Hirdetés

Sötét jövőidő – Elolvastuk a Dark Nights: Metal – Sötét világok című képregénykötetet

Épp eleget szervezkedik és kivár a mindenkori alvilág, hogy folyton megújuló támadásokat intézzen a többi dimenzió ellen, mégpedig vagy megpróbál mindent lerántani magához a mélységes sötétségbe, vagy ő hurcolkodna föl uralkodni. Ilyesmi nagyjából minden SFF-alzsánerben megesik, mivel a világvége összes fajtája szórakoztató, megy a biznisz ezerrel. A képregényvilág sem szeret kimaradni a jóból, most épp egy újkori DC-saga került elénk a gazdag felhozatalból: Scott Snyder író és Greg Capullo avatott mesterei az efféle bajkeverésnek, magyarul élvezhettük tőlük a Baglyok bíróságát, a Nulladik évet, aztán ott van még a medmexesen elsivatagosított Batman – Az utolsó lovag a földön, ezek világvége-koncepcióban is erősek lévén megágyaztak egy – Snyder agyában évekig érlelődő – grandiózusabb ügymenetnek. Ebben a crossoverben egy sor jelentős DC-hős felbukkan, majd kilépünk a városi, sőt még az eddig megszokott kozmikus léptékekből is: a mindent-látó kamerát a teremtésen kívül helyezve igyekszik egyszerre befogni a teljes multiverzumot a démoni síktól a szuperhősökig és a szélsőséges hányattatásokat elviselni kénytelen átlagpolgárokig.

Igen, a Dark Nights: Metal – Sötét világok (Fumax, 2024) igényelte a hosszabb érlelést, de valószínűleg az alapos jegyzetelést is, így neki lehetne ugrani olvasói oldalról is a teljes körű kibogarászásnak, nem én leszek az, aki ezt a tömény, oldalanként új eseményeket, fordulatokat és akciósíkokat váltogató kötetet képkockánként kielemez, összevetve olyan előzményekkel, mint például a már említett Baglyok bírósága. Amit talán tényleg érdemes (akár újra) átfutni ezt megelőzően, vagy ha már a kozmikus léptékeknél tartunk, akkor a szintén többször beidézett Végtelen világok krízisét se kerüljük meg, merthogy nem csak a figurák sorakoznak elő szép sorjában, de tetteik következményeivel is szembesülünk, bizonyos döntéseik pedig akár a végkifejletig leágaznak. Ezzel együtt, az aprólékos és időigényes utána járogatásoktól simán eltekinthetünk, végül is, aki olvas szuperhős képregényeket és futott már neki egy-két világmentős csúcstalálkozónak, azt nagy meglepetések nem érik. Az efféle crossoverek gyenge pontja jellemzően ugyanaz lehet: túl sok az egymást érő és egymásba folyatott történés és akciózás, így még a jelentősebb terjedelem mellett sincs túl sok idő és tér a drámai kibontásra, az apróságok részletezésére, jellemzően be kell érni az összefüggő oldalak vagy csak 2-3 képkockányi adagok átlátásával, emlékezve, hogy mondjuk húsz oldallal korábban pont ez a hős vagy brigád éppen hol járt és mit csinált. Most azonban szerencsénk van, a Metal még ilyen feltételek mellett is egészen szórakoztató, mert amellett, hogy Capullot mindig jó nézni (gyakorlatilag összes képkockája egy-egy zseniálisan megrajzolt és poszterre kívánkozó látványkonyha), Snyder is kétkezi profi: kreatív ötletei, történetgöngyölítése és bőven szórt egysorosai végig élvezhető szinten vezetik az egész felépítményt. Pedig érezni, hogy ez az egész csak látszólag van világok kiegyensúlyozására alkalmas gigaméretű tartóoszlopokkal aládúcolva, sokkal inkább ezernyi kis szál tartja, mégpedig az olyan minőségek, mint például az áldozat- és felelősségvállalás, a gondolkodás nélküli segítségnyújtás, a civilizációs értékek megtartásának és megújításának szándéka, a világos gondolatok és az élet szeretete. A gonosz testet öltése és a kozmosz sötétségbe borítása tehát nem önmagában érdekes, fontosabb egyetemesen értelmezhető szembesítő és visszatükröző jellege. A gonosz valójában a világosság, a tisztaság és a fény észlelésének örökös lakmusza, amíg a kétségek és kettősségek világának lakói maradunk, addig időről időre szükséges a sötétség kútjába pillantani, hogy képesek legyünk értékelni az életünket a fény síkján. Ez a kontraszt tartja ébren az ember morális énjét.

Felesleges komolyabban részletezni az ezernyi fordulatból felépülő sztorit, elég annyi, hogy a Sötét Multiverzum támadást intéz a fenti világ ellen, azaz a Barbatosnak hívott démonmester a világra szabadítja a Sötét Lovagokat, és mivel maga Batman is lent ragad, először ki kell hámoznia magát a béklyóból, hogy társait felkészíthesse, mivel is kell valójában szembenézniük. A sok torz és gyilkos Batman-alteregó és egyéb rémségek ellen az Igazság Ligája a hatalmas erőkkel kecsegtető tiszta fémeket igyekszik felkutatni, miközben az ezeket előállító kozmikus kohó is befuccsolni látszik. A hőscsapat legerősebb tagjai – többek közt Superman, Csodanő, Aquaman, Sólyom (ő kifejezetten az egyik kulcsfigura) – mind átmennek ismétlődő meghasonlásokon, erővesztéseken, és egyéb válságokon, ám a végső feladások előtti pillanatokban rendre befut valamilyen lélekmentő erő, vagy épp hőstárs, és dübörög minden tovább, egészen a korszakváltó végkifejletig. A marketing is érthetően azt erősíti, hogy pont ez a mostani a létező legjelentősebb esemény, ami örökre megváltoztatja a DC-világát, és persze ennyire tágas keretek közt szemlélve ez rendben is van, de aztán rájövünk, hogy lett légyen ez akármilyen falrengető is, igazából bevezetője egy készülő még grandiózusabb eseményláncolatnak, amit az utolsó oldalakon elég komoly hangerővel meg is pengetnek a szerzők.

De ne rohanjunk rögtön tovább még fejben sem, inkább lapozzuk át újra a Metalt, mert tele van olyan kisebb menetekkel, amik felett karakterdrámai méreteik miatt elsőre talán elsiklottunk: az egyik kedvencem például a kivételes értelmével és az emberek közti megítélésével küzdő Detektív Csimpi históriája, de még Joker is kivételes helyzetbe kerül egy kulcspillanatban. Aztán ott a már említett Sólyom kálváriája, a félelmein az egyik legkétségesebb pillanatban felülemelkedő Gumiember akcióba lendülése, a korábbi krízisekkor világok közt ragadó Monitor felbukkanása, vagy Sandman látszólag a megoldáshoz semmi konkrétummal hozzá nem járuló közbelépése. Egy ekkora vállalkozás persze nem csak tartalmában, de formailag is sokat kíván, messze nem csak Greg Capullónak köszönhető a lenyűgöző kivitel, az eredeti ceruzarajzokat látva egyértelmű, hogy a kihúzók, további rajzolók és színezők is odatették magukat, a legfőbb munkatárs Capullot, Jonathan Glapion kihúzót és Fco Plascencia színezőt is beleszámítva összesen tizenheten dolgoztak a külcsínen. De Scott Snyder írónak is akadtak szerzőtársai: James Tynion IV, Joshua Williamson és Grant Morrison.

A 248 oldalas, keménytáblás képregénykötet tartalma: Dark Nights: Metal 1–6, Batman: Lost 1, Dark Knights Rising: The Wild Hunt 1. Fordította: Takács László és Láng István.

Rendelés és beleolvasó.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,981KedvelőTetszik
3,057KövetőKövetés
3,810FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés