A System Of A Down a rockzene fura figurája, nemcsak a zenéje miatt, ami az utóbbi néhány évtized egyik legeredetibbje, hanem azért is, mert gyakorlatilag a csúcson hagyták abba a zenélést, vagy legalábbis a lemezkiadást. Azóta persze koncerteznek itt-ott, gondolom jó pénzt is keresnek vele, de a kreatív munka már csak önállóan zajlik. Nem sorolom ide a politikai aktualitások miatt pár hónapja kiadott két számot, mert azok gyakorlatilag nem SOAD-dalok voltak, hanem a kvázi Daron Malakian-szólózenekar Scars Of Broadwaynek készültek, csak végül Serj Tankian énekelte fel őket, nem a gitáros.
Ezzel szinte párhuzamosan az extravagáns frontember is készült dalokkal egy esetleges SOAD-lemezre, amiket, megvalósulás híján, most egy EP formájában adott ki szólóban. És ezek a dalok pont olyanok is, amiket egy „malakianatlanított” SOAD játszana. Teljesen világos, hogy a mágia külön-külön nem működik. Malakian túl nyers, Tankian túl finomkodó, kettő az együtt viszont nagyon egyben volt. Mindketten zseniális dalszerzők, és ez nem túlzás. Az SOAD nemcsak az unikális zenei világ miatt volt óriási zenekar, hanem azért, mert letaglózóan jó számokat raktak össze.
Ez valójában ezen az EP-n is érezhető, de attól nem lesz jó a végeredmény, hogy kicsit másképp van hangszerelve (több a billentyű), és hanyagabbul van énekelve. Annak, aki imádja az SOAD-világot, ez olyan lesz, mint egy falat kenyér, de mint zenei produktum csak azért több, mert még az is fölé magasodik a színtérnek, amit Tankian csak úgy mellékesen kiköp. Feleslegesnek nem mondanám, mert jó hallgatni, de nem pótolja azt, ami annyira tökéletesen működött.
