nagyszerű hangú Szél Gábort, aki legalább annyit van színen, mint maga Herczku Ági. Major Levente és Gombai Tamás prímások pedig többek közt olyan régi mesterek játékstílusát idézik be, mint Antal Ferenc „Árus” és Varga Ferenc „Csipás”. A Gyűjtés című kettes CD, talán nem meglepő: terepen végzett gyűjtésekből összeállított válogatás, ezen kizárólag énekes dalok sorjáznak, láttató betekintést nyújtva az eredeti dallamok és előadásmódok univerzumába.

Visszakanyarodva még a Revivalhoz: Herczku Ági előadásmódjában újabb szintlépés érzékelhető, és ez hallgatóként nem is módszertanilag érdekes, hiszen technikailag már korábban eljutott egy szédítően magas fokra; úgy tűnhetett a négy év előtti sorozatindító lemezén is, hogy onnan már nincs tovább, elég, ha ettől kezdve jönnek sorban a lemezek, születnek aktuális előadások, kalap-kabát. De nem, van itt még valami átható finomodás, talán a belső érés külső megnyilatkozása, épp ezért ez már nem csak technikai zsonglőrködés, sokkal inkább egyszerűsödés, tisztulás, a természetesség kikerekedése. Mintha minden eddigi idevezetett volna, hogy ez a több évtizedes szakmai és lelki odaadás a népzenei kultúra lehető legtökéletesebb hangszerévé csiszolja Ágit magát.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,928KedvelőTetszik
3,059KövetőKövetés
3,460FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók