Hirdetés

„Szeretem a hangokat.” – Hajnóczy Csabával, a Kontroll Csoport egyik alapítójával beszélgettünk.

40 éve alakult a Kontroll Csoport – 4. rész

Mi is szeretjük a hangokat – melyeket Csaba már negyven éve hoz elénk a Kontroll Csoport, Kampec Dolores, vagy a többi formációja zenéjében. Azokat is szeretjük, melyeket elérhetővé tett számunkra az általa alapított Bahia lemezkiadón keresztül. Meg azokat, melyeket a rádióműsoraiban, írásaiban, interjúiban bemutatott előadók szólaltatnak meg. És azokat is, melyeket az általa szervezett fesztiválokra hívott, itthon ritkán fellépő művészektől hallhatunk. Tanári pályáján szintén a hangoké a főszerep. Évtizedek óta, több szálon is hangokhoz vezet minket – egy különleges belső hangtáj színes térképein. És Csaba nem állt meg a zenei hangoknál…

Mik voltak az első zenei hatások az életedben?

Az első fontosabb az volt, hogy gyerekkoromban a pianínómon a nagy B hang hibás volt, zizegett. Valami hozzáért a húrhoz és egy kicsit úgy szólt, mint egy szitár. Nagyon szerettem ezt a billentyűt a d-vel együtt leütni. Nem tercet, hanem decimát játszottam, mindig B-t ütöttem és hozzá hallgattam az egy oktávval felette lévő tercet. Az oktáv, plusz nagyterc ezzel a zizegős basszussal nagyon tetszett, mert máshogy szólt, mint a zongora egyébként. Lehet, hogy a furcsa hangok, meg a szokatlan dolgok iránti vonzalmam itt kezdődött. Úgy kerültem zenei osztályba, hogy harmadiktól a tanító nénim javaslatára átraktak a zenei tagozatra, mert ott magasabb színvonalú volt az oktatás és oda kevesebben is jártak. Tíz éves koromban három barátomból szerveztem egy furulya együttest, amit öntevékenyen csináltuk, összejöttünk gyakorolni, mellette együtt lógtunk. Volt az iskolának egy hivatalos furulyazenekara is, kincstári hangszerekkel, tízen voltak és valamelyik énektanár vezette. A kerületben volt egy zenei verseny, mi is beneveztünk és legyőztük az iskola hivatalos furulyazenekarát. Mentünk seregszemlére a Zeneakadémiára, és én, mint a győztes zenekar tagja megkaptam életem első bakelit lemezét, ami egy Haydn menüett volt. Ezek tereltek a zene felé.

Lázadó tinédzser voltál?

Kamaszkoromban a hippik, meg az a kultúrvilág nagyon közel állt hozzám. Tizenhat éves koromban egy barátommal két hét alatt szinte végigstoppoltuk Lengyelországot. Rengeteget stoppoltam, elég sok országot bejártam: Hollandiát, Németországot, Angliát, egészen Skócia északnyugati csücskéig feljutottam. Ez volt egy tizenhét éves gimis lehetősége a hippizmusra, de azért nem vittem túlzásba, mert nem szakadtam ki a tanulmányaimból. Az Eper és Vér, az Easy Rider, Kerouac és Ginsberg inspiráltak. Akkoriban a 60-70-es évek klasszikus rockzenéjét hallgattam, ami nagyon belém mászott.

Miért zenetörténésznek jelentkeztél a Zeneakadémiára? Hogyan láttad akkor a jövőd?

Nagyon szerettem volna zeneszerzés tanszakra menni, csak nem tudtam olyan szinten zongorázni. Másfelől tényleg érdekelt a zenetörténet is. Volt egy gitártanárnőm, Pásztor Juditnak hívták, ő tanácsolta, hogy menjek a zenetudományi tanszakra, mert az egy nagyon alapos képzés és mellette még szerezhetek zenét és megtanulhatok egy csomó mindent. Tudni akartam, hogy mi a zene, hogy miről szól a zene története. Szóval egyrészt a Judit tanácsolása miatt – tőle egyébként is nagyon sokat tanultam és elfogadtam, amit mondott –, másrészt azt gondoltam, hogy a kérdéseimre választ kaphatok.

Kontroll Csoport, 1981, Kassák Klub. (Hajnóczy Árpád felvétele.)

Voltál katona?

Nem. Pernye Andrásnak köszönhették a zeneakadémisták, hogy nem kellett elmenni a tizenegy hónapos egyetemista katonaszolgálatra.

Hol tanultál gitározni?

A furulya volt a legelső hangszerem, aztán zongora, majd tizennégy évesen kértem a szüleimtől egy gitárt. Először magánúton tanultam, aztán érettségi után a Konziba jártam három évet klasszikus gitár szakra, de ez nem volt túl emlékezetes, mert akkor én a Zeneakadémia felvételijére készültem: elméletet tanultam és zongorára jártam. Az Akadémián Kurtág György volt a kamarazene-tanárom, és ő hozott össze Nagy Erzsébettel, aki minden órán hospitált, egyébként ő gitározott a Kurtág kamaradarabokban. Nagyon komoly követő tanítványa volt Kurtágnak, aki egyszer odavitt hozzá – ő a mai napig nem egy bőbeszédű ember –, majd ránk mutatott: gitáros-gitáros. Ez volt a megismerkedésünk. Erzsi soha nem fogadott el pénzt tőlem. Csak másfél évig jártam hozzá, de ez alatt az idő alatt nagyon fontos dolgokat tanultam tőle. Az alapokat tekintve a mai napig őt tartom a gitártanáromnak.

Azt nyilatkoztad, hogy annyira izgultál a Kontroll első koncertjén, hogy az egyik számot egy hanggal arrébb játszottad. Akkor álltál először színpadon?

Nem. Tizenöt évesen én voltam a Madách Gimiben az osztály dalnoka. Akkor ment ez az egy szál gitáros énekelgetés és volt egy csomó számom, részben a saját szövegeimmel – amik felejtősek –, de megzenésítettem sok verset – Weöres Sándort, József Attilát, Nagy Lászlót –, és osztálykeretek között és építőtáborokban énekeltem őket. Zenekarozni is próbáltunk. Még általánosban volt egy Utcai Hangoskodók nevű rockzenekarunk. Azért Utcai Hangoskodók, mert a Komjáthy György nem merte, vagy nem szabadott neki szó szerint lefordítania a Rolling Stones Street Fighting Man című számát (Utcai Harcos), és ez úgy futott a rádióban, hogy Utcai Hangoskodók, ami egy roncsolása a címnek. Nem tudtuk, hogy mi az eredeti helyes fordítása, de még így is annyira vagánynak tűnt, hogy ezt választottuk névnek.

Kontroll Csoport, 1981, Kassák Klub. (Vető János felvétele.)

Te nagyon másképp gitározol, mint a gitárosok általában. Tudatosan törekedtél erre, vagy egyszerűen így jön belőled?

Én nem akartam akkord alapú zenélést. Sokkal később – amikor jazz-el foglalkoztam – kezdtek el érdekelni a gazdagabb harmóniák, de a Kontrollban nem szerettem volna olyan számokat csinálni, amiben tonika-domináns alapfunkciók vannak. Inkább motívumokban gondolkoztam. Minimalista, repetitív alapú rockzenét szerettem volna csinálni. Az is meghatározó volt, hogy klasszikus gitároztam, tehát ujjal pengettem. Később tanultam csak meg pengetővel játszani. A legtöbb rockgitáros pengetővel játszik és eleve másképp fogja meg a gitárt. A technikám is más jellegű, nem is törekedtem soha virtuozitásra. Ami nagyon érdekelt, az a hangszernek a spektrális lehetőségei, ezért is bírtam nagyon az effekteket. Azért szerettem bele a Wah pedálba, mert a hangnak olyan spektrumát nyitotta meg, ami elvált az egyszerű torzítós gitártól. Ez egy egyszerű eszköz, de a mai napig van egy lágy rész a szívemben a Wah pedál iránt.

Tudnál mondani pár gitárost, akiknek szereted a játékát?

Fred Frith, Jimi Hendrix, Derek Bailey, Frank Zappa, de hozzá kell tennem, hogy a gitárosok kisebb hatást gyakoroltak rám, mint a zeneszerzők, vagy a popzene területén a dalszerző-énekesek.

Kontroll próba az Ikarus legendás 35-ös pincetermében. (Hajnóczy Árpád felvétele.)

A Zeneakadémián a tanáraid, csoporttársaid mit szóltak ahhoz, hogy te ilyen zenét játszol?

Elfogadták. Voltak, akik eljöttek Kontrollra. Nyilvánvaló volt nekik is egy idő után, hogy engem ez a zene érdekel a legjobban. Tizenhét éves korom körül kezdett el érdekelni a lantzene. Lantom ugyan nem volt, mert egyrészt drága volt, másrészt nekem nagyon nem állnak kézre a domború hátú pengetősök, így csak gitáron játszottam lantdarabokat. A diplomámat is lantzenéből akartam írni, de az általam nagyon sokra tartott és tisztelt Tallián Tibor mikor látta, hogy már más érdekel, megkérdezte, hogy miért izzadok azon, hogy visszatérjek a korábbi kedvenc témáimhoz, amikor igenis létezik olyan, hogy popzene-kutatás, és miért ne írhatnék a rockzenéből diplomamunkát. Szerintem ő kicsit harcolt is a tanszéken azért, hogy ez lehessen a témám, mert más tanárok abszurdumnak gondolták, hogy a rockzenéről írjak. Dr. Maróthy János lett a témavezetőm, aki akkor a Zenetudományi Intézet Zeneszociológiai Csoportját vezette. Ő egyébként teljesen képben volt, például a Nagy Feróékkal spanolt. Én voltam az első, aki ezzel a témával foglalkozott és volt is lehetőségem folytatni, de úgy döntöttem, hogy inkább zenélni akarok és nem kutatni. Ma már lehet, hogy sajnálom, mert nem biztos, hogy a zenélés sokat csorbult volna. Viszont valamikor a nyolcvanas évek közepén a Liverpooli Egyetemen nyílt egy szak Yoko Ono közreműködésével, ami kifejezetten popzenekutatással foglalkozott. Felmerült, hogy akár ösztöndíjat is kaphatnék. Kinyílt ott egy ajtó, aztán gyorsan be is csuktam, mert pont akkor indult el a Kampec Dolores úgy rendesebben és azt gondoltam, ha én most elmegyek külföldre, akkor a zenekarból nem lesz semmi. Kicsit bánom is, de igazam is volt, mert ha az a csapat, akivel akkor a Kampecben összeálltunk, nem kezd el dolgozni, akkor tök elölről kellett volna kezdeni az egészet.

Felmerült a Kontroll indulásakor, hogy ebből bajotok lehet?

Nem hiszem, hogy ez nagyon foglalkoztatott volna, meg azt se mondom, hogy egyáltalán nem kerestem a bajt. Kroó György – a zenetudományi tanszak akkori vezetője – elmondta nekem a diploma után, hogy ugye nem sértődök meg, de a diplomamunkámból a magyar zenéről szóló részt kiveszi. Írtam ugyanis benne a Spionsról, az URH-ról, VHK-ról, a Balatonról, a Bizottságról és a Kontrollról is, és azt mondta, hogy ezt ne szakmai kérdésnek fogjam föl, mert azzal neki semmi baja, de nem szeretné, hogy a tanszaknak a könyvtárában olyan dolgok legyenek, amiket ott leírtam.

Mikor derült ki számodra, hogy ez zene másoknak is tetszik és be fog indulni?

Az elején egyáltalán nem gondolkoztunk karrierben. Azt hittem, hogy ezt megcsináljuk, jó esetben lesz tíz koncert és kész. De a legelső koncertektől kezdve nyilvánvaló volt, hogy van rá közönség.

Kontroll koncert 1983-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. (Szőnyei Tamás felvétele.)

Hogyan születtek a számok?

Számonként külön lehetne erről beszélni. Nem volt zenekarvezető. Egy kollektíva voltunk, egy ide-oda himbálózó közösség. A zenei vezető nyilván én voltam, de ott se egyedül, ugyanis a Farkas Zoli is intézményes formában tanult zenét. Amikor pedig az Ős-Kontroll után kialakult a nagy zenekar új tagokkal: Újvári János (szaxofon) és Lehoczki Karcsi, az új dobos – aki máshogy dobolt: pontosabban, részletgazdagabban, finomabban –, akkor lett egy erőteljes potenciál a zenekarban. Az Ős-Kontrollban tényleg a legelső számainkat játszottuk. Az új repertoár más iránya csak annyiban volt tudatos, hogy nyitottak voltunk, nem zárkóztunk el az ötleteink elől, engedtük, hogy ami jön, az mozogjon bennünk. Összesen negyven-ötven számunk volt, annyi, ahány koncertje a zenekarnak ’81 és ’83 között.

A Hobo Blues Band előzenekaraként háromszor is felléptetek…

A Hobó keresett meg minket. Az első még nagyon az elején, ’81 télen volt az Egyetemi Színpadon. Lámpalázasok voltunk, izgultunk, sokan is voltak. A Hobó akkor valahogy úgy konferált fel minket a közönségének, hogy a magyar rock nem a szarok-farok metálbandáktól fog megújulni, hanem az olyan zenekaroktól, akikből ő most egyet bemutat. Utána tényleg sokan megismertek minket és ez egy nagyon szép gesztus volt a részéről. Volt még egy koncert velük nyáron és egy pedig ősszel az Ifiparkban, ahol a Hobó már nem kötötte így át konferálással a szakadékot az ő közönsége és mi közöttünk, mert éppen zuhanyozott. A részeg bluesos srácok az első sorban elkezdtek égő gyufákat dobálni ránk és köpködni minket. Ági nem az a fajta, aki az ilyet tétlenül nézi – ő meg visszaköpködött.  Ezzel vége is lett a HBB-vel való fellépéseknek, de a Hobó egy tágabb látókörről tett tanúságot, mert azért a Kontroll nem az ő zenéje, és nagyon rendes volt, hogy teret adott nekünk.

Maradt félbe koncert?

Egyszer a Kassák klubban betiltottak egy koncertet, de Ági és a Fiúk néven kaptunk engedélyt két héttel későbbre. Egyszer meg Miskolca mentünk, és ahogy leérkeztünk mondták, hogy nem léphetünk fel.

Sokan hívják a Kontrollt rendszerellenesnek, lázadónak. Te mennyire gondolod így?

Mi egyszerűen csak reagáltunk mindenre, ami az élethez tartozik, és ebben csupán egy dolog volt a politika.

Azt nyilatkoztad, hogy érezhető volt, hogy változás közeleg, de nem gondoltad, hogy ilyen hamar feloszlik a zenekar. Miből volt érezhető, hogy valami történni fog?

Az utolsó egy évben már nem nagyon csináltunk számokat. Két év intenzív alkotás után jött a betakarítás, szinte minden héten játszottunk, 600-800 embernél szinte soha nem voltak kevesebben. Úgy voltunk vele, hogy a két Hosszúkoncerten eljátsszuk az összes számunkat és ilyen formában most akkor OFF és majd meglátjuk mi lesz. Aztán nyáron hónapokig nem találkoztunk és kiderült, hogy nem lesz tovább. Kicsit azért csodálkoztam, de abszolút benne volt a levegőben.

A Kontroll egyik teátrális koncertje az Ikarusban, a tagok által készített díszletekkel. (Vető János felvétele.)

Melyik Kontroll számok állnak hozzád a legközelebb?

A korai számok közül a Mi agyunk téves című – a szöveg is, meg a zene is nagyon egyszerű és nagyon erőteljes. Nem én vagyok, Félelem Háza, Kis Piros Bombázó… Legjobban talán A hang címűt szeretem, ami az Élő Felvételek CD-n jelent meg.

Hogy néztek ki akkoriban a hétköznapjaid?

Én a Kontroll alatt jártam a Zeneakadémiára. ’83 nyarán – amikor nem találkoztunk – írtam a diplomadolgozatom, a szüleim eltartottak. A megélhetésre annyi gondom volt, hogy a reggelit, amit anyukám elkészített, azt elfogyasztottam.

Hány demót készítettetek?

Hármat. Az elsőt Szentiványi Kálmán vette fel Wahorn András stúdiójában, ezen Ef Zámbó István basszusozik pár számban. A második Müller Péter (Sziámi) Mi jut eszedbe az énekesnőről című filmjéhez készült a Színház és Filmművészeti Főiskola Szentkirályi utcai hangstúdiójában, de ezt soha nem publikáltuk, mert nem is lett olyan jó, meg a Kistamás Lacit nem engedték ki a laktanyából a felvétel idejére és nélküle nem teljes az anyag. A harmadik a Nagy Demó, ami úgy lett kilopva a lemezgyárból. Wilpert Imre nagyon rendes volt, mert kihozta nekünk az eredeti első másolatát, de azzal, hogy ezt senki nem tudhatja meg. Amikor a Bahia végül kiadta az anyagot 1993-ban, akkor ezért írtuk a CD borítóra, hogy a felvétel az Ikarus stúdiójában készült.

Az URH demóján lévő Ismeretlen Katona című számot igazából a Kontroll játszotta fel a Színművészeti stúdiójában?

Igen, ott valóban készült egy verzió.

Melyik koncertetek ugrik be elsőre?

Veszprém! Volt ott egy rohadt jó Kontroll koncert egy kis klubban. Rendes hangulat volt, nagyon beőrültünk, rock and roll feeling volt. Amúgy sok jó volt, főleg a ’83-as évben, főleg az Ikarusban.

Vannak vélemények, mi szerint ’83-ig tartott a hazai újhullám csúcskorszaka. Ezt te is így érzed?

Akinek a Kontroll állt a középpontban, az nyilván úgy érezte, hogy vége. De Sziámira kevesebben jártak? Minden máson is tök sokan voltak. ’86-ban a Kampec még nem volt a saját csúcsán, lemezünk se volt, de emlékszem az Almássy téren két kevéssé ismert zenekarral játszottunk, és totál tele volt. Szeretnék ma 500-600 ember előtt játszani a Kampeccel. A VHK is, hiába alakult a hetvenes évek közepén, csak a 80-as évek második felétől indult be igazán. A Balaton, az Európa Kiadó is sokkal nagyobb közönséget vonzott később.

Az Ikarus belső lapjában volt ’83-ban egy hirdetés, mely szerint kreatív zenei foglalkozást tartasz gyerekeknek…

Én ’76 óta tanítok gitárt. Most is, bár jelenleg csak egyetlen – egy tízéves – klasszikus gitár tanítványom van. Amúgy az óbudai Waldorf Iskolai Zeneiskoláját vezetem, ott főleg szolfézst tanítok. Mielőtt a MOMÉn kezdtem tanítani, a Waldorfban voltam gimnáziumi tanár.

A ’91-es Nap-Nap Fesztiválos Kontroll fellépésre hogyan emlékszel?

Azt a projektet nagyon szerettem, büszke voltam rá. Ági ötlete volt, hogy ingyen játsszunk, de teljesen mellé álltam ebben. Akkoriban voltak ilyen újraegyesülő zenekarok, akik 5.000 forintos jegyekért csináltak koncertet és borzasztóan tetszett, hogy a mi koncertünk ingyenes. Az ötlet is jó volt – hogy még egyszer, utoljára játsszuk el a számokat –, úgyhogy én nagyon lelkes voltam, hónapokon át próbáltunk. A Zoli helyett az Artner Iván basszusozott, aki szintén nagyon jó volt.

New York-ban a Kontrollal játszottál először?

Egy improvizatív trióval már zenéltem ott korábban, nevezetesen a CBGB-klubban, ami legalább annyira kicsi, mint amennyire híres.

Hogy változott a zenei ízlésed az évek során?

Rockzenét szinte egyáltalán nem hallgatok. Ami most kifejezetten érdekel, az a terepfelvételekkel kapcsolatos kompozíciók, a soundscape art, a hangművészet. De például nemrég a Máté-passiót tanítottam a MOMÉn és sokadszorra is reveláció.

Egyszer azt mondtad, hogy „Korábban, ha előre tekintettem, lényegében csak hangokat hallottam. Most sok képet is látok”. Ezt hogy értetted?

Ez a MOMÉnak a hatása, ahol a Média Intézetben tanítok. Korábban tényleg kifejezetten csak zenével foglalkoztam – kicsit ilyen rátarti módon is – és nagyon büszke is voltam erre: ami nem zene, azt vigyék tőlem, engem a hangok érdekelnek. Aztán egy bizonyos ponton tudatosult bennem, hogy egy multiszenzoriális korszakban élünk és teljesen világosan látom – olyan módon, ahogy korábban nem –, hogy az érzékek együtt, párhuzamosan működnek. Sokkal jobban érdekel már a képek és a hangok összefüggése. Maga a művészet is ilyen. Tulajdonképpen egy mesterséges szétválasztás az, hogy képzőművészetről, zenéről beszélünk. Nem mintha ez nem létezne külön is, csak az összefüggések sokkal erősebbek, mint ahogy fiatalkoromban gondoltam. Például elválasztott szakok vannak az egyetemeken. Mi a Zeneakadémián vizuális kultúrával kapcsolatban semmit nem tanultunk, ami egyfelől érthető, másfelől milyen hasznos lett volna, ha filmzenével is foglalkozunk és valaki legalább egy féléves kurzus keretében belevitt volna abba, hogy a hang és a kép nem egy egyszerű összeadás, hanem egy szorzat, és egy új minőség keletkezik. Régen azt gondoltam, hogy a videóklip kizárólag marketing, ami azért van, hogy el lehessen adni a zenét. Most már máshogy gondolom.

A Kampec Dolores 2020-ban: Kenderesi Gabi, Hajnóczy Csaba, Vajdovich Árpád, Németh Csaba, Udvardi Márton. (A jobb oldali kép Pintér Gergő felvétele.)

Mivel foglalkozol most?

A témám, amiből februárban doktoráltam, az akusztikai ökológia. Ez a világ hangjaival való foglalkozást jelenti, az élhető, pozitív hangtájaknak a kutatását, istápolását, fenntartását, létrehozását, illetve az ehhez kapcsolódó hangművészeti tevékenységeket: terepfelvételekkel való dolgozást és azokból különböző kompozíciók kialakítását. Öt-hat éve foglalkozom ezzel. Tavasszal létrehoztam a Budapest, mint hangtáj csoportot Facebookon, ahol Budapest hangkultúrájának a javítására keresek – úgymond – szövetségeseket, ugyanis fogalmam sincs, hogy ez a kérdés mennyire érinti a társadalmat, de engem egy csomó dolog nagyon zavar, például a feleslegesen hangos közlemények a BKK különböző járatain, a maguk hangerejével és folyamatosságával. De ez csak egy apró részlet azokban a dolgokban, ami nem azt támogatja, hogy élhető legyen ez a város. Nem lehetetlen feladatoknak a felbüfögésére gondolok, például a Rákóczi út – akár mit csinálsz – ugyanolyan forgalmas lesz, de azt gondolom, vannak olyan határok, amik között lehet tenni azért, hogy egy város hangilag is élhetőbb legyen. Nagyon érdekes jelenség, hogy a karantén alatt egyrészt sokkal csendesebb volt minden, sokkal messzebbre hallottunk el, másrészt egyes dolgok, amik eddig is voltak, sokkal inkább bejöttek a fülünkbe.

A jövő városainak tervezésénél ideális esetben hogyan vesz részt az ökológiai akusztika szakember?

Együttműködésben városszociológusokkal, építészekkel, másfelől a természeti környezet szempontjából nyilván a biológusokkal, a nemzeti parkok embereivel. Maga az akusztikai ökológia határterületek nagy konglomerátuma, mindenféle irányból, mindenféle diszciplína felől. Nehéz is meghatározni, hogy mi is ez pontosan, mert talán kicsit túl sok minden is van benne, de pont ez az izgalmas. Engem most az érdekel, hogy egyáltalán milyen problémák vannak, amik többeket érintenek, és mit lehet tenni ezek megoldására. Sok negatív tapasztalat kulturálatlanságból ered. A hangtájat sokszor a nagyobb hangszóróval, nagyobb motorral rendelkező emberek dominálják.

Szóval az utcai hangoskodók…

A legfontosabb dolog az érzékenység felkeltése. Tulajdonképpen a hanggal kapcsolatos kulturáltságot kellene az emberekben ösztönözni, segíteni, támogatni. De ez egy nehéz dolog, mert mi az, hogy zaj? Szinte definiálhatatlan. Az a legelfogadhatóbb, hogy a zaj az a kéretlen hang. De kinek kéretlen? Mikor kéretlen? Tehát nem elég lemérni, hogy valami a 85 decibel – vagyis az egészségügyi küszöb felett van-e –, mert lehet valami nagyon halk és mégis a pszichikai, pszichoakusztikai hatása lehet nagyon negatív. Tehát itt emberek közti megegyezésről, együttműködésről van szó, amiben Magyarország nincs épp a világ élvonalában.

Találtam egy fotót, amin épp Ramallahban készítesz terepfelvételt…

A doktori folyamatomat lezáró műalkotásom “A tengertől a folyóig a tengerig“. Ez egy fotó és hangtáj installáció, amit Szilágyi Lenkével közösen készítettünk el. A vízzel kapcsolatos jelenségekről szól az Izrael által megszállt Palesztin Területeken. Egy hónapot töltöttem Palesztinában és Izraelben.

Ha kineveznének Magyarország teljhatalommal rendelkező Hangtájügyi Miniszterének, milyen intézkedéseket hoznál?

Ez önmagában nem megy. A hangok nem függetlenek az élet többi területétől. A környezet védelmének összes aspektusával dinamikus egyensúlyban kell, hogy működjön. Hiába hoznék diktatórikus hangvédelmi intézkedéseket, semmi értelme nem lenne.

De mégis, milyen irányba indulnál el?

Ha több lehetőségem lehetne, azt próbálnám meg fölmérni, hogy mi az, ami az emberek számára fontos és érdekes. Nagyon szívesen megcsinálnám azt, amit Japánban egy-két évtizeddel ezelőtt, hogy egyszerűen csak megkérdezték az embereket, hogy mik azok a hangok, amik számukra Japán legfontosabb és legjellegzetesebb hangjai. Nagyon érdekes lenne felmérni, hogy mik a hang-hungarikumok. Ilyen kérdések felbukkantak Budapesttel kapcsolatban a Budapest, mint hangtáj Facebook-csoportban is, és kiderült, hogy például a HÉV hangja egyfajta budapestizmus. Tehát Budapest kedvenc hangjai közé lehet sorolni, ahogy a közeledő HÉV-nek a sínen cuppog a kereke. Nem mondhatom, hogy nagyon sok infóm van már, pont ebben vagyok, ezt próbálom felmérni. Számomra nagyon izgalmas a madárszezon, ugyanis a madarak a tavaszi időszakban a leghangosabbak. Nagyon érdekel, hogy mik azok a madarak, amiket hallok. Szerintem az nem lenne rossz, ha az emberek kicsit jobban tudnák, hogy a madarak hangjai milyen madárfajtól jönnek, mit jelentenek. Nyolcféle madárhang van: riasztó, területjelző, párválasztással, táplálkozással kapcsolatos, stb. Ha az iskolában hallottam volna erről – az milyen jó lenne. Tehát, ha bármiféle hatalmat kapnék, hogy ezt a gondolatkört érvényesítsem, akkor az oktatás felé indulnék el. A romokban heverő, megtépázott, lealázott magyar oktatási rendszert megterhelném még egy kis környezetihang-oktatás dózissal!

Hangok színpadon és terepen. (A jobb oldali kép Ramallahban készült és Szilágyi Lenke fotózta.)

Elképzelhető, hogy terepfelvételeket fogunk hallani a Kampec Dolores lemezein is?

Nehéz kérdés. A Kampecet már próbáltam ilyen módon megerőszakolni, amikor a ’90-es évek második felében elkezdtünk az alternatív rockból kísérleti, improvizatív irányba menni, de rájöttem, hogy ehhez kontextus kell. El tudok képzelni olyan projektet, ami erre épül, de beleerőszakolni valamibe, ahogy csattog a harkály a fán – necces. A Kampecnek van egy nagyon hosszú története, identitása és abba olyan dolgot beletenni, ami a hajánál fogva van odaráncigálva – annak semmi értelme.

A mindennapi döntéshozatalaidnál hogyan jelenik meg a hangtájak iránti fogékonyságod? Megfontolod, hogy milyen hangos konyhai kisgépet veszel meg, vagy melyik utcán jársz?

Persze eddig csak a negatívumokról beszéltünk, hogy mi az, amit kerülni kellene, ami túl hangos és zavaró, de a választások arra is vonatkoznak, hogy mi az, amit jó hallgatni. Nagyon szeretem a hangokat. Mindenféle természeti hangot. Nem is tudom nem nyitva tartani a fülem. Igyekszem ezt tudatosan csinálni, tehát hallgatni egyszerűen azt, hogy mi szól és az milyen. Simán megállok – ha nem kell valahova nagyon rohanni –, ha valami jót hallok, mondjuk azt, hogy egy bizonyos tetőfelületen hogyan kopog az eső. Nem mindenütt ugyanúgy kopog ugyanis, hanem függ attól, hogy min kopog, mekkora erővel esik, van-e közte jég. Nem olyan rég teli bevásárlószatyrokkal a kezemben megálltam egy teljesen hétköznapi helyen, mert egy lépcső tetején lévő tetőre pont szemerkélt az eső, annyira szépen és annyira jó ritmusok jöttek, hogy fel kellett, hogy vegyem a telefonommal. Tehát nyitva tartom a fülem és igyekszem tudatosítani, komolyan venni azt, amit hallok, a jót megőrizni és másoknak ajánlani.

Milyen tanácsot tudnál mondani azoknak, akiknek a figyelmét eddig elkerülték a környezeti hangok?

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az európaiak egyharmada él olyan auditív környezetben, ami közvetve vagy közvetlenül megterheli, illetve károsítja az emberi szervezetet, pszichésen vagy szomatikusan. Az életnek számos olyan velejárója van, ami arra késztet bennünket, hogy ne vegyük komolyan az intő jeleket. A hanggal kapcsolatban Murray Schafer egyetlen szóban összegzi a lényeget: “Listen!”. Figyeld, tudatosítsd a füleden át érkező ingereket és információkat!

Korábbi Kontroll 40-interjúk:

Pajtától a szalonig – Hajnóczy Árpáddal, a Kontroll Csoport altszaxofonosával beszélgettünk

Egy klasszikus – Farkas Zoltánnal, a Kontroll Csoport basszusgitárosával beszélgettünk

Az Öreg – beszélgetés Lehoczki Lászlóval, a legendás Ikarus Művelődési Központ műszaki vezetőjével

Kommentek

a Talayapa project – Premieren és dalról dalra a Trottel új lemeze

A Trottel Records a Trottel zenekar klasszikus sorlemezeit (nem feltétlenül időrendben) elkezdte újramasterelve kiadni LP-n, tavaly ősszel a The Same Story Goes On, idén...

The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) – Új dal és klip Rob Zombie-tól, jön a lemez is

The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy címmel február 12-én jelenik majd meg.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
696FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Programok

Lemezkritikák

Színtiszta művészet – Meghallgattuk az új Enslaved-lemezt

Minden Enslaved lemez a legnemesebb értelemben vett művészetről szól, ez is.

Popmetálos kataklizma, kis földtörténeti tanulmánnyal – Meghallgattunk négy metállemezt

Megkritizáltuk gyorsan a Heathen, az Amaranthe (képünkön), a The Ocean és a Kataklysm lemezeit.

Mindent akar – Greg Puciato szólólemezéről

Alapos elemzés a Dillinger Escape Plan volt frontemberének szólólemezéről.

Több a gitár – Meghallgattuk az új Deftones-lemezt

A Deftones az alter metál szent tehene. Fanatikus rajongótáboruk van, akik prüszkölnek, ha bántják a kedvencüket, illetve ha más bántja. Mert ugye tényszerűen igaz,...

Bátor is vagyok, meg nem is – Meghallgattuk a Pain Of Salvation új lemezét

A Pain Of Salvation a teljes prog rock/metal mezőny legkiszámíthatatlanabb zenekara. Vannak persze olyanok rajtuk kívül, akik váltottak a zenei irányukon, de ők általában...

Beszámolók

Zenés tábor a hegyen – Ilyen volt a vírus szülte Fekete Zaj Fesztivál

  Baromi jól indult ez az év vagy legalábbis elég jónak nézett ki koncertfelhozatalban. Még februárban is azon lamentáltunk Fekő kollégával, hogy milyen durva lesz...

Egy hallásplasztikai sebész naplója – Ilyen volt a Swansról szóló dokumentumfilm

Ha már dokumentumfilmről van szó, hadd kezdjem két személyes élménnyel. 1986-87 körül találkoztam először a Swans-szal, egy agyonmásolt kazettán, amit egy régi cimborám mutatott meg...

Mély férfibánat a magas elefántcsonttoronyból – Leprous, Klone @ Dürer Kert, 2020.II.19.

A Leprous-szel a tavalyi Pitfalls lemez miatt ismerkedtem meg közelebbről. Tudtam róluk azelőtt is persze, de a kiállás, a műfajmegjelölés, a kritikai visszhang és...

Ria-Ria-Eufória – Five Finger Death Punch, Megadeth @ Papp László Sportaréna

  Az avokádó (Persea americana) a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó, terebélyes ágrendszerű, 10–20 méter magas fa. Fehérjében és olajokban dús termése 2016-ban a Kárpát-medencében önkéntelenül...
Audiópartnerünk

Egy jó üvegfólia tényleg megmentheti a telefon kijelzőjét

Kell-e egyáltalán üvegfólia, és mi a különbség az olcsó és a drága változatok között.

Újra a Samsung a világ vezető telefongyártója

De az igazi nyertes a Xiaomi, akik felkerültek a dobogó harmadik fokára.

a Talayapa project – Premieren és dalról dalra a Trottel új lemeze

A Trottel Records a Trottel zenekar klasszikus sorlemezeit (nem feltétlenül időrendben) elkezdte újramasterelve kiadni LP-n, tavaly ősszel a The Same Story Goes On, idén...

Világjárvány idején is lehetnének koncertek a Restart-19 kísérlet eredményei szerint

A kísérletben több ezer önkéntes bevonásával tartottak koncertet a lipcsei Quarterback Immobilien Arenában.

The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) – Új dal és klip Rob Zombie-tól, jön a lemez is

The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy címmel február 12-én jelenik majd meg.