Hirdetés
Hirdetés

Vannak problémák, de kis odafigyeléssel többet kereshetnének a magyar zenészek

2020 egyik nagy, és azóta sem lezárult csatája a streaming szolgáltatók és a zenészek között zajlik. Rengeteg támadás éri amiatt a nagyobb szolgáltatókat, amiért igazságtalan és átláthatatlan a  felosztási szabályzata. A legnagyobb gond  sokak szerint azzal van, hogy a multi kiadók és a nagy előadók viszik el a bevételek többségét, és még azon felhasználók előfizetési díja is a mainstream előadókhoz megy, akik soha nem is hallgattak ilyen zenét.
A ProArt Zeneipari Jelentés egyik forrásaként szolgáló 2020-as zenész kérdőív szerint az előadók ugyan nem teljes, de a zenei tevékenységével kapcsolatos 2019-es bevételeinek 59 százaléka az élőzenéből jött be. Nem nehéz látni, hogy amennyiben ez az 59 százalék teljesen kiesik, a maradék 41 százalék lesz az összes zenei bevételük.

A Visualcapitalist 2019-es cikke szerint az Amerikai Egyesült Államokban a lemezipar, pontosabban a hangfelvételek piacának bevétele 2018-ban 12 százalékkal  nőtt, 10 milliárd dollárnál járt, a növekedés pedig nagyrészt az olyan szolgáltatóknak köszönhető, mint a Spotify és az Apple Music. Ebből az összegből 6,6 milliárd dollárt kaptak meg a kiadók, majd rajtuk keresztül az előadók.

A szolgáltatók nem fizetnek máshogy vagy kevesebbet

Miután a világjárvány berobbant, és sorban zártak be a szórakozóhelyek, a nyáron nem lehetett tömegrendezvényeket tartani, a zenekarok nem indulhattak turnéra, és elmaradtak a fesztivál-fellépések, a zenészek a bőrükön érzékelték, hogy milyen jelentős bevételt jelentenek számukra az élő koncertek. Vagyis rájöttek arra, hogy a többi bevételük ehhez képest kevesebb, hiszen a szolgáltatók nem módosítottak a felosztási szabályzataikon, mégis most lett ebből akkora gond, hogy ennek hangot is adtak. Az persze más kérdés, hogy alapvetően mennyire igazságos vagy jó a szolgáltatók felosztási szabályzata, és mennyire ideje lenne rajta változtatni, de azt mindenképpen érdemes látni, hogy nem az elmúlt fél évben, vagy nem a világjárvány miatt romlott a helyzet, csak éppen ez kellett ahhoz, hogy a problémák a felszínre kerüljenek.

Magyarországon torz a piac

Nemzetközi gyakorlatban egy zenekar annyit ér, amennyi jegyet vesznek rá a rajongói, és amennyit a koncert közben fogyasztanak. Azért éri meg idehozni egy szuperprodukciót, mert hiába, hogy magas a gázsija, de a szervezők az előzetes kalkulációk alapján úgy látják, hogy hajlandóak fizetni az emberek azért, hogy láthassák, és adott esetben a szórakozóhelyen is fogyasztanak annyit, hogy végül pozitív legyen a mérleg. Vagy a szervező és a zenekar osztozik a bevételeken.  Nyilván van ahol éppen, hogy pozitív az este vége, van ahol negatív, és van ami teljesen felülmúlja az elvárásokat, de a koncertszervezők szakmája nagyon leegyszerűsítve az, hogy olyan bulikat csináljanak, amiknek köszönhetően év végén nyereséget termel a cégük, és hasonló a helyzet a zenekarokkal is, azaz egy turné végére jó ha marad egy kis pénzük. Vagyis bár sokakat a zenélés öröme mozgat, profi szinten azért a gyakorlat mégiscsak az, hogy az élőzene kereskedelmi alapokon működik.

A magyar zenekaroknál ez a képlet nem ennyire egyszerű. Iparági forrásaink szerint a falunapként emlegetett, általában önkormányzati rendezésű ingyenes bulik iszonyatos mértékben torzítják a piacot. Az ilyen napok, fesztiválok fellépői gyakran a sokszorosát kapják annak, ami kereskedelmi alapon indokolt lenne. Olyan fellépőkről van szó, akik önálló, fizetős bulit évek óta nem csináltak, de ha csinálnának is, és azt mondanák, hogy a jegyárat teljes egészében megkapják, és sem a terembérletét sem a technikáért nem fizetnének, akkor sem termelnének ki annyit, amennyit a falunapokon kapnak. Vagyis pénzért nem tudnak megtölteni egy szórakozóhelyet, viszont a rendezvényeken több százezer forint, esetenként akár milliós nagyságrendű a gázsijuk.

Hasonlóan izgalmas lehet, de teljesen új cikket érdemelne az üreshordozó jogdíjak felosztása, ahol a több milliárdos beszedett összeg 25 százaléka 2013 óta a Nemzeti Kulturális Alaphoz kerül, és különféle támogatásokra megy el, a maradék 75 százalékán pedig a zeneszerzők-szövegírók részéről az Artisjus, az előadók részéről az EJI, a kiadók részéről  a MAHASZ, a  filmes szerzők és előállítók részéről a FILMJUS, a vizuális alkotók részéről pedig a HUNGART gondoskodik. Az Artisjunál maradó 45 százalékot osztják szét a zeneszerzők között különböző szorzók alapján, aminek mindössze az 5 százaléka függ a legális online letöltésektől.

A gond tehát az, hogy egy előadó elhiszi, hogy a produkciója értéke annyi, amennyi a gázsija szüreti napokon, amit viszont a streaming szolgáltatókon látni lehet, az a valós érdeklődés.

Ha tehát azt látható, hogy a streaming szolgáltatókon pár százas vagy ezres a dalai hallgatottsága az évek során, viszont a bornapokon másfél millió forintos gázsival lép fel, akkor ott felmerül a gyanú, hogy az a produkció nem ér annyit, hiszen önmagában nem igazán érdekli az embereket, és akkor elég könnyű megválaszolni azt a kérdést, hogy vajon a gázsija, vagy az egy hónap alatt 786 lejátszása után kapott összeg a torz.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a streaming szolgáltatók felosztásával minden rendben van, csak éppen a megközelítés más, vagyis nem minden esetben igaz az, hogy ezek a cégek fizetnek túl keveset, van olyan helyzet, amikor egy produkció máshonnan érkező bevétele túl sok, mivel közönsége nincs, csak esetleg ismerik a nevét, mert játsza vagy évekkel ezelőtt játszotta a rádió, vagy feltűntek a tévében.

Miért pont ennyi?

Lehet, hogy a bevétel valóban kevés, de az emberi természet az már csak olyan, hogy többet akar. Valószínűleg olvasóink többsége úgy gondolja, hogy lehetne több a fizetése, vagy lehetne jobb az autója, nagyobb a lakása, jobb a telefonja, és még sorolhatnánk ezer dolgot. Ezzel nincsenek máshogy a zenészek sem, a kezdő zenekar, de még a Rolling Stones is arra törekszik, hogy legyen több a bevétele.

Kialakult egy árazás az autóknál, a telefonoknál, az almaleveknél, és ezzel együtt a zenei streaming előfizetéseknél. Ennek a lélektani határértéke 10 dollár körül van az Egyesült Államokban, egészen egyszerűen azért ennyi, mert a szolgáltatások megjelenésekor így árazták be. Ha annak idején azt mondják, hogy ez 40 dollár, akkor persze lehet, hogy most más lenne a helyzet, de jelenleg a 10 dolláros előfizetési díjból nem lehet egyik napról a másikra 40 dollárt csinálni, mert az emberek nem fizetnek elő. Márpedig ha nem lehet négyszer annyi a díja, akkor viszonylag nehéz kérés az, hogy a zenészektől, hogy oldják meg, a szolgáltatók, hogy négyszer annyi pénzt kapjanak.

Az emberek szeretik a zenét, de nem szeretnek (eléggé) fizetni érte

– ez az értékhézag, vagy ahogy a szakmában használják a fogalmat, a „value gap” alaptézise, aminek definícióját  2016-ban Frances Moore, a hangfelvételipar nemzetközi szervezetének vezetője az IFPI Global Music Reportban úgy fogalmazta meg, hogy az értékhézag az az aránytalanság, ami a zene szeretete és  „fogyasztása”, valamint az azért járó ellentételezés között húzódik. Ez ellen folyamatosan küzd a zeneipar, egyelőre azonban a legéletszerűbb megoldást az adhatja, ha valamilyen korszerű jogi környezetet sikerül megteremteni, aminek köszönhetően az alkotók munkájának elismerése átlátható, arányos és kielégítő mind a piac, mind a felhasználók szemszögéből. A szakma pedig a nagy szolgáltatóktól várja a megoldást, hogy a szerződéseiket transzparensebbé, a felosztásukat pedig igazságosabbá tegyék.

Mikor az iTunes elindult, akkor ott nem a zene volt a termék, hanem a készülék, ezért azt tudták mondani, hogy a kiadóknak fizetnek bizonyos összeget, viszont egy dalt egy dollárért adnak. Ezzel beárazta a zenét, és azóta egy dal, egy dollár az emberek fejében. Ha akkor azt mondja, hogy két dollár, akkor két dollár lenne, ugyanez a helyzet a Spotify esetében is.

A Spotify gyakorlatában jelenleg két fontos dolog befolyásolja, hogy ki mennyit visz haza az elszámolási időszak végén:

  • egyrészt minden régiónak és országnak egyedi a jogdíjátlaga, amelyet az előfizetési díjak és a hirdetési szintek határoznak meg. Például az Egyesült Államokból érkező streamekért többet fizetnek, mint az Indiából származókért, mert az előfizetési díjak és a hirdetési szintek viszonylag magasabbak az Egyesült Államokban. Maga a Spotify havi előfizetési díja egyébként Indiában a legalacsonyabb ($1,48, azaz kb. 450 Ft), míg Dániában a legdrágább ($14,38, azaz több mint 4300 Ft). A teljes skálán a 4,99 eurós (kb. 1800 Ft-os) magyar ár tehát az alsó harmad tetején, míg a 9,99 dolláros (kb. 3000 Ft-os) amerikai havi díj pedig a középső harmad felső régiójában szerepel.
  • másrészt szintén befolyásolja a jogdíjat, hogy a felhasználók milyen mértékben rendelkeznek prémium fiókkal. Minél több a prémium előfizető, annál nagyobb kifizetésekre számíthatnak a jogosultak, hiszen nagyobb a keret, amiből ki lehet osztani a pénzt.

A Spotify bevételei nagyobb részét a prémium felhasználóktól szerzi, nem a hirdetőktől.

Havonta a prémium előfizetésekből, illetve az ingyenes felhasználói fióknál a hirdetési bevételekből beérkező összegek bekerülnek a közösbe, ez képezi a kifizetési modell alapját. Ebből a Spotify levonja az adókat és egyéb költségeket, a bevétel nagyjából 30 százalékát. A maradékot kapják meg a jogosultak jogdíj formájában, „stream share” alapon. Tehát az összes felhasználó összes lejátszása között oszlik meg a befolyt összeg, a jogosultakat pedig a lejátszások arányában fizetik ki. Itt már bejöhetnek a különböző zenekari stratégiák is, például ha olyan régiókban népszerűsítik magukat, ahonnan magasabb összegre számíthatnak, vagy valódi rajongók helyett a kattintásokra mennek rá.

Infografika: Lightmedia

Hogyan lehet ez több?

A 2021-es zenei streaming jelentés nagyon sok adatot megmutat a magyar piacra specifikusan. A friss kutatáshoz WM Music Distribution digitális zenei terjesztő cég anonimizált, kizárólag statisztikai felhasználású, de konkrét, éles, egy évet felölelő adatai szolgáltak alapul, közel ezer független hangfelvétel-tulajdonos 80 ezer dalából álló katalógusának adatai alapján.

Első körben meg kell ismerni, hogy a tapasztalatok alapján milyen különbségek vannak felhasználás és felhasználás között még egy szolgáltatón belül is, vagyis mennyire más ha valaki prémium felhasználóként, és ha ingyenes modellben veszi igénybe a szolgáltatásokat. Az első grafikonon jól látszik, hogy a Deezer és a Spotify is elmondhatja magáról, hogy a többség prémium csomagban használja, azaz előfizetnek rá, a Youtube-on viszont elenyésző az előfizető, pedig már 2019 májusa óta elérhető a reklámmentes Youtube Magyarországon is. Az is egyértelműen látszik, hogy összességében a magyar piacon a Youtube felhasználás a legnépszerűbb, ami azért fontos adat, mert az előadóknak tisztában kell lenni azzal, hogy milyen platformokon kell megszólítani az embereket, és a bevételek növekedésének egyik alapja, ha a releváns platformokon aktív.

 

 

A másik fontos kérdés azt látni, hogy milyen különbségek vannak szolgáltatón belül is a prémium és az ingyenes modellek között,  A Deezernél például van ugyan hirdetéssel támogatott felhasználási lehetőség, ám a magyar adatok szerint nem értelmezhető az abból származó bevétel. Hasonlóan elenyésző itthon a Spotify ugyanilyen bevételi forrása: több mint 98%-ban az előfizetői díjakból származik az alkotóknak továbbosztható részesedés. Ezzel szemben a Youtube az a platform, ahol relevánsak a hirdetési bevételek.

 

Vagyis az már egyértelmű, hogy a magyar zenekaroknak az erős Youtube-jelenlét nagyon fontos, ahogyan az is kiderül, hogy a digitális terjesztés nem azzal ér véget, hogy egy dal felkerül a szolgáltatók kínálatába.

Hogy hogyan lehet ez több, és a tapasztalatok szerint mit szoktak elfelejteni a zenekarok, arról a kutatáshoz adatokat szolgáltató WMMD-t kérdeztük, akik megerősítették, hogy  minél többet foglalkozik a digitális megjelenéseivel egy zenekar, annál jobbak lesznek az elszámolások is. Sokszor olyan apróságokon múlik az egész, mint egy időben elküldött dal.

Érdemes megnézni, hogy egy komoly zenekarnak hogyan néz ki például a Spotifyon az oldala. Zenekari fotó, leírás mindenhol alapkövetelmény, ahogyan abban is segíteni tud egy digitális terjesztő, hogy playlistekbe kerüljön egy dal, ehhez viszont a szolgáltatóknak és a terjesztőnek is jó előre tudnia kell arról, hogy mikor tervez megjelenést egy zenekar.

egy bolt, ahova kiteszed a termékedet, és el kell adnod a polcról

– mondja Sebestény-Gallasz Enikő, a cég ügyvezetője, aki úgy látja, hogy azok az előadók sikeresebbek a digitális térben, akik odafigyelnek, megfogadják a tanácsaikat, és folyamatosan egyeztetnek velük, és például nem felejtik el kommunikálni a közönségük felé, hogy milyen felületeken elérhetőek a lemezeik. Valóban érdemes megnézni egyébként, hogyan csinálják ezt a profik, hiszen sokszor apróságokon múlik a siker, mint hogy egy előadó kiírja, hogy az új dalát meg lehet hallgatni a Spotify-on, de elfelejti odarakni hozzá a linket.

Ennél valóban élvezetesebb dolog a színpadon állni, és valóban több, de legalábbis másmilyen erőfeszítést, és kicsit másmilyen típusú kreativitást igényel, de kifizetődő.

A bevételmaximalizálás kulcsa az, hogy az adott művész a számára releváns platformokon aktív legyen, közösségi felületként tartsa a kapcsolatot rajongóival. A rajongói lojalitás nemcsak a megtekintési számokban és a bevételekben, hanem a hosszú távú előadói ismertségben is jelentős szerepet játszik

– mondja a WMMD ügyvezetője.

Egy új dal lejátszásán tud nagyot dobni, ha bekerül egy releváns playlistbe, amit nagyon sokan követnek, és rendszeresen hallgatják. Egy zenekar is csinálhat magának playlistet, de ha azt senki sem követi, annak nincs túl nagy jelentősége. Viszont önagában nem lehet ezektől a listáktól csodát várni.

A cég tapasztalatai szerint a magyar lejátszási listák jól működnek abból a szempontból, hogy akár kisebb zenekarok is kapnak lehetőséget, és ők is azon vannak, hogy minél többen be tudjanak kerülni ezekbe a listákba. Az már viszont más kérdés, hogy ezt hogyan tudják kamatoztatni. Volt olyan zenekar, akinek a dala nemzetközi szinten is sikereket ért el, sok meghallgatást is hozott, viszont ezt nem tudták a saját előnyükre fordítani, nem lett nagyobb a zenekar követőszáma sem a Spotify-on, sem a Facebookon, és nem mutatkozik meg sehol ez a népszerűség, hiszen a többi dal lejátszását sem sikerült feltornázni.

Az algoritmusok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy hiába, hogy egy dal jól teljesített, maga a produkció nem érdekli a közönséget, ami pusztán a számok alapján valóban így tűnhet, de azt az algoritmusok sem tudhatják, hogy ez általános érdektelenség, vagy egyszerűen nem használta ki jól az előadó a lehetőséget. Ezért lenne fontos, hogy a zenekarok olyan eszközként tekintsenek a lejátszási listákra, amit később kamatoztatni tudnak, és elkezdhessék építeni a zenekar brandjét. Hasonló a helyzet a Youtube esetében is, ahol a kiemelések vagy trending szekcióba kerülés az összes megtekintés elenyésző százalékát jelentik, a videónak organikusan is meg kell állnia a helyét ahhoz, hogy sikeres legyen.

Sokkal tudatosabbnak kell lenni a magyar zenekaroknak abban, hogy a fillérből lesz a forint elvet meg tudják csinálni. Tíz követőt százra feltornázni az tízszeres növekedés, ami nagy szám

– javasolja Gál Róbert, a WMMD tulajdonosa a zenekaroknak ahelyett, hogy irreálisan magas követőszámmal szeretnének indulni, és hamar elmenjen a kedvük a kitartó munkát igénylő, de kifizetődő követőbázis építéstől. Egy zenekar életében alapkövetelmény, hogy legyenek rendes zenekari képek, egy biográfia. Ennek a következő lépése pedig az, hogy a csatornáik megjelenése is olyan legyen, hogy bárki, aki odatéved, azt lássa, hogy ez az előadó tesz azért, hogy fejlődni tudjon a zenekar. Aki viszont odateszi magát, annál jobban működik, és ez a kifizetéseken is meglátszik.

Hogyan néz ki a magyar piac?

A ProArt Zeneipari Jelentés 2020-as lakossági felmérése szerint jelenleg
Magyarországon mintegy 400 ezer olyan felhasználó van, aki fizet a zenei streaming
szolgáltatásért, vagyis a lakosság 4 százaléka, ami nem sok, de több annál, mint  a kétezres évek elején, mikor az a nézet alakult ki, hogy a zene ingyen van. Viszont kevesebb annál, mint amit a a Cinq Music Group 2020-as adatai mondanak, ami szerint a skandináv országokban közel minden második ember, azaz a lakosság 49%-a fizet a
zenehallgatásért.

Korábban írtunk arról, hogy a Spotify-on a legnépszerűbb 10 százalék kapja a kifizetések 99,4 százalékát, ez Magyarországon úgy néz ki, hogy van egy stabilan jól kereső, népszerű réteg, akik megkeresnek annyit, ami jónak számít, de vannak olyanok is, akik nulla forintot keresnek.  Viszont a  WMMD szerint a kisebb zenekarok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy néhány dallal, teljesen a nulláról felépítsenek egy több milliós nézettségű Youtube-csatornát, és ilyenre már volt is magyar példa.

Legalább három forintot szeretnének keresni lejátszásonként a zenészek a Spotify-on

 

A WM Music Distribution adatai szerint a lejátszások darabszáma szerint 85,25 százalékos túlsúlyban van a Youtube, 12,72 százalékot  visz a Spotify. A teljes streaming bevétel 57,22 százalékát  szállítja a Youtube, míg 29,01 százalékát a Spotify.

Partnereink túlnyomó része számára a Youtube az elsődleges bevételi forrás

– mondta Sebestény-Gallasz Enikő. A Spotify is jelentős, az áll a második helyen, az Apple Music pedig a harmadik.

Azt azért érdemes látni, hogy a Youtube üzleti modellje teljesen más, így nem is lehet olyan nagy megfejtéseket mondani, hogy egy lejátszás ott mennyi forintot ér, hiszen az egész azon múlik, hogy milyen értékben lehet a csatornán reklámokat értékesíteni. Ennek is vannak egyébként izgalmas sajátosságai, hiszen ahhoz, hogy egy csatorna minél értékesebb legyen, kellenek folyamatosan tartalmak, ráadásul olyan kreatív tartalmak, ami miatt visszatérnek, vagy adott esetben fel is iratkoznak a csatornára, de ez nem jelenti azt, hogy minden zenésznek influenszerré kell válni, és meg kell mutatni, mi van a táskájában vagy mi a kedvenc reggelije.

Infografika: Lightmedia

Matematikailag a rossz szolgáltató lenne a jó szolgáltató

Ha az igazán ideális megoldást néznénk, vagyis azt  a szolgáltatót keresnénk, amely sok pénzt tud fizetni, az olyan lenne, aki sok pénzt beszed, viszont kevesen használják. Ilyenek lehetnek azok a szolgáltatások, amiket például előfizetésekhez kapnak emberek, viszont csak kevesen használják. Korábbi statisztikákból jól látszik, hogy ilyenre tipikus példa volt az XBOX zeneszolgáltatása, ami nagyon jól fizetett ugyan azoknak a zenészeknek, akiket az a pár ember hallgatott, aki valóban használta is a szolgáltatást, de összességében mégis mindenkinek káros volt a modell.

Nem kell igazán összetett matematikai modelleket alkalmazni arra, hogy látható legyen, hogy az olyan szolgáltatók mint a Spotify azért nem fog tudni sokkal többet fizetni, mert sokan használják, és ők aktívak. Mikor azt a javaslatot tették zenészek, hogy a felosztás olyan alapon működjön, hogy az előfizető által befizetett összeget azok között osszák szét, akiket hallgatott, kiderült, hogy az aktív zenehallgatók ebben a modellben kevesebbet érnek, mint azok, akik havonta 10-15 dalt hallgatnak meg.

Ennek ellenére a Deezer próbálkozik egy kimondottan fair, és az előadók igényeire törekvő elszámolási szabályzat módosítással, aminek az lenne a lényege, hogy a befiztett összeg azokhoz az előadókhoz menjen, akiket a felhasználó valóban hallgatott. Ezt a modellt viszont eddig nem sikerült átverni a nagy szereplőkön, hiszen egy nagy, domináns katalógussal rendelkező szereplőnek ez nem szolgálja az érdekeit, viszont olyan helyzetben vannak, hogy meg tudják vétózni az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Például azt mondják, hogy ebben az esetben ők nem teszik elérhetővé a szolgáltatónál a katalógusukat, és akkor a szolgáltató kerülne abba a helyzetbe, hogy nem lesz versenyképes, hiszen a másik ugyanannyi pénzért több százezer slágerrel többet kínál a felhasználóknak.

Mi lenne a fenntartható modell?

Ha az a cél, hogy a rétegzene fennmaradjon, akkor érdemes lenne a szolgáltatóknak is egy sokkal méltányosabb felosztási szabályzatban gondolkozni. Jogos igény a felhasználók részéről, hogy tudják, hogy a befizetett összegből ők támogatják a kedvenc zenekarukat. Ha egy hónapban ez azt jelenti, hogy ő csak egy zenekart hallgat, akkor jogos igény, hogy az az egy zenekar kapja meg azt az összeget, ahogyan egy CD vagy egy póló vásárlásnál is tudja, hogy az az adott zenekar munkásságát segíti.

Viszont a nagy kiadók és a streaming szolgáltatok viszonya a legnagyobb jóindulattal sem mondható egészségesnek. Nem csak azért, mert sok esetben egyszerre jogosultak és tulajdonosok, de a legnagyobb iparági szervezetkben is már csak a méretük miatt is akkora a befolyásuk, hogy nem lehet átverni egy olyan kezdeményezést, ami lehet, hogy a kisebb zenekarokkal szemben igazságos, a nagyobb kiadóknak viszont nem túl kedvező. Ez a fajta befolyásuk pedig még úgy is megmaradt, hogy a zeneiparban betöltött szerepük egyre kisebb, hiszen ma már nem a nagy kiadók jelölik ki a zeneipar irányát, hanem próbálnak lépést tartani úgy, hogy egy adott esetben nem is feltétlenül a TikTok-sztárnak van szüksége a nagy kiadóra, hanem a kiadónak a TikTok-sztár követőbázisára. Viszont ha ezeket a pozícióikat feladnák, akkor tulajdonképpen mindent feladnának.

Most nem feltétlenül annak van itt az ideje, hogy a meglévő modelleket újragondoljuk, hanem annak, hogy a lehető legtöbb olyan helyet, ahol zenefelhasználás történik, azt legálissá tegyük, és becsatornázzuk

– mondta Gál Róbert, és hogy ez mit jelent a Facebookra, a TikTokra vagy éppen a Twitch-re nézve, az a következő cikkünkból derül majd ki.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók