Hirdetés
Hirdetés

Szexuális zaklatások ellen küzdenek az angol fesztiválok

Több mint száz angol fesztivál támogatja a Független Fesztiválok Szövetségének kezdeményezését amely biztonságosabb hellyé tenné a zenei eseményeket. Az eredetileg 2017 májusában indult és most újraindított kezdeményezéssel az aláíró fesztiválok vállalják, hogy elkötelezik magukat a témában jártas civil szervezetekkel létrehozott, és most frissített chartát.

Hirdetés

Az iránymutatás kimondja, hogy minden szexuális zaklatást, zaklatást és erőszakkal kapcsolatos állítást komolyan kell venni, és azonnal ki kell vizsgálni, együtt kell működni a hatóságokkal a fesztivál alatt, és utána is. A hozzá tartozó kampányban pedig arra figyelmeztetik a résztvevőket, hogyan tudják észrevenni és segíteni azokat, akik bajban vannak.

A fesztiválok a társadalom mikrokozmoszai, a szexuális erőszak pedig olyan probléma, amely továbbra is fennáll társadalmunkban

– az edukácuióra is kiemelt figyelmet fordítanak, illetve annak azt is fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a fesztiválokon a szexuális tevékenyég a résztvevők konszenzusos megegyezésén alapszik, a beleegyezés pedig bármikor visszavonható, ha a másik fél így határoz, azt tiszteletben kell tartani.

Ezeket az üzeneteket a fesztiválok a közösségi oldalaik mellett a fesztiválokon is megosztják a látogatókkal, emellett a témával foglalkozó szervezetek közösen megosztják az erőforrásaikat, hogy hatékonyabban tudjanak jelen lenni az összes rendezvényen, és az üzenet is minél több emberhez jusson el.

A fesztivállátogatóknak tudniuk kell, hogy ha szexuális zaklatásról tesznek jelentést, meghallgatják és elhiszik őket, a helyszínen dolgozók pedig felkészültek arra, hogy minden bejelentést tudással és empátiával kezeljenek. Azt is megérdemlik, hogy tudják, hogy a fesztiválok proaktív megközelítést alkalmaznak a szexuális zaklatás megelőzésében, és hogy a bántalmazó magatartást nem tolerálják.

– írja közleményében a Fesztiválok Szövetsége.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók