Idén is kint voltunk a Bear Stone-on, amiről nemrég megírtuk, hogy milyen újdonságokkal várt minket a kétéves horvát fesztivál. A beszámolóban említettük, hogy idén két magyar zenekar is fellépett, egyik ilyen az Azutmaga. A zenekar tagjaival, Veréb Patrikkal és Várszegi Martinnal a koncertjük után beszélgettünk a fesztiválról, közönségről, instrumentális zenéről és még sok más is szóba került.
Hogyan jött nektek a lehetőség, hogy fellépjetek a Bear Stone-on?
Patrik: Egy ismerősöm mesélt nekünk a fesztiválról még az indulás évében, jelentkeztünk fellépőnek, de akkor már teljes volt a line-up. Nagyon tetszett nekik a zenénk, de már nem fértünk be a repertoárba, viszont jelezték, hogy jövőre, azaz idén szeretettel várnak minket. Mi pedig elkönyveltük magunkban, hogy rendben, akkor ez off. Aztán idén felkerestek minket, hogy egyeztessünk az idei fellépésről.
Martin: Örültünk, hogy összejött, de nagyon meglepődtünk rajta, mert korábban nem találkoztunk még ilyen esettel, hogy valahol ennyire számon tartják a jelentkezőket. Kifejezetten szerencsésnek érzem magunkat, amiatt, hogy egy évvel a jelentkezésünk után is megmaradtunk az emlékezetükben, és idén felléphettünk. A kiajánlásban való segítséget pedig ezúton is köszönjük a Music360 Bookingnak.
Hogy éreztétek magatokat a koncerten?
Martin: Nagyon jól sikerült a koncert. Délután fél kettő körül játszottunk, mégis teljesen megtelt a Mill Stage. Azt láttam az embereken, hogy nagyon jól érezték magukat, átérezték teljesen a zenénket. Kicsit tartottam az időponttól, mert ezek a kora délutáni órák fesztiválokon tipikusan olyan alkalmak, amikor még az emberek ébredeznek, vagy valami mást csinálnak, hogy relaxáljanak az esti koncertek előtt, és azt hittem, hogy kevés látogatónk lesz majd, de jó volt azt látni, hogy tényleg megmozdultak az emberek. Egyébként az egész fesztiválon nincs olyan helyszín, vagy koncert, ahol csak lézengenek. Nagyon jól lett összerakva a program, hogy a nagyszínpadon csak azután kezdődnek a koncertek, miután a másik kettőn már véget értek. Érezhető, hogy kicsi a fesztivál, de ennek egy zseniális hozománya, hogy mindig együtt vannak az emberek.
Amikor beadtátok a jelentkezéseteket a fesztiválra, akkor az első hivatalos évére készült a Bear Stone. Mi volt nektek megkapó a fesztiválban, ami miatt az indulásuk évében szerettetek volna fellépni?
Martin: Azt már első körben láttuk, hogy milyen koncepció köré fog épülni a fesztivál, és úgy éreztük, hogy mi beleillenénk ebbe a képbe, jól éreznénk itt magunkat, és nem kell attól tartani, hogy teljesen más zenék vennének minket körül, mint amit mi képviselünk.
Mennyiben volt másabb a mostani fellépésetek a korábbi koncertjeitekhez képest?
Patrik: Most jött ki az első, Offering című nagylemezünk és a setlistünkben a teljes album szerepel elejétől a végéig. A műsorban szerencsére pont annyi időt kaptunk, ami tökéletes ennek a kivitelezésére. Nekünk nagyon fontos, hogy koncert alatt is tudjunk kommunikálni, ezért mindig egymással szemben helyezkedünk el. Itt egy előre elrendezett színpadon játszottunk, ahol a dob egészen hátul, egy nem mozgatható emelvényen kapott helyet, ezért kénytelenek voltunk úgy játszani, hogy én háttal álltam a közönségnek.
Martin: Az előadásmódunknak azért is szerves része az aktív kommunikáció, mert sokszor használunk improvizatív betéteket, olyan szólórészeket, amik nem előre kitalált mintákon alapulnak, és ott elengedhetetlen, hogy mindig össze tudjunk kapcsolódni, és figyelni egymásra, hogy ténylegesen együtt tudjunk játszani. Mi a zenénket instrumentális stoner rockként szoktuk leggyakrabban definiálni, ami rengeteg kísérletező meg progresszív elemet tartalmaz, és aki eljön a koncertünkre, az nem feltétlenül arra vágyik, hogy frontálisan lássa az arcunkat, hanem elsősorban a zene miatt érkezik.
Ha már említetted az új lemezt, mióta készültetek ezzel az anyaggal?
Martin: Tavaly tavasszal lettek kész az első dalok a nagylemezre, és egy év volt, amíg eljutottunk a megjelenésig. Készült egy animációs és egy élőszereplős videóklip is a nagylemez két számához, ezek a munkálatok ölelték fel javarészt az év elejét.
Patrik: Januárban stúdióztunk, nagyjából három nap alatt feljátszottuk a lemezt, és áprilisban tudtuk megjelentetni.
Hogyan lehet három nap alatt összerakni egy lemezt?
Patrik: Élőben feljátszottuk az anyagot, amit én rögzítettem és utómunkáztam. Inkább arra próbáltunk nagy hangsúlyt fektetni, hogy a kijelölt dátumig, amikorra a felvételt időzítettük, a kezünkben legyen a teljes anyag, és már csak a szükséges minimális időt kelljen eltölteni a felvételekkel. Első nap elvégeztük a setupolást, két nap alatt feljátszottuk a lemezt, aztán már csak egy-két apróság volt hátra, és a lepakolás.
Martin: Eléggé DIY, ahogyan mi dolgozunk. Minden kiadott anyagunk rögzítése és teljes utómunkája Patrik kezét dicséri. A saját dolgunk megkönnyítése érdekében, mire a felvételre kerül a sor, addigra kész anyagot rakunk össze. Mivel kéttagú a zenekarunk, nagyon könnyen tudunk döntéseket hozni zenei kérdésekben. Könnyebben, mintha öt emberen keresztül kéne rágnunk bizonyos dolgokat. Az egyszál gitár és a dob tökéletes párbeszédben vannak egymással. Amikor elkezdünk dalt írni, csomószor improvizálunk egy-egy ötletre, amiből aztán majd véglegesítjük az anyagokat, és így születnek a dalaink. Azért is rögzítünk mindent élőben, mert szeretnénk azt a nyers valóságot visszahozni, amit szerintünk ennek a zenének képviselnie kell.
Az album a pogány rituálék és okkultizmus témáját járja körbe. Hogyan született meg bennetek az ötlet, és hogyan nézett ki ennek a megvalósítása?
Patrik: Az írási folyamatunk olyannyira szabad, hogy minden eddig megjelent zenei anyagunk egy kicsit más. Egy korlátmentes zenei irány, amiben mozgunk és ami felé szeretnénk haladni.
Martin: Sorra írjuk a dalokat a nagyobb koncertek meg események között, míg végül a dalok mennyisége és minősége eléri egy nagyobb volumenű anyag szintjét. Már el is kezdtünk dolgozni azon, amit jövőre tervezünk megjelentetni. Erről annyit mondhatunk el, hogy valószínűleg nagylemez hosszúságú lesz, de nem biztos, hogy a hagyományos értelemben dalokra lehet majd osztani. Rengeteg ötletünk és próbatermi demófelvételünk van, és dolgozunk rajta, hogy jövő év elején már stúdióba tudjunk menni.
Hogy látjátok az instrumentális zene befogadókészségét Magyarországon?
Martin: Szerintem egyre több instrumentális zenekar kerül be az emberek látóterébe, akiket hallgatnak és szeretnek is. Tisztában vagyunk vele, hogy a hazai közönség elég dalszöveg-, meg vokál orientált, és azokat a zenéket keresik, ahol tudnak kapaszkodni az énekesbe, a dalszövegbe, viszont én azt látom, hogy egyre több ember nyit az instrumentális világ felé is, főként azok, akiket maga a zene érdekel. Ez elég rosszul hangzik, hogy leválasztom az éneket erről, de azt gondolom, hogy amit mi csinálunk, sokkal inkább arról szól, hogy megpróbálunk olyan történeteket, lelki folyamatokat elmesélni, amikhez nem adunk kész megoldást. Szeretnénk, ha mindenki saját megfejtést találna a lemez meghallgatása vagy a koncert közben. Emiatt nem gondolom, hogy indokolt lenne, szöveggel tarkítani a zenénket, mert így is talál befogadóközönséget.
Az első Bear Stone-fellépésetek és a nagylemez bemutatása után, mi a következő lépcsőfok, amit el szeretnétek érni?
Patrik: Nagyon szeretnénk többet játszani külföldön. Próbáljuk bontogatni a szárnyainkat, minél többet koncertezni és minél nagyobb szabású dalokat kiadni. Úgy látom, az eddig kiadott anyagok és a mögöttünk álló évek alapján, hogy ennek az állandó célkitűzésnek mindig eleget tettünk. Találunk egy utat, amin el tudunk indulni, és azon terjeszkedünk.
Martin: Folyamatosan átlépjük a saját korlátjainkat, új kihívásokat keresünk, amik mint zenekart és mint zenészeket is megmozgatnak. A dalok, amiket írunk egyre nagyobb kihívást jelentnek számunkra és mindig több energiabefektetés szükséges ezeknek a megvalósításához.
Patrik: Próba közben, ha születik valami új, akkor gyakran összenézünk röhögve, hogy megint sikerült magunknak házi feladatot adni.
Martin: Megnehezítjük vele a saját dolgunkat, és valahol a közönségét is. Nem egy könnyen befogadható zenét játszunk, de ez van.
