Hirdetés
Hirdetés

Szeptember 6-án Atheist-koncert Budapesten

Szeptember 6-án Budapesten, a Barba Negrában indul az Atheist turnéja! Az Enthralled in Europe elnevezésű, a járványhelyzet okán korábban egyszer már elhalasztott körúton öt olyan előzenekar is részt vesz majd, akiket akár önállóan is érdemes lenne megnézni. Az estéket a Bay Area thrash, groove, hardcore metal Almost Dead, az amerikai teátrális metal Summoner’s Circle és a szintén amerikai death metal zenekar, az Abysmal Dawn nyitja majd. Őket követi a görög Suicidal Angels, és természetesen a fő attrakció, az Atheist.

Hirdetés

Az Atheist az egyik legkultikusabb név a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján feltűnt amerikai death metal zenekarok között, ugyanis már a korai időktől egy csak rájuk jellemző felfogásban, progresszív és jazz hatásokkal ötvözték a stílust. Agyafúrt, komplex szerkezetű, komoly technikai tudást igénylő, ugyanakkor ezzel együtt is kifejezetten magas fordulatszámon pörgő, agresszív dalokat írtak; az első aktív korszakukban megjelent három albumuk – Piece of Time (1990), Unquestionable Presence (1991), Elements (1993) – pedig mai napig alapműnek számít a műfaj kedvelői között.

A zenekar 1994-ben aztán feloszlott, de 2006 óta, ha takaréklángon is, újra aktívak, 2010-ben pedig, 17 év szünet után megérkezett a negyedik stúdióalbum, a Jupiter, amibe zeneileg legfeljebb évtizedes emlékek által diktált elvárások mentén lehetett belekötni.  (Egyszerűbben megfogalmazva, ez a lemez is kitűnő, annak ellenére, hogy voltak fanyalgók, mert régen minden is jobb volt.)

Szerzőnknek halványan dereng az emlék egy majd harminc évvel ezelőtti Metal Hammerből, hogy az Elements turnéján, 1993-ban Magyarországra is eljutott a zenekar, amikor is egy pesterzsébeti művelődési ház színpadán játszottak az áramütés talán miatt fel sem lépő Cemetary társaságában, és ha jól rémlik, 2011-ben is jártak erre, viszont még ezzel együtt is biztos, hogy kivételes alkalomnak ígérkezik ez a kora őszi délután. Aki nyitott a különlegességekre az extrémebb zenék világából, ne hagyja ki!

További információk a koncert Facebook-eseményén

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók