Hirdetés
Hirdetés

Stephen Kinget akarta szövegírónak az Aerosmith új albumára a zenekar producere

Ha minden igaz, nyolc év után idén új albumot ad ki az Aerosmith, amivel kapcsolatban Jack Douglas, a zenekar producere egy magazininterjúban elmondta, megfordult a fejében az ötlet, hogy néhány új dal szövegét Stephen King, a misztikus horrorregényeiről ismert világhírű író írhatná. Majd hozzátette, hogy amikor ötletét előadta Steven Tylernek és zenekar többi tagjának, azok kapásból hülyének nézték.

"Úgy néztek rám, mintha megőrültem volna, de mondtam, hogy nem, én ezt teljesen komolyan gondolom. Ha valaki igazán inspirálóan tudna hatni Stevenre, akkor az ő" – mesélte Douglas.

A neves producer azt is elmondta, nem akart valami fiatal szövegíróval dolgozni, aki csak mostanában kezdte a szakmát, viszont Stephen Kingről komolyan azt gondolja, hogy szavai és szövegei igazán kreatívan hatottak volna Steven Tylerre az együttes dalszerző-énekesére.

Tyler egyébként már tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy a zenekar hamarosan befejezi a következő nagylemez rögzítésének munkáit, és a 2004-es, Honkin’ On Bobo című legutóbbi albumukat követő új anyag várhatóan az idei évben megjelenhet.

Cím vagy megjelenési dátum egyelőre nincsen, az azonban valószínű, hogy Stephen King végül nem írt dalszövegeket a zenekarnak.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló