A telefonhasználat nem korfüggő. A legtöbben persze szeretnék biztonságban tudni az idősebb szeretteiket is, de kezdjük a legfontosabbal.
Az időseknek szánt telefonokat csak olyan időseknek érdemes beszerezni, akik soha nem interneteztek, és nem is vágynak rá.
Akinek a szülei vagy nagyszülei magabiztosan kezelik az internetet, rendszeresen videotelefonálnak az unokákkal, és a Facebookon lógnak, azoknak egy ilyen telefon maga a pokol. Azoknak, akiknek az érintőképernyővel is gondja van, mindig is csak egy olyan telefonra vágytak, amivel egyszerűen lehet telefonálni, és baj esetén segítséget hívni, azoknak megváltás.
Két ilyen telefon járt nálunk, az egyik a Doro 7010, a másik pedig a Blaupunkt BS 06 készüléke. Utóbbi az, amit nyugodt szívvel adnánk idősek kezébe, a Doro pedig az, amitől bárki úgy érezheti magát, mintha 95 éves lenne.
Egyébként mindkét telefon beüzemeléséhez szüksége lesz segítségre az idős hozzátartozónak, már csak azért is, hogy le tudja feszíteni a hátlapot, hogy bele tudja tenni a SIM-kártyát és az akkumulátort. Ha ez megvan, akkor az már fél siker. De nézzük a jó és a rossz példát.
A Blaupunkt flip telefonjánál az tűnik fel legelőször, hogy gigantikusak a betűk, és a gombok is. A beüzemelés egyszerű, és nem is bonyolították túl az egészet. Baromi egyszerű az, hogy a zöld gombbal lehet felvenni a telefont, a pirossal meg letenni. Kinyitáskor pedig három nagy gomb szúrja ki az ember szemét, oda lehet előre telefonszámokat programozni gyorshíváshoz. Hogy minek tettek bele kamerát, azt nehéz megérteni, hiszen értékelhető fotót nem csinál, bár arra talán alkalmas, hogy a használója megmutassa a szomszédnak az unokákat, aki akkor is azt fogja mondani, hogy gyönyörűek, ha csak foltokat lát a kijelzőn. A csomaghoz jár egy 2 GB-os memóriakártya is, tehát ezt sem kell külön beszerezni. Az SOS hívógomb a telefon hátára került, kicsit bemélyesztve, hogy ne nyomódjon meg olyan egyszerűen a zsebben. Ilyenkor nem csak hívja az előre programozott számot, de éktelen visongásba is kezd, hogy a közelebb lévők figyelmét is felhívja. A töltése egyszerű, legalábbis van egy külön kis asztali állványa, amibe könnyen bele lehet tenni, és ezzel egy újabb olyan kis apróság, ami bizonyítja, hogy itt valóban gondoltak arra, hogy sok idős embernek egészen egyszerűen kínszenvedés, míg a töltőzsinórt beleimádkozzák a telefonba.
A telefon azoknak, akiknek túl alacsony a vérnyomása
A Doro telefonja ezzel szemben logikátlan, és bár a gyártó elég régóta utazik az időseknek szánt készülékekben, és vannak is jó megoldásai, a 7010 nem az. Egy sima Nokia telefonnal ezerszer jobban jár bárki. A Doro gombjai kicsik, de ennél sokkal nagyobb gond, hogy a kezelése bonyolult. Én már ott elvesztem, hogy visszafelé mutató, x jellel díszített gomb, az nem a vissza gomb, hanem a hívás bontása gomb a vissza gomb is egyben. A navigációt elvileg könnyítené, hogy három kategóriába sorolják a menü legfontosabb pontjait. Ezek a műveleti szavak fantázianeveket kapták, a leírás szerint pedig a hívni, megnézni és küldeni szavakkal lehet eljutni a kívánt művelet elvégzéséig. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a telefon, a szem és a papírrepülő ikonok alatt kell keresni dolgokat. Mikor például a telefon ikont választja valaki, akkor felteszi a kérdést, hogy kit szeretne hívni? A válasz pedig lehet az, hogy egy szám, névjegy, de ott van még a nemrég hozzáadott szám is. És ez így megy minden esetben, az embernek előbb szöveget kell értelmeznie, hogy kitalálja, tulajdonképen mi is a valódi a kérdés, amire lehet azt mondani, hogy egy kis agytorna sosem árt, de nem biztos, hogy ezt egy telefon menüjétől várja a felhasználó. Arról nem is beszélve, hogy bár az egész telefon menüje magyar, pont a lényeg, a segélyhívás funkció leírása angol. Ha már előbb méltattuk, hogy a Blaupunkt a töltő kialakítására is odafigyelt, itt ez egy USB-B, aminél ugye nem mindegy, hogyan csatlakoztatja az ember, és aminél még egy Nokia kis lyukú töltő is jobb választás lehetne. Ennek az alapcsomagjában nincs memóriakártya, cserébe viszont a fülhallgató sem sztereó, hanem csak egy fülbe lehet helyezni, amire talán a hallókészülék kompatibilitás lehet a magyarázat, de ez nem derül ki.
Mire jó a segítséghívó gomb?
Nem meglepő módon arra, hogy jöjjön a segítség. A Telenornál elő is lehet fizetni az SOS Központ 24 órás ügyeletére. A szolgáltatásról Kupsza Péter a Lángolónak elmesélte, hogy ők inkább komplex vészhelyzeti hívórendszerként értelmezik a szolgáltatásukat, vagyis mindenkinek mást jelent a vészhelyzet, és ehhez egészségügyi végzettségű diszpécsereik pedig ennek megfelelően tudják, hogy a legközelebbi hozzátartozót, a gondozót vagy a mentőket értesítsék. A regisztrációkor a családtagok megadhatják a távfelügyeletre szoruló személy olyan egészségügyi adatait is, amik segítenek a diszpécsereknek, akik a mentőket már az esetleges akkut betegségekre is felkészíthetik. Nem csak telefonhoz, de táskába rejthető kis eszközhöz is lehet ilyen táv riasztást igénybe venni, ez pedig zsebben is elfér, vagy táskában, és egy gombnyomással ez is riaszt, és kapcsolatba lehet lépni az SOS központtal.