Hirdetés
Hirdetés

Suicidal Tendencies, Biohazard és még sokan szerdán Bécsben


Akik annak idején (egész pontosan a kilencvenes évek első felében) a Headbangers Ballon nevelkedtek, bizonyára mindenüket odaadták volna egy olyan párosításért, hogy Suicidal Tendencies és Biohazard. Milyen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt tudjuk pótolni, ha nem is Magyarországon, de elérhető közelségben, az osztrák fővárosban.

A két nevezett zenekar közül az ST bomba formában van, a koncertezés mellett lemezt is készít, Cyco Miko énekes pedig olyan, mintha nem öregedett volna semmit. Ha eddig sehol sem sikerült megnézni (mostanában kétszer is voltak Magyarországon), hát most kötelező.

A Biohazard már nehezebb ügy. Az eredeti felállás visszatérő koncertjei nem voltak rosszak, valami nagy is kisülhetett volna a dologból, de a tagok most sem bírtak a vérükkel. A pár napja megjelent lemez elkészítése után a zenekar kvázi frontembere, Evan Seinfeld otthagyta őket, így, némi hezitálás után, most már hivatalos tagként szerepel velük Scott Roberts (a fenti kép bal szélén), aki megtévesztésig tudja hozni Seinfeld színpadi imidzsét, a három alapítótag meg úgyis szívvel lélekkel teszi oda magát koncerten. Már amikor ők is ott vannak, merthogy Danny Schuler dobos épp visszarepült New Yorkba gyermeke születésére, így a Sworn Enemy-s Danny Lamagna segíti ki őket Európában.

Igazából akár csak nosztalgiázni szeretne valaki, akár csak megérteni, hogy mi az, ami nélkül egyes mai kedvencek nem is léteznének, ott a helye a bécsi Gasometerben január 25-én. Főképp mivel a Terror, a Walls Of Jericho és mások csatlakozásával egész kis minifesztivál érkezik oda.

Kis ízelítő a fellépő zenekarokból:

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló