Hirdetés
Hirdetés

Színpadon verekedtek a Jane’s Addiction tagjai, szünetet tart a zenekar

Különlegesen ért véget Bostonban a Jane’s Addiction koncertje. Már a végfelé jártak a bulinak, amikor Perry Farrell énekes váratlanul nekiment Dave Navarro gitárosnak. Előbb elkezdte lökdösni, majd meg is ütötte, miközben Navarro csak csodálkozva nézett. Roadok is berohantak a színpadra, és gyakorlatilag három embernek kellett lefognia Farrellt. A buli itt véget is ért, a frontemberen kívül a másik három tag elköszönt a közönségtől.

Hirdetés

Az énekes felesége, Etty Farrell nem sokkal az eset után elmondta, hogy a férje már egy ideje rendkívül feszült volt, és nem csak a torkával volt valami, de úgy érezte, hogy a zene is annyira hangos, hogy elnyomja az énekét. Az agya akkor borult el végleg, amikor az első sorokból felkiáltottak neki, hogy nem hallják őt. Azt is elárulta, hogy a bunyót Eric Avery basszusgitáros nyerte, aki Perry levitelekor háromszor is gyomron ütötte az énekest, aki még legalább fél óráig sírt és dühöngött a backstage-ben.

Később a zenekar is kitette egy közleményt, amiben bocsánatot kértek az esetért, a másnapi bulit pedig le is mondták.

Hogy mi lesz az eset folyománya, nem tudni, de mivel Dave Navarro egy fekete fehér képpel együtt azt írta kis az Instagramjára, hogy „Goodnight”, így sokan az vizionálják, hogy a gitáros már nem is tagja a Jane’s Addictionnek.

Ha ez így van, az elég szomorú, ugyanis a klasszikus felállás által nemrég kiadott dal annyira jó, hogy nagyon vártuk az új lemezt, amit ugyan hivatalosan nem jelentettek be, de Dave Navarro igencsak valószerűnek mondta, hogy lesz. Hát most majd kiderül, legkésőbb szeptember 18-án, amikor a turnénak elvileg folytatódnia kéne.

FRISSÍTÉS!

A zenekar lemondta a teljes turnét, Navarro, Avery és Perkins pedig külön közleményt is kiadtak, amiben leírják, hogy kénytelenek voltak ezt a döntést meghozni Farrell mentális állapota miatt, és remélik, hogy az énekes megtaláltja azt a segítséget, amire szüksége van. Szóval a zenekar nem oszlott fel, nem is lépett ki senki, csak éppen kvázi megint feloszlottak.

FRISSÍTÉS!

Perry Farrel is bocsánatot kért Dave Navarrótól és mindenkitől egy Insta-story-ban, vállalva minden felelősséget.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,097KedvelőTetszik
3,076KövetőKövetés
5,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók