Hirdetés
Hirdetés

Szigorú tekintetek, nagy terpeszek – A Cult Sopronban is megmutatta, mi a rocknroll

Szóval, kezdjük a negyvenes generáció kötelező siránkozásával, hogy tíz-tizenöt éve még azért nyivákoltunk, hogy miért kell a rockzenét karanténban tartani és hermetikusan elzárni a fősodortól? Pedig sejthettük volna, hogy ha a kettő végül keveredik, annak nem az lesz az eredménye, hogy a kereskedelmi rádiókban Slayer bömböl és a VIP-teraszokon Napalm Death-összesre mulatnak a marketingesek éjfél után, hanem hogy egy The Cult-kaliberű zenekar csak epizódszerepet játszik majd az ország egyik legnagyobb zenei fesztiválján. 

Érezheti ezt Ian Astbury is, mert az este hat tízkor kezdődő egyórás koncert negyvennyolcadik percében vigyorogva kiszól a közönségnek: tényleg, tudjátok egyáltalán, kik vagyunk? Aztán gyorsan hozzáteszi: tulajdonképpen tökmindegy is, játsszunk inkább. De ne legyünk igazságtalanok, egész szép tömeg verődött össze, saccra úgy három-négyezer ember, ami lehet, hogy csak negyedannyi, mint amennyi mondjuk a Halott Pénzt nézi majd a másik nagyszínpadon késő este, de sebaj, a jó dolgokat nem kell mindenkivel megosztani. Maradhat ez nyugodtan a saját szektánk.

És, hogy milyen a koncert? Hát milyen lenne? Ha kilencvenhatban nálad is a Sweet Soul Sister szólt az összes házibuliban vagy a Fire Womanre csókolóztál életed első szerelmével a Bahnhof táncterén, akkor úgyis itt vagy, és párás szemmel élvezed. Függetlenül attól, hogy semmi nosztaligiabuli-érzete nincs az ügynek, mindenki nagyszerű formában van. Ezen a szinten általában már nem kérdés, hogy jól játszanak, és a szigorú tekintetek és nagy terpeszek is épp megfelelő arányban váltakoznak a mosolyokkal a színpadon. Ahogy a közönség soraiban elhangzik: ha leszállna egy UFO a Földre és megkérdezné, mit jelent az, hogy rocknroll, elég lenne ezt a zenekart megmutatni, és mindent értene.

A műsor igazi fesztiválszett, szinte csak sláger, közte a Deeply Ordered Chaos című 2016-os dallal, mert – ahogy egy interjúban elmondták – fontosnak tartják jelezni, hogy a zenekar ma is aktív és alkot. A 2006-ban ugyanitt látott enerváltságnak most nyoma sincs, valószínűleg ahogy öregszenek, ők is sokkal jobban megbecsülik azt, ami adatik. Billy Duffyt ezúttal nem dobja fejbe saját CD-jével a Cultus magyar Cult-tribute zenekar, mint tizenegy éve, és Astbury is sokkal vidámabb, bár ma sem emelkedik Kellér Dezső-i magasságokba konferálás terén. De ezt valószínűleg nem is hiányolja senki. Meg úgy általában, valószínűleg senki nem hiányol semmit, pont jó, pont kerek, pont elég. Legfeljebb azon tűnődik el, hogy izgalmas lett volna egyszer látni a Doorst is Ian Astburyvel a frontján, meg John Tempesta dobost a White Zombie-val.

Ha pedig a Cult után elmenekül az egyik hátsó színpadhoz, és nem is mozdul semerre, az ottani koncerteket (Esti Kornél, Fish!, Bëlga) figyelve rövid időre még abba az illúzióba is ringathatja magát, hogy Magyarországon más műfajokban is csak rendben lévő produkciók uralják a közízlést.

(A kép nem a helyszínen készült, mert a zenekar Sopronban nem engedte a fotózást.)

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló