Hirdetés

„Szeretem látni, hogy mindenki boldog” – Csütörtökön indul a 10. Paloznaki Jazzpiknik

Holnap veszi kezdetét az immár 10. alkalommal megrendezett Paloznaki Jazzpiknik. Az idei rendezvényen a hazai szcéna legizgalmasabb előadói mellett olyan fellépőket üdvözölhet a közönség, mint Lisa Stansfield, a Stereo MC’s, Richard Bona és Alfredo Rodriguez zenekara, vagy Al McKay, aki az Earth, Wind & Fire Experience csapatával érkezik. A fesztivál előestéjén a szervezővel, Valde Orsolyával beszélgettünk többek között az indulásról, tíz év tapasztalatairól, meglepetéskoncertekről, és arról, hogyan találnak új közönségre a papíron retronak számító előadók. Interjú!

Jubileumi fesztivál lesz az idei, így adja magát a kérdés, hogy szerinted mi változott leginkább az első Paloznaki Jazzpiknikhez képest az elmúlt tíz évben?

Az első rendezvény mögött nem igazán volt kialakult koncepció. Bennem inkább egyfajta bizonyítási vágy dolgozott, hogy megmutatom, meg tudom csinálni, csak úgy magamtól. Mert amúgy jogász vagyok, tehát eredetileg semmi közöm a rendezvényszervezéshez. A kiindulópontot a férjem negyvenedik születésnapja jelentette, akkor szerveztem hatalmas bulit, ami után úgy gondoltam, ha ez ilyen jól sikerült, meg se kottyanna, hogy összehozzak egy fesztivált. Sokat beszélgettünk akkoriban arról, hogy Paloznak milyen szép hely, mégsem igazán jön ide senki, aki ezt láthatná, jó lenne megtölteni egy kis élettel legalább az év néhány napján. Akkortájt indult el a Homola Pincészet is, így adta magát, hogy szervezzünk egy olyan rendezvényt, ahol a bor és a kultúra találkozhat, ezért is volt a fesztivál neve az első időkben Paloznaki Jazz- és Borpiknik.

Aztán teltek az évek, a rendezvény kinőtte magát, mára a bort, mint jelzőt el is hagytuk a névből, hiszen bár kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi ételekre és italokra, azért nem nevezném magunkat gasztrofesztiválnak. Az indulásnál egyetlen pici színpadon zajlottak a koncertek, most négy színpadunk van, és persze a megnőtt a közönségünk száma, elterjedt a Jazzpiknik híre, ami sokszor még ma is meglep. Nagy élmény, amikor az ember látja a közönséget, és azt, hány ezer embernek okozott örömet, hogy mennyire szeretik a zenekarokat, akiket meghívtunk. De kezdetben nem voltak kifejezett célok vagy elvárások. Ma persze már vannak, mert szeretem látni, hogy mindenki boldog, és mindenkinek fülig ér a szája a három nap alatt.

Mondhatjuk, hogy ahol most tartotok, az egyfajta ösztönös, természetes fejlődés eredménye?

Abszolút, teljesen organikusan alakultak így a dolgok. Mivel nem vagyunk szakmabeliek, eleve nem volt kiindulási alapunk. Magunkból indultunk ki, hogy mi minek örülnénk, mi tetszene nekünk. Ez volt az alap néhány évig, aztán rájöttünk, hogy egyrészt kifogytunk azokból az előadókból, akik a mi gyerekkorunk sztárjai voltak, mint a Mezzoforte, az első nemzetközi zenekar, akik nálunk játszottak. De ez így van jól, hiszen nem feltétlenül és csak magunknak csináljuk ezt a fesztivált, mindig egy kicsit alakulunk a közönség igényével. A második Jazzpikniket például Fábián Juli miatt tartottuk meg, amikor egy majdhogynem véletlen folytán, egy bátortalan megkérdezés után igent mondott nekünk. Nekem ő akkor tényleg egy akkora dívának számított – és az is volt egyébként -, hogy nem lehetett nem fesztivált szervezni köré.

A második év volt az, amikor láttuk, mekkora igény van erre anélkül, hogy a kisujjunkat megmozdítottuk volna például marketinget illetően. És iszonyat sokan voltak, a fákon az ágakon, a kerítéseken ültek az emberek, egy csomó fotóm is van róla. Akkor kezdtük komolyabban venni a dolgot, a szervezést, a közönség megismerésével kapcsolatos tanulási folyamat pedig igazából a harmadik évben indult be, amikor már nemzetközi előadókat is hívtunk. Akkor kristályosodott ki, mi az, amivel hosszú távon, és tényleg sok embert tudunk szórakoztatni. Így alakult ki a mai koncepció, amiben ott van kicsit a múlt, kicsit a jelen, meg persze a jövő is. Nagyon érdekes felismerés volt, hogy a közönségünk nem egy-két generációra korlátozódik, hanem legalább négyre. Hogy tényleg itt vannak a 15-16 évesek, meg azok a húszévesek, akiket tízévesen még a szüleik hoztak ide először, és így tovább egészen a nagyszülőkig.

Ez az aktuális fellépőkön is lemérhető, hiszen más közönséget vonz Lisa Stansfield, vagy Al McKay, és az Earth, Wind & Fire Experience, mint mondjuk az Áron András & The Black Circle Orchestra. Célkitűzés, hogy a közönség egyik generációja megnézze és esetleg felfedezze a másik kedvencét?

Ez nem csak célkitűzés, a gyakorlatban is így működik. Pár éve én sem tudtam, hogy például Rick Astley azért rettenetesen népszerű a mai TikTok-generáció körében, mert irgalmatlan mennyiségű videós mém létezik róla. És talán furcsa jelenség, de a fiatalokat ilyen módon is edukálja valahol az internet, ami kivételesen még jó is, mert ezáltal megismerik és meghallgatják akár az évtizedekkel ezelőtti zenéket. A mi gyerekeink, meg az ő barátaik nyilván elfogultak velünk kapcsolatban, de eleinte ők is úgy voltak vele, hogy nem akarnak mondjuk Candy Dulfert meg hasonlókat hallgatni, de mára beleült a fülükbe, hiszen attól függetlenül, hogy nem a mai mainstream része valami, még lehet jó zene.

A fiatalabb közönség érdeklődése biztosan jó visszajelzés, hiszen sokak szerint a jazz meg a rokon műfajok úgymond klasszicizálódnak, öregszik a közönségük, viszont, ha egy ilyen rendezvényen sok a fiatal, akkor ez talán arra utal, hogy ez a folyamat nem feltétlenül csak egy irányba tart.

Ma már biztosan nem mondanám azt, mint az elején, hogy mondjuk a 30-40 éven felüli korosztályból kerül ki a közönségünk, mert tényleg mindenki jön. Rick Astley mondta a koncertje közben három éve, hogy „Hűha, ezt azért azt nem gondoltam volna, hogy itt mindenki ennyivel fiatalabb lesz, mint én!”  Ez tipikus példa, mert nem erre számított, és mutatja azt is, hogy egy-egy korszak nagy slágerei is lehetnek örök életűek.

Viszont a húzónevek mellett mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy feltörekvő zenészeknek is lehetőséget adjatok. Idén is fellép például az Ocsovay Damján Trio, a Müpa Jazz Showcase korábbi nyertesei, és más, szintén tehetségkutatókon feltűnt zenekarok. Miért fontos, hogy ezek a fiatal, vagy egyelőre kevésbé ismert formációk is helyet kapjanak nálatok?

Mert nagyon érdekesek, értékesek. Mivel mi vagyunk az egyik legnagyobb magyarországi jazzfesztivál, kutyakötelességünk bemutatni a magyar jazzt a közönségnek, és azt gondolom, hogy ebben a műfajban nagyon gazdag ország vagyunk. A magyar színtér nagyon-nagyon érdekes, sokszínű, ugyanakkor viszonylag kevés a fellépési lehetőség, ezért építünk ezekre az előadókra is, akik mindig különleges színfoltjai a fesztiválnak. Ugyanakkor ebben is átéltünk egy tanulási folyamatot, hiszen a jazznek is van olyan ága, ami valódi koncerttermet, odaadást és odafigyelést igényel. Meg kellett találnunk azokat a produkciókat, akik zeneileg is nagyon-nagyon színvonalasak, de jól illenek a szabadtérhez, a csillagos éghez, a vidámsághoz, ahhoz, hogy az emberek jókedvűen szórakoznak. A szervezői csapatunk, úgy gondolom, nagyon jól végzi a dolgát, így minden évben igazi különlegességeket tudunk megmutatni a magyar jazz világából. Csak azt sajnálom, hogy a háttérfeladatok miatt nincs időm mindenkit egyenként végighallgatni.

Volt egyébként olyan fellépőtök itthonról vagy külföldről, akire mondjuk a saját fesztiválotokon csodálkoztál rá?   

Hazai előadók közül nekem mondjuk a Peet Project volt az egyik olyan zenekar, akiket mondhatni a saját színpadunkon ismertem meg, de említhetném például a Belau nevét is. Most már szerencsére megengedhetjük magunknak azt is, amit régebben még nem, hogy kevésbé ismert, akár külföldről érkező zenekaroknak adjunk lehetőséget a fő fellépők után. Olyanoknak, akiket nem ismer még annyira a közönség, de mi hiszünk benne, mert adott esetben azt gondoljuk, hogy szenzációs, amit csinálnak, és megéri őket megnézni.

Paloznak egy kis közösség, kicsivel több mint 400 lakos él a településen. A helyiek milyen viszonyban vannak a fesztivállal?

Kezdetben némileg szkeptikusak voltak, de aztán látták, hogy milyen jellegű rendezvényről van szó; soha nincs sem kosz, sem atrocitás, amikor vége van a fesztiválnak, képletesen szólva enni lehet a padlóról. Igyekszünk mindenre odafigyelni, relatíve későn kezdünk és korán zárunk, ha bárkinek bármilyen gondja van, mert például este még kopácsolás volt a színpadépítés miatt, arra mindig reagálunk. Maximálisan együttműködünk a faluval, és szerintem ezt mindenki értékeli. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy mivel szépen, fokozatosan fejlődtünk, nem egyik napról a másikra nőtt a látogatószám húszezerre, volt ideje a falubelieknek megszokni azt, hogy ilyenkor nagyobb kicsit a jövés-menés. Ráadásul minden paloznaki lakosnak ingyenjegyet adunk a fesztiválra.

És nyilván a falu ismertségének sem tesz rosszat, hogy van egy országos hírű rendezvény itt.

Mindenhonnan érkeznek látogatók. Ismerek olyan, egyébként Kelet-Magyarországról származó, visszajáró résztvevőt, aki a fesztivál miatt vett nyaralót itt. Mi is adunk cserébe a falunak az egy zajosabb hétért.

Mi az, amire a legbüszkébbek vagytok a fesztivállal kapcsolatban az elmúlt tíz évből?

Amire remélem, hogy igazán büszke leszek, azok az idei év meglepetéskoncertjei. Szerintem Magyarországon egyedülálló dolog, amire készülünk, ezért nem is akarok többet mondani erről, hogy megmaradjon ajándékként a fesztivál közönségének egyelőre. De büszke vagyok arra is, ahogyan kialakult a fesztivál ma ismert koncepciója. Jó látni, hogy egy-egy mainstream produkcióval sok olyan látogatót is vonzunk, akik mélyebben nem feltétlenül érdeklődnek a műfaj iránt, de itt meghallanak és megismernek olyan magyar, vagy akár nemzetközi zenekarokat, amiket maguktól talán soha nem hallgattak volna meg. Ez egyfajta edukáció, és nagy sikernek könyvelem el, hogy működik.

Hogyan invitálnád a jubileumi Jazzpiknikre azt, aki még sosem járt a rendezvényen?

Egyrészt fantasztikus előadók lesznek az idei fesztiválon, tényleg ünnepi programtáblánk van.  Magának a falu is különleges hangulattal bír, olyasmivel, ami viszonylag kevés helyen érezhető. Lehet, hogy azért, mert azt mondják, itt van a Föld egyik szívcsakrája. Ezt nem én mondtam, de az biztos, hogy az összes fotón nevető, jókedvű arcokat látunk, és ezt látjuk akkor is, amikor a három nap alatt végigmegyünk a fesztiválon. Idén kezdtük el mondogatni, hogy ez nem csak egy zenei fesztivál, hanem egy örömünnep, egy életérzés – ezt pedig leginkább akkor lehet megtapasztalni, ha valaki itt van velünk.

További információk a Paloznaki Jazzpiknik weboldalán és Facebookján!

Fotók: Mónus Márton

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

37,456KedvelőTetszik
2,900KövetőKövetés
1,060FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetésspot_img

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk