Első ránézésre szent őrültnek gondolhatnánk azt, aki klasszikus képzettségű, világot látott zenészként nemhogy próbaterem-komplexum, de ahhoz kapcsolódó stúdió, alkotóműhely és nem utolsósorban zenei közösség létrehozásán fáradozik manapság. A Soroksári úton található Orange Termek vezetője, Standovár Mátyás azon kevesek egyike, akikre illik ez a személyleírás. A nyomokban vállaltan termékmegjelenítést tartalmazó interjúban többek között arról kérdeztük, miért vágott bele ebbe a vállalkozásba, és hogyan lehet egy ilyen létesítményre egyszerre hatással az R33 szellemi öröksége és a svéd zenei oktatási modell. Tanulságos gondolatok, zenész olvasóink számára kifejezetten hasznos információk a folytatásban!
Mikor kezdődött ez a történet?
Tizenhárom éves koromban. Volt otthon egy dobfelszerelésünk, aztán zenekart alapítottam, amiben emiatt dobos lettem. A padlásunkon csináltunk egy próbatermet a haverokkal, felcipeltünk egy-egy erősítőt, és aztán ezt szép lassan elkezdtük fejleszteni. A második lemezünk már úgy készült, hogy szereztünk egy hordozható, digitális felvevőt, és ahhoz béreltünk helyiséget egy óradíjas próbateremben, ott vettünk fel mindent. Mivel már akkor is nagyon érdekelt a hangtechnika, megkérdeztem apámat, hogy mi lenne, ha egy ilyet kapnék karácsonyra, és mondjuk, elkezdenék pénzt keresni vele úgy, hogy csinálok felvételt másoknak, és majd visszafizetem az árát. Ő rádobott még egy lapáttal, mert azt mondta: „Figyelj, csináljunk együtt egy stúdiót!” Így aztán nekivágtunk ketten, apa és fia kéz a kézben. Én tizenhét voltam, ő több.
Azért ez nem egy hétköznapi forgatókönyv, nem?
Apámról tudni kell, hogy alapítótagja volt a Nemzeti Énekkarnak. Akkoriban kapott valami bónuszt, és úgy döntött, hogy ezt a pénzt most beletolja a stúdióba, aztán nézzük meg, mit lehet kihozni belőle. Mai fejjel már nagyon vicces belegondolni, hogyan indultunk, mert tényleg csemperagasztóval raktuk fel a tojástartókat a falra, fogalmunk nem volt, miről szól az egész, hogyan is kell ezt igazából csinálni. Nyilván óriási szorongás meg belső harc volt kezdetben ez, annak ellenére, hogy addigra már mindketten megfordultunk különböző stúdiókban, felvételeken, és nekem is volt egy ilyen alap hangkultúra képzésem.
De aztán szépen kialakult a dolog, majd fejlődött tovább, lett egy komolyabb stúdió, aztán abból építettünk egy másikat, amit most fogok áthozni az Orange-ba. Ezeket a stúdiókat úgy tartottam fenn, hogy kiadtam őket próbateremnek, így legalább a bérleti díjat ki tudtuk termelni, amiből a nullszaldót legalább ki lehetett hozni. Hozzáteszem, tíz évvel ezelőtt óriási szenvedés volt zenekarokat találni egy próbaterembe.
Miért?
Volt egy Közvágóhíd, egy Keleti Blokk, meg rengeteg más hely, volt hová mennie a zenekaroknak. Aztán hirtelen mindenből szálloda lett, ráadásul az ingatlanárak is elszálltak itthon. Ma már egy dohos pincét is olyan négyzetméteráron adnak ki, hogy nem hiszed el.
Megéri amúgy állandó próbatermet fenntartania egy zenekarnak manapság?
Jogos a kérdés. Szerintem az olyan zenekaroknak, akik egyet-egyet próbálnak hetente, és azon kívül nem fordulnak meg a teremben, nem éri meg. Erre találtam ki a mi konstrukciónkat, hogy egy terembe rakok olyan csapatokat, akik keveset próbálnak, onnantól negyedelni-ötödölni lehet a költségeket, és máris megéri. Ugyanúgy korlátlanul lehet használni a termet, viszont azokat a holtidőket, amikor ők nem jönnek, más zenekarok tudják hasznosítani. Ez garantáltan olcsóbb, mint óradíjas próbatermekbe járni. Otthagyhatod a cuccot, hiszen a próbaterem sokaknak raktár is, a dobos bármikor le tud jönni gyakorolni, ami szintén előny lehet. Nyilván vannak nálunk professzionális csapatok is, ott már mások az igények, nagyobb teremre van szükség, hiszen a koncerttechnikát is tárolni kell valahol, vannak, akik egyedül akarnak bérelni egy helyiséget – természetesen erre is van mód, csak az többe kerül.
Másrészt a próbatermen túl egy közösséget is szeretnék itt felépíteni. Egy olyan csomópontot, ami nemcsak a műhelymunkára alkalmas, hanem kapcsolatépítésre, inspirálódásra vagy simán csak kikapcsolódásra. Már most is vannak olyan zenekaraink, akik lejönnek szimplán biliárdozni az Orange-ba, mert jó a hely hangulata, meg mert nyilván most nincs nyitva semmi. Ez a célom, hogy járjanak le az emberek, szeressenek ott lenni, hogy második otthonuknak érezhessék a helyet, és az itt próbáló zenekaroknak adott esetben akár közös jam sessionöket is szervezhessünk.
Ezek hogy néznek ki a gyakorlatban?
Jelenleg még sehogy nem, sajnos a koronavírus gyorsabb volt nálunk. De alapvetően az a célom, hogy az itteni zenészek kezdjenek el egymással alkotni, akár nyílt próbák, közös zenélések formájában. Nem szeretném elzárni a közösséget a külvilágtól, jó lenne, ha be tudnánk vonzani másokat is, úgymond „kintről”, és barátságok, zenekarok, session meghívások alakulhatnának ki az Orange mentén. Az alapkoncepció pedig nyilván az, hogy mindenki érezze jól magát.
Közönség is részt vehet majd az ilyen estéken?
Ez inkább a zene a zenészeknek, de elviekben nem zárkózom el semmi elől. Ha valakit érdekelhet egy ilyen jam session, jöjjön oda, igyon meg pár bambit, és ha élvezi, amit hall, annak én örülök a legjobban.
Felvétel is készíthető nálatok?
Természetesen. Lesz hangfelvételi lehetőség, lesz egy kis fotó- és videóstúdió, ahol image klipeket, live session videókat, drum cover videókat csinálunk majd. Már meg is vannak az első nevek, akikkel dolgozni fogunk. A hosszabb távú tervek között pedig egy kisebb filmstúdió is szerepel, ahol videóklipeket, reklámfilmeket lehet majd forgatni.
Ez így együtt már majdnem „teljes lefedettség” a zenekari háttérfeladatokat illetően.
Mindig nagyon tetszettek Tóth Peti – vagy ahogy sokan az R33 idejéből ismerik, Csimpi – törekvései, az a koncepció, ahogy később az Ellátóteret is csinálta. Ő is abban gondolkodott, hogy legyen egy hely, ami mindent ad, és hogy legyen egy kis összetartás a zenészek között. Tehát ha kell felvétel, merch, zenekari pólók, bögre és a többi, akkor minden rendelkezésre álljon egy helyen. Utólag ugrott be, hogy az Orange is ezt a csapásirányt követi. Nálunk talán egy kicsit szélesebb a skála, hiszen húsz méteren belül van egy szórakozóhely, és az sem kizárt, hogy zenekari szállítást is tudunk majd biztosítani a későbbiekben. Szeretnénk a lehető legbőségesebb menüt kínálni a zenészeknek.
Ne sértődj meg a kicsi provokatív kérdésért, de kell némi őrültség ahhoz, hogy valaki ilyesmibe vágja a fejszéjét, pláne manapság, hiszen rengeteg befektetett idő, munka és nem utolsósorban pénz kell egy ilyen terv megvalósításához. Hosszú évek óta csak arról lehet hallani, hogy szűkülnek az élőzene lehetőségei, nincs lemezeladás, mindenkinek egyre nehezebb, ehhez képest te kifejezetten optimistának tűnsz. Ilyen mértékben szerelemprojekt az Orange?
A menyasszonyom egyszer, még a kapcsolatunk elején elképesztően idealistának nevezett, és ez tényleg igaz, az élet minden területén. Alapvetően nagyon optimista vagyok, és talán egy kicsit őrült is ehhez. Természetesen sokan panaszkodnak, hiszen nehéz akár minimális szinten is megélni csak zenélésből. Nekem az a csoda adatott meg, hogy főállásban is zenélhetek, most is épp egy online koncertfelvételről utazom hazafelé. Az, hogy klasszikus ütőhangszeres zenész vagyok, ad egy olyan biztos alapot – amit persze kiegészít az én „bolondságom” is, hogy annak érzem –, aminek köszönhetően bele mertem vágni egy ilyen vállalkozásba. Természetesen azért nem veszteséges a történet, de fontosabbnak tartom, hogy abból az élmény- és tapasztalatmennyiségből, ami nekem megadatott Dubaitól Göteborgon át New Jersey-ig, vagy Texastól Svájcon át egész Németországig, visszaadhatok valamit a zenének a szó szellemi értelmében.
Hogyan vetődik el egy klasszikus ütőhangszeres ilyen helyekre?
New Yorkban a New York University mesterkurzusára nyertem egy ösztöndíjat, New Jersey-be szintén így jutottam el. Dubaiba egy ügynökségen keresztül kerestek ütőst. Akkor még zeneakadémista voltam, és volt egy Facebook-csoportunk, ami 8-10 ütőhangszeresből állt. Az egyik srác nem ért rá, és beírt a csoportba, hogy kéne valaki helyette, aki előbb válaszol, az mehet, ez általában így ment. Akkor én voltam a leggyorsabb. Németországban, Svájcban szimfonikus zenekarokkal turnéztam, Szlovéniában, Szlovákiában is. Göteborgban három évig éltem, ott megtapasztalhattam ezt az északi gondolkodásmódot is, ami az elején nagyon nem volt szimpatikus, de a végére nagyon sokat tanultam belőle, visszatekintve meghatározó élmény volt.
Arrafelé legendásan jó a könnyűzenéhez kapcsolódó infrastruktúra, lehet hallani sok helyen az iskolákban használható, felszerelt próbatermekről. Közvetve vagy közvetlenül hatással volt ez arra, hogy olyan vállalkozásba kezdj, ami ilyesmire ad lehetőséget itthon?
Abszolút. Nem is feltétlenül egy stúdió vagy próbaterem felszereltsége a lényeg. Inkább a hozzáállásra gondolok. Ütőhangszeresként nekünk a hangszerpark egy majdnem végtelen lista, és ezeknek a hangszereknek is van szinte végtelen számú variációja. Ha mondjuk úgy éled az életed, hogy van egy cintányér, ami „a” cintányér, akkor ha a cintányért kell ütni, azt az egyet ütöd.
Svédországban volt olyan, hogy játszottunk például egy impresszionista zenei darabot, és a srác kirakott 8-10-12 cintányért, hogy na, ez ilyen hang, ez olyan karakter. Akkor hangosan nevettem, hogy mi ez a sznobkodás?! Félre ne érts, nem akarom kritizálni a magyar mentalitást, de ez sok mindent elmond. Mi abban nőttünk fel, hogy van egy cintányérom, azt összeütöm, cseng, az „a cintányér”. De amikor van harminc, és megkérdezi a tanárod, hogy milyen hangot képzelsz el, akkor nagyon könnyen zavarba tudnak hozni. Mert ilyet addig nem képzeltél el, és ez a kérdés sem hangzott el. És tudod, amikor három év után azt veszem észre, hogy játszunk egy Sosztakovics X. szimfóniát, és már én is kirakom a 8-10 tányért, meg magyarázom a tanáromnak, hogy ezt miért, azt miért, akkor azért én is úgy nézek bele a tükörbe, hogy „Hát jó, megérte nekem idejönni!”
Nyilván ez a ló másik oldala, és amikor visszajöttem, emlékszem, a kollégák néha furcsán is néztek rám, amikor megjelentem úgy egy próbán, hogy volt nálam nyolcezer verő, és mondjuk a harangjátékra kipróbáltam ezt vagy azt. Megkaptam én is ugyanazt a nevetést. Aztán ez a „hazajöttem külföldről” villogás lekopott, és maradt belőle egy szellemi háttér, amivel úgy érzem, kicsit hatással tudtam lenni a környezetemre. Nyilván ez most egy nagyon klasszikus ütős példa volt, de a próbatermekkel kapcsolatban is ugyanezt látom.
Mire gondolsz pontosan?
A próbaterem alapértelmezettként azt jelenti, hogy tűzzünk fel jó sok padlószőnyeget a falra, lehetőleg a padlóra is, mert kong a csempe, az ablakot meg tunkoljuk be valamivel, mert nehogy már zavarjuk a szomszédot. Szerintem meg azért ez nem merül ki ennyiben. Vegyünk egy olyan mindennapi esetet, hogy akarsz csinálni a zenekaroddal egy fotót, amit kitennél a Facebookra, hogy készülünk a koncertre. Tényleg egy poros szőnyeget akarsz háttérnek? Nekem mindig is fontos volt maga a tér, ahol a munka folyik, és próbálom ezt a hozzáállást az Orange megjelenésében, hangulatában is kifejezni.
Mivel kell többet tudnia egy próbateremnek a falra tűzött padlószőnyegnél?
Nagyon fontos, hogy legyen egyfajta egyensúly a helyiség akusztikájában. Alapvető dolog, hogy ne ragadjanak be bizonyos hangok, frekvenciák, de én például nem csillapítanék teljesen egy termet, az ilyesmi annyira süketté tudja tenni a környezetet, hogy semmi élet nem lesz a hangokban. És persze az egyik legfontosabb, hogy ne zavarjunk mást. Szerencsére ez nálunk a hely adottságainak köszönhetően fel sem merül, nincs olyan szomszéd, aki kopogtat, ha gyakorol a dobos. Ennek köszönhetően nonstop használhatók a termek is, és nincs semmilyen hangerőt illető korlátozás sem, szóval egy nagyon kényelmes, saját kis világ hozható létre arra a pár órára.
Év végén befejeztünk egy nagyobb fejlesztést, szinte egész decemberben és januárban ezen dolgoztunk, így most már 15 terem áll rendelkezésre. Emellett beruháztunk további stúdióeszközökbe, most már olyan mikrofonokat és vasakat használunk, ami tényleg prémium kategória. Az igazi áttörés pedig – és ez tudomásom szerint egyedülálló Magyarországon –, hogy a lehallgatóból mind a 15 próbaterem be van kábelezve, így mindenki a saját terméből tud majd demózni, azaz nincs szükség cuccolásra, pakolásra, beszerelésre egy felvétel készítéséhez.
Fontos gyakorlati kérdés még a megközelíthetőség, hiszen annyira nem kényelmes, ha a parkolóhely keresése kis túlzással majdnem addig tart, mint maga a próba, meg persze az anyagi része sem mellékes. Ezen a téren hogy álltok?
Ahogy erről volt szó, korábban is üzemeltettem már próbatermet, és mindig alapkoncepció volt, hogy ingyenes és őrzött parkoló legyen a bejáratnál. Ennek hiányában nem is csinálnám. Az elején nagyon komoly dilemma volt, hogy mi a fontosabb? Menjünk a belvárosba, ami sokaknak közel van, de szenvedjünk a parkolással, vagy egy közös képviselővel meg a szomszédokkal a hangzavar miatt? Vagy keressünk egy olyan helyet, ami lehet, hogy kicsit kintebb van, de jól megközelíthető, adott az ingyenes parkoló, és ha egy zenekar koncertre megy, vagy onnan jön vissza, akkor kényelmesen be tudja pakolni a cuccát. Utóbbi mellett döntöttem, és a mai napig úgy gondolom, helyesen.
És ahogy körbenéztem mostanában, azok alapján azt mondom, hogy tulajdonképpen piaci ár alatt vagyunk. Ez az Orange egyedi koncepciójának köszönhető, hogy több zenekarunk van egy helyiségre. Nem kérjük senkitől, hogy vegyen ki egy teljes termet. Segítünk bérlőtársakat találni úgy, hogy az mindenkinek kényelmes és költségkímélő legyen, eszközparkban és időben, bizonyos szempontból ez jár a legtöbb melóval, de mindenkinek megéri.
Milyen stílusbeli merítéssel dolgoztok, kik járnak hozzátok?
Eszméletlenül széles a skála. Van olyan terem, ahol doom metal szól, kettővel mellette meg lehet, hogy épp a Zeneakadémia trombita tanszakának van főtárgy órája. Eggyel arrébb egy metalcore zenekar próbál, a másik helyiségben ott gyakorolnak a Kodolányisok, vagy épp egy dobos az ETÜD-ből, és persze mind együtt cigizgetnek, amikor épp szünet van. Vannak popzenekarok, klasszik rockzenekarok, de megkeresett már hiphop formáció is. Szinte minden stílus képviselteti magát, és ennek nagyon örülök.
Aki esetleg még nem járt nálatok, azt mivel invitálnád a terembe?
Nem gondolkodtam még azon, hogy mi lehet a különlegességünk. De ami eszembe jut, természetesen a formálódó közösség mellett, az a környezet, az egész hely hangulata és az, hogy figyelünk a minőségre. Szerintem ez érződik már akkor, amikor valaki belép a folyosóra – a célunk legalábbis ez, és remélhetőleg idővel egyre több zenész igazolhatja majd ezt.
További információk az Orange Termek Facebook-oldalán!
