Korábban mi is kint voltunk a Sávlekötő Camp by OTP Junior táborában, ahol megnéztük, hogy milyen szerepet is tölt be egy alkotótábor a fiatal zenészek előrelépésében, illetve a helyszínen beszélgettünk is a résztvevőkkel valamint a nap táborvezetőjével AKC Misivel. A korábbi beszámolónkban Lovas Juci és a Frász zenekar is mesélt a feladatokról, amikkel a táborban találkoztak. A műsor végeztével a zenekar tagjai, Rigó Laci, Jankó Marcell, Kozák Ricsi és Lovas Juci elmesélték, hogyan alakult a zenekar élete és mivel készülnek még a jövőben.
Hogyan nézett ki a zenei életetek a Lovas Juci és a Frász előtt?
Juci: Anyukám régen sokat zongorázott otthon, amire én már óvodás koromban is felfigyeltem, ezért elvitt zongoratanárhoz, ahová évekig jártam általános iskolás koromban. Ott még nem voltam elég eltökélt, nem gyakoroltam eleget és abba is hagytam, de aztán nagyjából tizennégy évesen elkezdtem gitározni. Azzal már konkrét célom is volt, szerettem volna magamat kísérni gitáron, és ehhez társult, hogy gimiben elkezdtem énektanárhoz járni. Dalokat pedig egy felvételi előtt, a szolfézs tanárom hatására kezdtem el írni, ő vezetett be engem ebbe a világba. Aztán koncertezni kezdtem, voltak egyszálgitáros fellépéseim, de mindig is zenekarban szerettem volna játszani.
Laci: Én viszonylag korán megismerkedtem a zenével. Két-három éves koromban a szüleim szerettek volna beíratni dobolni, de az még nagyon korai volt, szóval csak általános iskolában kezdtem el ténylegesen foglalkozni a zenéléssel. Zenei általános iskolába jártam, ahol énekeltem a kórusban, és sokáig tanultam klasszikus gitározni is, aztán javarészt magamtól tanultam, nem igazán jártam tanárokhoz. A Gitármánia Tábor dobott sokat a tudásomon, pár éve megismerkedtem a táborban olyan emberekkel, akikkel zeneileg és emberileg is eléggé egymásra találtunk, és az is sokat lendített a zenei utamon.
Marci: Én úgy nőttem fel, hogy habár a szüleim nem játszottak hangszeren, nagyon szerették a zenét, a legkorábbi emlékeim között szerepel, hogy otthon ülünk a családommal és Pink Floyd-koncertfelvételeket nézünk. Aztán kicsit később, tizenkét éves koromban kezdtem el gitározni. Két évig tanultam klasszikus gitáron játszani, de közben még mindig nagyon tetszett, ahogy ezeken a koncertfelvételeken a dob meg a basszusgitár kiegészíti egymást, az egésznek a lüktetése nagyon megkapó volt számomra. Ezt követően tizennégy évesen megvettem az első basszusgitáromat az összespórolt pénzemből, és vidéken alapítottunk egy zenekart, amivel aztán egyből elkezdtük koncertezni. Ezzel párhuzamosan én is jártam a Gitármánia Táborba, ahol megismerkedtem sok emberrel, akik hatással voltak rám.
Ricsi: Nekem viszonylag későn jött a zene az életembe, tizenhat éves koromban kezdtem el dobolni, azt követően nagyjából egy éven belül alapítottunk egy diákzenekart, ahol két évig zenéltünk az osztálytársaimmal, egészen addig, amíg el nem mentem a kolozsvári egyetemre tanulni. Ott kicsit közelebb kerültem az elektronikus zenéhez, pár éve pedig újra elkezdtünk jammelgetni a barátaimmal, ami visszahozta a dobolás iránti szeretetemet, amit most a Kőbányai zenesuliban is kamatoztatok.
A Sávlekötő Camp műsorban debütáltatok zenekarként. Mi volt az, amivel a táborban találkoztatok és összekovácsolt titeket zenekarrá?
Ricsi: Hivatalosan tavaly őszre datáljuk a zenekarunk megalapítását. Ugyan már korábban megalakultunk, de ősztől számoljuk, mert ott már fizikailag is egyben voltunk mindannyian. De fellépésünk korábban még tényleg nem volt.
Marci: Mindennek kell idő meg érés, és ez ránk is igaz. Pont a napokban beszéltük, hogy tavaly novemberben volt az első olyan próbánk, ahol azt éreztük, hogy a dalok nagyon gördülékenyen jöttek, szabályosan kigurultak belőlünk. Ott mutatkozott meg először, hogy amellett, hogy szeretjük egymást mert jó barátok vagyunk, zeneileg is nagyon megértjük a másikat. Mint zenekar, ott kezdtünk el ténylegesen funkcionálni, és a Sávlekötő Campbe már úgy jelentkeztünk, hogy jól tudtunk együtt dolgozni. Valószínűleg ez a tábor nélkül is meglett volna, de sokat gyorsított a folyamaton a tábor és a műsor. Ott forrott ki az egész közös zenekari érzés először.
Juci: Előtte sokkal nehezebb volt próbálnunk, mert Szegedről és Kaposvárról jártunk fel Budapestre, akkor próbáltunk, amikor tudtunk, ez pedig nagyon koncentrálttá tette a munkát. Viszont a táborban volt pár napunk, amit a munkán kívül is együtt tölthettünk, és ez nagyon jót tett.
Említettétek a helybéli korlátokat, amik a jelenlegi online lehetőségek miatt viszonylag könnyen áthidalhatók lennének. Ezek szerint ez mégsem olyan nagy könnyebbség?
Laci: Szerintem zenekarnál nem számít könnyebbségnek. Akár lehetne könnyítés is, de a mi alkotási folyamatunk nem a távmunkához alkalmazkodik.
Ricsi: Ha külön felvennénk a hangszereket, lenne egy producerünk, aki ezeket összedolgozza, és nekünk csak a sávokat kellene egymás között küldözgetnünk, akkor tudna működni, de mi próbák közben, együtt csináljuk a dalok hangszerelését, így pedig sokkal nehezebb lenne online dolgoznunk.
Juci: Szoktunk olyat csinálni, hogy ha van valamilyen dalötlet, akkor azt feltesszük drivera és mindenki tud vele otthon foglalkozni. De ez inkább csak ötletelésre van, amivel aztán később közösen fogunk foglalkozni.
Laci: Általában jobban működik, ha együtt vagyunk és ötletelünk.
A helybéli korlátokon túl, mi az, ami még meg tudja nehezíteni egy zenekar beindítását és működését?
Ricsi: A social media jelenlét kialakítása elég nagy kihívás. Szeretnénk jelen lenni TikTokon is, de perpillanat egyikünknek sincs se tapasztalata, se ideje. Emellett pedig a koncertek leszervezése is nehézségekkel jár egyelőre.
Laci: Sokszor nagyon kaotikus a szervezési folyamat, mert mindenkinek jóvá kell hagynia mindent, és nehéz ennyi embert egyszerre összeszervezni, meg az adminisztráció is elég bonyolult még nekünk.
Marci: A Sávlekötő Camp miatt nagyon felgyorsultak körülöttünk az események. Most tartunk ott, hogy vége van a tábornak és ennek a projektnek azon a pontján állunk, hogy a következő egy évre előre, minden adandó lehetőséget ki kell használnunk, ami csak elénk kerül, hogy jelen tudjunk maradni. Ez önmagában nagyon jó lehetőség, az egyetlen bökkenő, hogy mi négyen csak a zenéléshez értünk, semmi máshoz. Szóval a social megjelenések, videógyártások, szervezések még erősen tanulási fázisban vannak. Sajnos, vagy nem sajnos, nincs erre konkrét recept, amiről elmondható lenne nagy általánosságban, hogy ha ezt követjük, akkor ez és ez fog történni. Csinálni kell, és ami éppen szembejön, azt kezelni.
Juci: De szépen lassan haladunk előre.
A social felületekre visszatérve, a zenekarnak van hivatalos Facebook és Instagram oldala is, egyik aktív, másik kevésbé. Ez egy tudatos lépés részetekről?
Ricsi: Eredetileg az volt a terv, hogy összeszinkronizáljuk a két platformot, de ez még nem jött össze, és így az egyik elhanyagolódott kicsit, szóval nem mondható tudatos lépésnek. Viszont talán a Facebook manapság már kevésbé releváns, így az Instagramra fókuszálunk.
Marci: Jellemzően, akik a Sávlekötő kapcsán ismertek meg minket is, inkább Instagramon kerestek. Elkezdtek követni, kaptunk üzeneteket, volt, akinek a műsorból mi voltunk a kedvencei, és ezek a visszajelzések rendszerint ezen a platformon érkeztek. Szerintem ez amiatt is lehet, mert a Sávlekötőnek is erősebb az Instagram meg a TikTok felülete, nem a Facebook számít náluk az elsődleges platformnak, és nálunk sem.
A Sávlekötő Campnek még mindig van utóélete, forgatások szempontjából is. A műsor után merre tartotok most?
Juci: Egészen sok koncertet szerveztünk magunknak, előzenekara voltunk a Margaret Islandnek a Káptalan Kertben, vannak zenekarok, akik hívnak magukkal játszani, és helyek is, akik invitálnak minket fellépni. Az mindenképpen kijelenthető, hogy annak köszönhetően, hogy láttak minket a műsorban többen keresnek fel, mintha szimplán elindultunk volna zenekarként, és ezeket most nagyon igyekszünk kihasználni.
Marci: Már vannak emberek, akik visszatérő arcoknak számítanak, pont amiatt mert megismertek minket a műsorban, és aztán eljöttek a koncertjeinkre.
Hogyan alkottok most, mint zenekar?
Ricsi: Kicsit a tábor vonalán maradva, augusztus közepén tartottunk magunknak egy alkotótábort, ahol a már meglévők mellett, pár új ötleten is dolgoztunk.
Marci: Leköltöztünk egy nyaralóba Szolnokra a Tisza partjára, és vegyítve az aktív kikapcsolódással, alkotni mentünk, aminek reméljük, hogy pozitív lesz a végeredménye.
Juci: Mindenképpen rá fogunk feküdni arra, hogy hasonlóan, mint a táborban, mindent közösen csináljunk, és együtt alkossunk meg ötleteljünk.
Mikorra várható az első Lovas Juci és a Frász-lemez?
Laci: Egyelőre inkább csak single dalokban gondolkozunk, aztán később talán egy EP-t is összehozunk. Aztán pedig majd meglátjuk, hogyan alakul. Egyelőre kisebb egységekben gondolkozunk, meg szerintem manapság viszonylag kevesen hallgatnak meg egy komplett lemezt. A táborban is ezt tanácsolták nekünk, hogy inkább single-ben gondolkozzunk, meg felvétel szempontjából is kényelmesebb, hogy elmegyünk pár alkalommal és egyszerre rögzítünk egy-két dalt egyben.
Hogy néz ki a zenekar közeli-, és távoli jövője?
Laci: Rövidtávú tervek és megvalósítások közül az egyik augusztusban érkezett a Hínár című dalunk formájában, amihez klipet is forgattunk, azt pedig ősszel követi egy másik single.
Marci: Hosszútávon szeretnénk kihasználni és élni azokkal a lehetőségekkel, amiket a Sávlekötő Camp adott nekünk. Ennek pedig egyik legfontosabb pontja lesz, hogy a zenekart körülvevő közösséget építsük, és azokat az embereket, akik a műsor miatt megismertek minket, még jobban bevonzzuk a koncerteken és a social felületeinken egyaránt. Magában a műsorban is rengeteg embert ismertünk meg, akikkel a jövőben szeretnénk együtt dolgozni. AKC Misivel már össze is hoztunk egy ilyen alkalmat, ő felajánlotta nekünk a műsorban, hogy szívesen dolgozna velünk, amire mi azonnal lecsaptunk, és az augusztusban érkezett dalt vele készítettük. Sőt a videóklipet is a táborban megismert stábbal forgattuk.
Laci: Ez lelkileg is nagy löketet adott nekünk: nemcsak a kapcsolatok szintjén lettünk többek, de nagyon sok motivációt is kaptunk, amivel most el tudunk indulni.