Hirdetés
Hirdetés

Szikora Robi nélkül maradt Amerika

Két amerikai fellépését is lemondta Szikora Robi, tudtuk meg a Blikk mai cikkéből. A koncert szervezőjét állítólag többmilliós kár érte, nem beszélve a presztízsén esett csorbáról, amit az elmaradt koncertek okoztak neki. Szikora a lefoglalt repülőjegyek, a szállás és honorárium ellenére sem vállalta az április végi fellépéseket. Beri Kálmán koncertszervező szavaival élve: "58 évesen nem akar felszállni egy reggel hét órakor induló repülőre úgy, hogy már aznap este két fellépést le kellene nyomni." Pedig Szikora korábban már adott több koncertet is Beri szervezésében, ahol gond nélkül vette fel a 440 ezer forintnak megfelelő fizetést, amely a mostani alkalomra 660 ezer forintot jelentett volna.

"Szikoráék kérték, hogy vásároljak egy extra repülőjegyet Robi feleségének is. Megtettem. Kérték, maradjanak egy nappal tovább, foglaljam át a repülőjegyet. Megtettem. Küldtek fotót, hogy azzal készüljenek el a plakátok. Ezt is megtettem." – mondta Beri a Blikknek, ahol még folytatja: "A felesége repülőjegyének árát pedig sokallta, és miután már megvásároltuk, végül közölte, nem kéri. Hát mi ez, ha nem átverés."

A korábbi eseteknél, ahol Hamza Zoltán, Szikora menedzsere szerint szívességből léptek fel, nem volt zavaró a munkavállalói vízum hiánya, most viszont enélkül nem hajlandó a zenekar koncertet vállalni, mert bizalmatlanok, és különben is, azzal törvényt sértenének.

A Blikk megmutatta a buli gyönyörű plakátját is, és ezt mi sem hagyhatjuk ki:

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló