Hirdetés
Hirdetés

Szex, vér, Armageddon – klipmegosztás (18+)

Eheti, keretes szerkesztésű válogatásunkban Britney Spears és Katy Perry is megmenti a Földet a maga módján, hangszerboltot foglal el a Pains of Being Pure at Heart, Jason Forrest klipjében pedig dús hajú férfiak plázában párbajoznak. J Mascis új lemeze akusztikus, új videója meg animációs, az Agregator zenekar a Fekete Zajon zenél, a Volbeat klipjében pedig egy szellemmotoros után gyullad fel az aszfalt. Mindezek mellett pedig itt az új Pain of Salvation-klip, amiben vérfürdőbe torkollik egy heves szeretkezés. Egy hét kihagyás után, ezúttal nyolc videóval, újra itt a klipmegosztás!

Britney Spears – Till The World Ends

Nemrég írtunk Britney legutóbbi klipjéről, azóta volt szó az új lemezéről is, erre máris itt a következő videó, aminek az mindenképpen javára írható, hogy azon kevés számok egyikéhez készült a lemezről, amit legalább meg lehet jegyezni. A klipet ezúttal Ray Kay rendezte, 2012. december 21-én, vagyis a legközelebbi, tömegek által várt világvége napján játszódik, amikor is az égből hulló meteorzápor elől mindenki a föld alá menekül, hogy még egy utolsót táncoljon, természetesen Britney Spears vezényletével. Mondani sem kell, mi lesz a vége: a földlakók akkora partyt csapnak, hogy az Armageddon elmarad, nyilván megérdemlik az életet azok, akik ilyen hatalmasat tudnak bulizni. A világvége-tematikát leszámítva persze összességében ez is csak ugyanolyan Britney-klip, mint a többi, bár az legalább kiderül belőle, hogy 2012-ben már a csatornában zenélő DJ-k is olyan menő cuccon fognak játszani, mint ez.

The Pains of Being Pure at Heart – Heart in Your Heartbreak

Gondolt már valaki arra, hogy hangszerboltot üzemeltessen az indokoltnál jóval több, és láthatóan teljesen komolytalan munkavállaló alkalmazásával, akik ráadásul mind ugyanabban a menő New York-i bandában zenélnek? Amennyiben igen, úgy nézze meg ezt a Mike Luciano által rendezett videoklipet és gondolja újra a dolgot, ennél szemléletesebben ugyanis nehéz lenne bemutatni, hogy ez miért rossz ötlet. A The Pains of Being Pure at Heart egyébként még nincs két hete, hogy kiadta második, Belong című nagylemezét, ezen hallható a Heart in Your Heartbreak, amit a lemez címadó dalával együtt februárban már mi is megmutattunk.

Jason Forrest – Raunchy

Ha érzékeltetni akarjuk, micsoda elborult figura Jason Forrest, minden bizonnyal elegendő annyit mondani róla, hogy a kétezres évek első felében azzal tűnt fel, hogy jó ötletnek tartotta az elektronikus zene legkaotikusabb, nehezen felcímkézhető hangzásain alapuló, és azokat nagyjából bármivel ötvöző zenéjét Donna Summer néven, többek között Cock Rock Disco nevű kiadóján megjelentetni. Saját nevén kicsit másban, valamivel könnyebben fogyasztható zenében utazik, hamarosan jön új, The Everything című lemeze, az ezen hallható Raunchy pedig már március végén megjelent. A Sander Houtkruijer által rendezett klipben két figyelemreméltó hajkoronával felfegyverzett férfi egy bevásárlóközpontban méri össze erejét, a velük lévő nőknek pedig csak az aggódó pillantások jutnak. Hogy a fekete vagy az aranyszőke hajzuhatag győzedelmeskedik, az mindössze egyetlen csapásból eldől, a westernfilmeket idéző rövid párharc végkimenetele valójában nem is lehet kérdéses. Akik szeretik a hülye klipeket, ezt imádni fogják.

Pain of Salvation – Where it Hurts

Lassan egy éve, tavaly májusban adta ki a svéd Pain of Salvation Road Salt One című albumát, és ha minden igaz, idén szeptemberben már jön is a folytatás, a Road Salt Two. Ez a klip még a tavalyi albumhoz készült, és nem sokkal azután, hogy felkerült a YouTube-ra, hamarosan el is tűnt onnan, gyorsan fennakadt ugyanis a rendszer szűrőjén az erősen szexuális töltetű, meztelen jelenetek, meg a benne látható sok vér miatt. Azóta persze elérhető már YouTube-kompatibilis verzió, de mi természetesen Owe Lingvall rendező eredeti alkotását válogattuk a klipmegosztásba, amiben Daniel Gildenlöw énekes annyira intenzív szeretkezésbe bonyolódik egy nővel, hogy végül már mindketten vérben fürdenek. Sőt, Gildenlöwt ezzel párhuzamosan hófehér háttér előtt is látjuk, amint meztelenül énekel és egy időnként megdobbanó szívet tart a kezében. Borzasztó nagy kedvvel kötnék bele a klipbe, hiszen ezer ponton el lehet csúszni ilyesmi készítésekor, de az a helyzet, hogy ez nagyon jól megcsinált, valóban hatásos, felkavaró videó, ami még azt is képes elérni, hogy utána hosszú percekig a hatása alatt maradjon az ember.

J Mascis – Not Enough

A híres Dinosaur Jr. híres frontembere március tizenötödikén jelentette meg legújabb, Several Shades of Why című szólólemezét, ami ezúttal egy akusztikus album, mindenféle komolyabb zajongás nélkül; itt írtunk róla. A linkelt kritikában már említett (és egy élő változatban meghallgatható) Not Enough című dalhoz nemrég készült el a hivatalos videoklip Chad VanGaalen rendezésében és rajzaival, ugyanis animációs klipről van szó. Az alig több mint három perces, egymásba átfolyó képekből összeálló alkotáson látszik, hogy komoly műgonddal, minden bizonnyal egy csomó idő alatt készült, nem is mondhatjuk, hogy ne lenne szép, vagy akár szórakoztató (mondjuk egyszer), ráadásul még a dal hangulatához is igen jól passzol, arra viszont sajnos nem mernék sokat tenni, hogy fél év múlva a rajongókon kívül bárki is emlékezni fog rá.

Volbeat – 16 Dollars

Novemberben foglalkoztunk legutóbb klipmegosztásban a Volbeattel egy nem túl eseménydús klip kapcsán, most viszont a Beyond Hell/Above Heaven című tavalyi album 16 Dollars című számára egész mozgalmas videót készítettek, főszerepben egy szellemmotorossal. Az élőszereplős, animációs környezetben játszódó, többször például a Sin Cityre emlékeztető videóban van még dögös stopposlány, rendőrök, autós üldözés, börtön, sőt temető is, mindez kevesebb mint 3 percben, úgyhogy arra nem panaszkodhat senki, hogy elunná az életét közben, bár azért ennél sokkal jobb sztorit is kitalálhattak volna a készítők. Az említett előzőnél mindenesetre jóval emlékezetesebb még ez is.

Agregator – Éjfél Felé

Még 2009 végén adta ki legutóbbi, Emberség című nagylemezét az Agregator zenekar a HammerWorld magazin CD-mellékleteként. Ezen szerepelt a Turbóból ismert Tanka Balázs vendégszereplésével készült Éjfél felé, amihez a tavalyi Fekete Zaj Fesztiválon forgattak klipet Sánta Balázs rendezésében. A videó elején minden fontos információ olvasható a részletek iránt érdeklődőknek, az utána következő klipből pedig leginkább az tudható meg, milyen az, amikor a zenekar tagjai igyekeznek jól odatenni magukat. Aki ennél többet tud mondani róla, kommenteljen.

Katy Perry feat. Kanye West – E.T.

A szupersztár énekesnő legújabb klipjét az a Floria Sigismondi rendezte, akinek az elmúlt nagyjából két évtizedben megannyi nagyszerű klipet köszönhettünk, mostanában azonban jócskán visszavett a tempóból; legutóbb itt írtunk róla egy tavalyi Dead Weather-klip kapcsán. Az új videóban Kanye West az űrben rappel, a folyamatos átalakuló Katy Perry pedig furcsa, földönkívüli dívaként érkezik a kihalt, sivár földre, hogy egy csókkal életet leheljen az utolsó megmaradt földlakóba, aki, ha jól értjük, egy robot testben élte túl az apokalipszist. A legjobb rész egyébként a videó a legvége, amikor a kentaur testű énekesnő a termékelhelyezés jegyében egy földön talált Vogue-napszemüvegben, meztelenül, kézen fogva indul el a napfény irányába újdonsült párjával, nyilván újra benépesíteni a bolygót, vagy valami ilyesmi. Bár a klip ugyan több elemében is emlékeztet a rendezőnő korábbi, nagyszerű munkáira, a végeredményre mégsem mondhatjuk, hogy igazán kiemelkedő lenne.

Advertisement
39,099KedvelőTetszik
3,077KövetőKövetés
5,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló