Négy évvel legutóbbi anyaguk után új lemezzel jelentkezett a hazai punkszíntérről ismert Counter Clockwise. Ahogy írják, „a Szó Szegik, Vagy Bennszakad korongon a témák egyszerre mélyek és elgondolkodtatóak, néhol nyersek, néhol karakteresebbek, de mindenképpen magával ragadóak.” Kilenc dal kapott helyet a lemezen, amiben olyan ismerős témák jönnek elő, mint a magán- vagy a közélet, ráadásul a Counter Clockwise-tól megszokott szókimondással.
A zenekar elmondása szerint az elmúlt négy év nagyon szokatlanul telt számukra, 2020 elejére álltak össze a dalok, aztán jött a koronavírus járvány, ami nyilván megnehezítette a munkát:
“Alapvetően sokszor próbálunk, sokszor járunk össze, szeretjük egymás társaságát. Aztán jött a járvány, és borult a teljes világkép, amit felépítettünk magunk körül. Nehéz szívvel hoztunk meg mindannyiunk biztonsága érdekében olyan döntéseket, ami sajnos a zenekarnak nem kedvezett, és ez nyilván lassította munkafolyamatot.”
A felvételeket a zenekar saját maga oldotta meg.
“Nem vonultunk stúdióba a felvételekhez több okból kifolyólag: szerettünk volna kényelmesebben, de fókuszáltabban rögzíteni, mint eddig. Stúdióban dolgozni manapság inkább egy gyártósorra emlékeztet, ezt szerettük volna valamennyire elkerülni. Másrészről abban a felborult világban, ahol mindenki magánélete percről percre változik, nehéz lett volna még stúdióval egyeztetni, rohanni az egésszel…ezért saját rögzítés mellett döntöttünk. Volt teljes hangtechnikánk, építettünk pár akusztikai kiegészítőt (ezúton is óriási köszönet Illés Árpi hangtechnikusunknak), és uccu. Szerettünk így dolgozni.”
Ezek után a sávok a Miracle Studióba kerültek Vári Gábor kezei közé, aki a zenekar szerint beletett tényleg mindent, amit tudott. Az album artworkjét Bödecs András (AAAprojekt, andrasbodecs.com) készítette, hogy „színvilágot kapjon ez a feszes melankólia.”
A lemezt Budapesten november 26.-án mutatják be az Analog Music Hall-ban, a Helo Zep! és a Dirty Dawn társaságában. Elővételes jegyek még elérhetőek:
https://tixa.hu/CC_HZ_20221126_budapest