Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hat év után ismét Budapestre érkezik az Elephants From Neptune, hogy a BUSH-on nálunk is bemutassák tavaly megjelent, Boogiland című legújabb lemezüket. A zenekar tagjaival, Robert Linna énekes-gitárossal és Jon Mikiver dobossal beszélgettünk a közelgő koncertjük kapcsán, kezdetekről, időutazásokról, és arról, mit gondolnak másképp a 2015 óta.
Viszonylag kevés az egész világon ismert észt zenekar. Nektek mikor kezdett el az fontos lenni, hogy külföldre menjetek koncertezni?
Jon: Ez egy jó kérdés, mert sosem gondolkodtam azon, miért és mikor. Egyszerűen logikusnak tűnt külföldre is koncerteket szervezni, amióta csak elindult a zenekar.
Rob: Ez volt a cél nagyjából a kezdetektől fogva. Nagyon ambiciózusak és kissé túlságosan magabiztosak voltunk, de hittünk magunkban, a zenénkben és még mindig hiszünk. Olyan jó rockzenét akartunk csinálni, amilyet csak tudunk, és be akartuk bizonyítani a többi akkori észt zenekarnak, hogy nem baj, ha beleugrunk az ismeretlen vizekbe, és úszunk egy kicsit.
Hova tértek vissza a legszívesebben?
Rob: Hogy őszinte legyek, Budapest mindig is a radaron volt, mert nagyon jó érzelmek szabadulnak fel itt. Németország és Finnország is nagyon klassz a rockzenekarok számára.
Jon: Magyarország mindig is szuper volt! De nagyon szeretnék Közép- és Dél-Amerikában is turnézni, az király lenne.
Van másik olyan észt zenekar, aki inspirál benneteket?
Rob: Természetesen! Van egy Vaiko Eplik nevű dalszerző. Soha nem tudhatod, hogy zeneileg hova fog legközelebb eljutni, a bossa novától az alternatív indie punkig bármi belefér nála, nagyon inspiráló. Már vagy tizenöt albuma van, elképesztő!
Jon: Az észt zenei színtér nagyon pezsgő és sokszínű. A Kannabinõid egy nagyon klassz banda, most adtak ki új lemezt, ami az egyik legkeményebb album idén. A helyi punk színtér is virágzik: Vaiko Eplik mellett egy másik élő gitárlegenda Erki Pärnoja az Ewert & The Two Dragonsból, és érdemes megismerni az Ouu nevű zenekart is.
Legutóbbi lemezetek tavaly jelent meg és számomra nagyon érdekes volt azt látni, hogy annak ellenére, mekkora teret hódítanak a zenében a technológiai újítások, ti mégis a hetvenes évekhez nyúltatok vissza. Meghatározó volt nektek az a zenei korszak?
Rob: Ez volt az utolsó korszak, amikor a rock menő volt. Akkoriban jazzen edződött zenészek játszottak rockot, a rockzene magabiztos és intelligens volt. Amit szeretek benne, az természetesen a hangzás – egyszerű, mély, organikus, élő. Szeretjük a technológiai újításokat, modern módszereket használunk a felvételekhez és a produceri munkához, de igen, szeretjük, ha hallható az emberi tényező, és ha egyszerű, amit csinálunk.
Jon: Szerintem a hetvenes években egyszerűen minden megvolt ahhoz, beleértve a megfelelő hozzáállást, hogy ilyen vagány zenét csináljanak. Sok zenész, akit személy szerint csodálunk, abból a korszakból származik.
Mi az, amit, ha tehetnétek, elhozhatnátok abból az időből ide, 2023-ba?
Rob: A hangzástól eltekintve a lélek, a szív és az izgalom, zenélés és az előadás során. És persze egy magánrepülőgép meg egy fekete Cadillac.
A Facebook-oldalatokon már hónapokkal korábban elkezdtétek promózni a budapesti fellépéseteket. Mi tetszett nektek legutóbb Magyarországból és a magyar közönségből?
Rob: Mindig jó látni, hogy az emberek jól érzik magukat és élvezik a műsort. Különösen, ha a zenekar ismeretlen, és Észtországból jött! Nagyszerű a magyar közönség és hozzáállásuk is.
A zenekarral kapcsolatban az első dolgok, amik felmerülnek, hogy mennyi díjat zsebeltetek be, a másik pedig, hogy felléptetek a Foo Fighters a Red Hot Chili Peppers előtt. Titeket melyik mozgat meg jobban? Melyiket tartjátok nagyobb elismerésnek?
Rob: A Peppers előzenekaraként adtuk az első nagy koncertünket. Addig szó szerint száz ember előtt játszottunk, akik közül sokan a barátaink és a családtagjaink voltak, most pedig több mint 20 000 ember előtt lépünk fel. Őrület! Ez tényleg megmutatta nekünk, hogy az álmok néha valóra válnak, hogy az ilyen dolgok tényleg megtörténnek, ha megdolgozunk érte.
Jon: A világ összes díját megkaphatod, de az érzés, hogy élőben játszol, semmi máshoz nem fogható.
A legutóbb, mikor megkérdeztünk titeket egy interjúban, hogy mik a terveitek 2015-re, azt mondtátok, minél több országban szeretnétek fellépni. Ezt vélhetően azóta bőven felülmúltátok, szóval most, nyolc évvel később, mik a terveitek a jövőre nézve?
Rob: Azt hiszem, bizonyos szempontból ugyanez a helyzet. Szeretnénk az egész világon játszani! De mióta az iparág megváltozott, a hangsúly inkább a közösségi médiára, az új megjelenésekre és a kapcsolatokra helyeződik. Egy utazás megtervezése sokkal bonyolultabb, és ha elmegyünk valahova, fontos, hogy tudjuk, hova megyünk, hogy ismerjük a helyi piacot és a helyi embereket, és hogy megismertessük magunkat, mielőtt elmegyünk valahova. Nyolc évvel ezelőtt inkább a sodródunk az árral hozzáállás volt jellemző ránk, most több a tervezés és az ötletelés.
Jon: Amellett, hogy kibővült a családom, maga a zeneipar és a turnézás is elég sokat változott. Szóval most inkább a minőségre koncentrálunk a mennyiség helyett.
Abban az interjúban az is felmerült, hogy szeretnétek a hét minden napján úton lenni. Ezt még azóta is így érzitek?
Jon: Hogy őszinte legyek, szerintem ez a hozzáállás nem változott, de most már több felelősségünk van. Nincs már igazán lehetőség arra, hogy három hétre turnézni menj, és kevesebb pénzzel térj vissza, mint amennyivel elindultál. Ezért koncentrálunk egy kicsit jobban bizonyos régiókra, például Magyarországra. Tudjuk, hogy jó kapcsolatunk van az országgal, és ezt szeretnénk tovább építeni.
Rob: Az én prioritásaim határozottan megváltoztak. Most már vannak gyerekeim, és nagyon jól érzem magam velük, mindennél jobban szeretem őket. Inkább játszom néhány különleges koncertet, mint egy csomó véletlenszerűt. Ahogy Roger Murtaugh mondta a Halálos fegyver című filmben „Öreg vagyok én már ehhez a szarsághoz!”
Még több információ a zenekar budapesti koncertjéről a BUSH Facebook eseményénél érhető el, illetve az Elephants From Neptune Facebook oldalán.
Jegyek még kaphatók!
