Szagolj bele a szavakba

Henry Rollins – Spoken Word @ A38 2010.02.07.

Valahol Kaliforniában, pontosabban a Sonoma Egyetemen, idén nyáron végzett egy évfolyamnyi mázlista. A diplomaosztójukon ugyanis a bal fülkagylón be-, majd minden élettani hatás kifejtése nélkül a jobb hallójáraton kiáramló, ünnepélyesen súlytalan forró levegő mellett kivételesen terjengett egy határozottabb szag is. Az pedig, hogy a szónak szaga legyen, különös és kivételes dolog. Jóval nehezebb eldönteni, hogy büdös-e, mint például a tehénszarról. Érdekes viszont, hogy nehezebben is oszlik el, mint a szarszag. A Hajó gyomrában nem túl jó a szellőzés, úgyhogy vélhetően sokáig visszhangzik majd odabent a szabadság illata.

Ugyanezen az ünnepségen történt, hogy a porondmester egyetemi szónok, aki viszonylag csekély ismerettel bírt a punkrock-legendák témakörében, egy kinyomtatott Wikipedia-szócikkel mankózva mutatta be Henry Rollins urat a kedves köznek. Rollins úrnak meg evvel kapcsolatban meglehetősen mulatságos fenntartásai akadtak. Úgy sejtem, nem őrült rajongója sem a cimkéknek, sem az enciklopédikus jellegű meghatározásoknak. Érthető, az "életmű" nevű izének tulajdonképpen tényleg csak annyi jelentősége lehet egy ilyen helyzetben, hogy valamiféle idegen és ellenőrizhetetlen többlet-súllyal ruházza fel a szónok szavait. Ha azoknak maguktól is szaguk van, ez teljességgel fölösleges. Sőt – veszélyesek is lehetnek a hangzatos cimkék, mert jelentőséggel ruházhatják fel birtokosuk szavait, olyankor is, amikor azoknak történesen épp tehénszar-szaguk van. Példának okáért, ezt sem én találtam ki, Rollins úr mondta: ha egy Sarah Palin nevű nénire azt mondod, hogy Alaszka kormányzója, felmerülhet az a probléma, hogy egyesek nem veszik észre rögtön, amikor megszólal, hogy ő egy fajsúlyos idióta. Ami már csak azért is óriási veszteség, mert így esetleg akadnak, akiknek kimarad az életéből egy vagy több fergeteges röhögés. Ennél persze sokkal nagyobb baj is lehet.

Vannak ugyanis másféle vignetták is, amiket az emberek előszeretettel ragasztgatnak egymás homlokára. Ez elég zavaró, mivel a homlok jó esetben nem matekfüzet. A felső tagozat után úgysem ugyanazzal a matekkal foglalkoznak az emberek – viszont az nyilván senkinek sem jó, ha csak azért nem kéri kölcsön a szép copfos szomszédlány a füzetét, mert az van ráírva, hogy "amenábilis csoportok" és nem az, hogy "másodfokú megoldóképlet". Az ánégyzet-bénégyzet tök megnyugtató amúgy, csak hosszú távon kevés benne a meglepetés. Rollins úr mesélte, hogy egyszer segéd-zsűritag volt egy tévéműsorban, ahol szexi magas transzvesztiták versengtek a legszexibb és legmagasabb transzvesztita kegyeiért. A felvétel után hazament, és hogy-hogy-nem, pont akkor jutott eszébe az egyik versenyző, amikor épp egy kiadósat élvezett a mosogatóba. A meglepetések viccesek. A tanulság persze nem csak ez, hanem hogy nem ciki fiúknak fiúkra maszturbálniuk – akkor sem, ha nem véletlen – mivel a homlok nem matekfüzet, és ezért nem kell rá semmilyen vignetta.

Sajnos nem minden ilyen egyszerű, és akad olyan helyzet, amikor kurvára kéne egy nagy villogó neontábla, és mégsincs. A legritkább esetben függesztenek például villogó neontáblát tömeggyilkos diktátorok és egyes, pénzhajhászatukban ugyancsak valamiféle gyilkossá lett nagyvállalatok nyakába. Vagyis függesztenek, csak nem a megfelelőt. Az információ hatalom, a tudás pedig szabadságot hordoz, tehát valahogy mégiscsak meg kéne ezt a tábla-dolgot oldani. A neoncsövek drágák, a szavak viszont szerencsére nem. A szavak méretüket tekintve kicsik, tehát relatíve egyszerűen terjeszthetők, akár bájtok formájában is. Rollins úr egyszer 400 gigabájtnyi elénekelt-elgitározott szót csempészett Iránba egy műkedvelő kamaszfiúnak, szóval a dolog nem megoldhatatlan. Az egyszeri óriás-háttértáras eset mellett egyébként kisebb adatcsomagokkal is operál rendszeresen, friss és erősen illatozó szavakat csomagol össze, aztán szétszórja őket a blogján. Még szerencse, mert így azokhoz is eljuthatnak például, akik nem fértek fel a Hajóra.

Szóval érdekes figura ez a szagos-szavú tetovált bácsi. Nem tudok róla sokat, de vannak közös szenvedélyeink, azt hiszem. Szeretjük belélegezni a szavakat, aztán egy lehelletben újra szabadjára ereszteni őket. Szeretjük a szépségüket, de a büdöset is, ami időnként belőlük árad. Szeretjük, féljük és tiszteljük a szabadságot – bár azt hiszem, egészen máshogy. Örülök, hogy mesélt nekünk, egy darabig biztos nem fogok szellőztetni.