Hirdetés
Hirdetés

Szexizmus elleni összefogást támogat a német kereskedelmi szövetség

Lisa Paus családokért felelős miniszter vezeti azt a kezdeményezést Németországban, amely a szexizmus ellen harcol, és egyik elsődleges céljuknak tűzték ki, hogy az élőzenei eseményeket, azaz a koncerteket és fesztiválokat is biztonságosabb helyszínné tegyék a nők számára. 

Az életre hívott kezdeményezés máris aktív, első körben a zeneipari szereplők számára javasol változtatásokat, amelyben azt kérik, hogy a szervezők gondoskodjanak arról, hogy a rendezvényeken legyen olyan terület, ahol a nők biztonságban érezhetik magukat, illetve erősítsék meg a biztonsági szolgálatot, hogy hatékonyabban ellenőrizhessék mi történik a küzdőtéren és a színpad mögött.  A szervezet a közelmúltban új tanácsadó és információs szolgálatot indított a szexuális visszaélés témájában, és hangsúlyozza, hogy „határozottan ellenzi a zaklatást és bántalmazást, akár a színpad előtt, akár mögött, akár munkahelyen”.

Alapvető társadalmi probléma

Azt Johannes Everke, a BDKV, azaz a német kereskedelmi szövetség igazgatója is hangsúlyozza, hogy nem arról van szó, hogy rendszerszintű, vagy specifikus, csak a zenei közegre jellemző probléma lenne, hanem inkább össztársadalmi problémáról van szó. Nem csak a nők általános biztonságán szeretnének javítani, hanem szintén össztársadalmi problémaként merült fel a hatalommal, egyenlőtlenséggel való visszaélés, ami például munkahelyen ugyanúgy előfordulhat, ahogyan a zenész-rajongó kontextusban. 

Nem Lindemann miatt, de miatta is

A kezdeményezés nem a Rammstein énekese miatt napokban kirobban szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak miatt indult el, de kiemelték, hogy figyelemmel követik a fejleményeket, és pont az a cél, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak többé elő. 

Ahogyan mi is beszámoltunk, több nő is szisztematikus szexuális visszaéléssel vádolja Till Lindemannt, az ügyben a rendőrség is tanúkat hallgatott meg. A nők közül többen azt állítják, hogy az italukba drogot tehettek. Erről bővebben itt írtunk. 

(18+) A Rammstein énekese eltűnt az Instagramról – Még több részlet a botrányból

A Rammstein is reagált, és a hírek szerint megbíztak egy ügyvédi irodát, hogy belső vizsgálatot indítsanak. „A vádak mindannyiunkat nagyon súlyosan érintettek, és rendkívül komolyan vesszük őket” – áll a közleményben. „Rajongóinknak azt üzenjük: Fontos számunkra, hogy jól és biztonságban érezd magad a fellépéseinken – a színpad előtt és mögött.” – azt is kérik, hogy ne ítélje el őket senki előre, ahogyan a vádlókat megilleti a véleményük, nekik is joguk van az ártatlanság vélelméhez.

A HVG arról számolt be, hogy a kirobbant botrány után a Rammstein a müncheni koncertjén kihagyta a Pussy című dalt, nem szerepelt az állandó látványelemként megjelenő péniszágyú sem, de talán ennél is fontosabb, hogy az úgynevezett nulladik sor, amelyhez az érintett nőket toborozták, szintén elmaradt, és afterparty-t sem tartottak.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,579KedvelőTetszik
2,997KövetőKövetés
1,960FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók