Start Again címmel jelent meg a Poniklo and Everyone Else projekt bemutatkozó dala. A formáció egy Amber Smith-koncertet követően alakult, amire Poniklo Imre így emlékszik vissza:
Alapvetően ennek a projektnek Németh László Péter (Nimi) a genezise, aki még jó pár évvel ezelőtt, egy kapolcsi amber smith-koncert után odajött hozzám, és a szokásos rajongói körök után elmondta, hogy ő is írogat dolgokat otthon, majd küld ezekből párat. Alapból nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, aztán az egyik téma megfogott, közhelyesen szólva „megihletett”. Írtam hozzá ezt-azt, refrént, meg aztán dalszöveget is – és ebből lett a Start Again. A többiekkel (Kovács Gábor/Aeron Aether szintik, Kremán Patrik dob és Fábián János gitár) vicces módon idén márciusban, a klipforgatáskor találkoztam először.
Ugyanerről és a dal munkálatairól Németh László Péter (Nimi) is mesélt.
Poniklo Imrével 2016-ban találkoztam először, egy Amber Smith (ami az egyik kedvenc zenekarom) koncert előtt, ahol lehetőséget kaptam tőle egy Amber remix elkészítésére.
Miután felajánlotta a közös együttműködést egy önálló trackre, felkértem olyan, ismételten kedvenc zenész-producereimet, mint Fábián János, Kovács Gábor (Aeron Aether), és Kremán Patrick, hogy járuljanak hozzá zeneileg a dalhoz.
A klip létrehozásába aztán két, régebbi közös munkából adódó ismerőst
vontunk be: Tömör Gábort (Nyúl Nimród), és Pintér Ferencet.
Az így készült dal és klip elérhető itt: