Hirdetés
Hirdetés

Szerelmes dal, egy másik szemszögből – Premieren az Einstand új dala és klipje

Az Einstand az elmúlt másfél-két évet próbaterembe zárkózva töltötte, hogy a hamarosan megjelenő nagylemezükre szánt dalokon dolgozzon. Ezek közül mutatják most be az egyiket, a Szerelmes dalt.

Hirdetés

Ebben a szerzeményben a zenekar olyan témához nyúlt, ami már a kettővel ezelőtti generáció idején is lerágott csontnak számított – a szerelmes dalhoz. Mégis egy rendhagyónak mondható megközelítésről van szó, ebben a dalban ugyanis megelevenedik maga a szerelmes dal, és elmeséli, hogyan éli meg, amikor őt éneklik mindenféle megszakadt szívű emberek.

A dal videóklipjében különböző közhelyes udvarlási módokkal és azok hideg elutasításával találkozunk, film végi csattanóval, amelyből kiderül, hogy valójában mire van szükségünk, ha sikerrel akarunk járni szívünk választottjánál.

Erős Józsi:

„A videóklip forgatásának időszakában nem néztünk ki jól, ezért inkább színészek adták elő a történetet. Az eredmény önmagáért beszél.”

Erős Marci:

„Imádtam nem ott lenni a forgatáson, megúszva minden ezzel kapcsolatos melót, és csak a végeredményt kézhez kapni.”

A dal egy a zenekar hamarosan megjelenő nagylemezéről, amelyet egy lemezbemutató koncerttel egybekötve terveznek megjelentetni még az idei év során. A felvételek a Jappan & Barnsz (Takács Zoltán Jappán és Horváth Barnabás Botond) producer páros közreműködésével készültek. A dal videóklipjét, valamint a teljes lemez felvételét a Hangfoglaló Programiroda támogatta.

A lemezt egyébként Erős József, a zenekar énekes-gitárosa így jellemzi:

„Eddigi szokásunkhoz híven többfajta ízű-hangulatú dalok alkotják majd a kiadványt, így mindenki találhat majd legalább egyet, amit utálhat. Igyekeztünk ismét nem a bulizásról meg olyan témákról írni, amiket már mások megtettek helyettünk az elmúlt 50 évben – bár egy szerelmes dal azért csak becsúszott. 🙂 Ahogy írjuk a dalokat, egyre nagyobb kihívást jelent olyan témákat találni, amik érdekesek és még nem írtunk róluk, de ilyen ez a popszakma (vagyis, legyen ilyen). Az album nyolc dalból fog állni, az elmúlt bő egy-másfél év szerzeményei mellett szerepelni fog rajta egy-két már ismerős dal is.”

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók