Hirdetés
Hirdetés

Sokkal jobban megy majd a zeneiparnak 2030-ra, mint gondoltuk

A Goldman Sachs a világ egyik legnagyobb pénzügyi befektetői tanácsadó cége, akik minden évben több iparággal kapcsolatban összeírják elemzéseiket, és ebből a zeneipar sem marad ki. Az idei 62 oldalas elemzés arra tér ki, hogy mi lesz a zeneiparral, és mennyire érdemes a befektetőknek ebbe a kategóriába invesztálni.

Van, akiben még él az a romantikus elképzelés, hogy a zenészek, kiadók, terjesztők csupán zeneszeretetből csinálják ezt az egészet, de ez sosem volt így. Mindenki örül persze, ha abból él meg, amit szeret csinálni, annak meg mégjobban, ha jól megél abból, amit szeret csinálni. Ez így van a zenészeknél is, és az iparág összes többi szereplőjénél. És hatványozottan így van a befektetőknél, akik nyereséget szeretnének realizálni, jelen esetben azzal, hogy zenészek új lemezeit, stúdióköltségeit, nagyszabású turnéit vagy éppen fesztiválokat finanszíroznak meg, amelyek tőke nélkül talán sosem jutottak volna el az emberekhez. Vagy éppen legújabb modell szerint katalógusokat vásárolnak fel.

A zeneipar gazdasági előrejelzései jók

Az idei jelentés túlnyomóan pozitív, annak ellenére, hogy a világ gazdasági mutatói éppen nem adnak túl sok optimizmusra okot. A befektetési elemzők szerint azonban a következő évtizedben a zenei jogok iparága hatalmas növekedésnek indul, így nem lenne meglepő, ha egyre több befektetőcsoport szállna be, és ez némiképpen alakítana is a zeneiparon.

Az elemzés alapján úgy vélik, hogy a globális zeneipar kereskedelmi bevételei (beleértve a kiadók, terjesztők és a művészek bevételeit) 2030-ra évi 53,2 milliárd dollárra emelkednek. 

Ez a szám 7,5 milliárd dollárral több, mint ami az előző elemzésükben szerepelt, és kétszer olyan magas, mint a tavalyi világszintű bevételek, amelyek az IFPI-adatai szerint 25,9 milliárd dollárt jelentenek.

Úgy vélik, hogy ez a streaming szolgáltatók magasabb bevételei, a hirdetések által finanszírozott streaming szolgáltatások növekedése, és a fizikai eladások alacsonyabb visszaesésével érhető el. Emeltek a publishing, azaz a szerzői jogokkal foglalkozó cégek pénzügyi előrejelzésének összegén is, a korábban jósolt, éves szinten 10,6 milliárd dollárra becsült előrejelzést 11,6 milliárdra emelték.

A becslések szerint a zenei streamelésből származó globális bevételek (kiskereskedelmi / bruttó alapon) 2030-ra elérik a 89,3 milliárd dollárt, amiből 55,6 milliárd előfizetéses, a maradék pedig a reklámokból finanszírozott modellből érkezik. Ezek a számok szintén növekedtek az előző becslésekhez képest még úgy is, hogy valamennyit változtattak, és most 1,260 milliárd zenei streaming-előfizetővel számolnak a korábbi 1,277 milliárd helyett.

A zene még mindig nem luxuscikk

Az élőzenei szektor becslésein nem változtattak, ott továbbra is úgy kalkulálnak, hogy 2030-ra az iparág 38,3 milliárd dollárt termel évente. A katalógusvásárlások esetében pedig lassulásra számítanak.

Kiemelték, hogy arra számítanak, hogy a zenére fordított fogyasztói költések ellenállnak az inflációnak és a gyengébb gazdasági mutatóknak. 

Vagyis az emberek nem, vagy csak nagyon nehezen mondanak le a zenéről és a zenei élményekről. Elemzésük azt mutatja, hogy a zene továbbra is az egyik leginkább alulbevételezett szórakozási forma, a költés még mindig 40 százalékkal elmarad a történelmi csúcstól, miközben a fogyasztás évről évre tovább növekszik.

Bevételnövekedést hoz a TikTok, Facebook és a Snapchat

A Goldman azt állítja, hogy ezek a „feltörekvő platformok” 2030-ra a globális zenei zeneipar reklámokból finanszírozott bevételének 40 százalékát, és a teljes globális zenei felvételek bevételének 12 százalékát adják (2021-ben ez az arány 5 százalék volt).

Becsléseik szerint a zeneiparban a feltörekvő platformokból származó bevételek mintegy 60 százaléka tavaly a rövid formátumú videókból és/vagy a közösségi médiából származott, ide értve a TikTokot, a YouTube Shortsot, az Instagram Reelst és a Snapchat Spotlightot.

Ezek az új platformok a művészek promóciójának és a kulturális trendek meghatározásának fontos eszközeivé is válnak, hozzájárulva a lemezkiadók A&R- és marketingkiadásainak hatékonyságának növeléséhez

– áll a jelentésben. A Goldman azt várja, hogy ezektől a „feltörekvő platformoktól” származó streaming áremelkedések plusz hirdetési bevételek bőven ellensúlyozzák a „megnövekedett infláció, a gyengébb makrogazdasági mutatók és az ukrajnai háború hatásai” miatt a zeneiparra gyakorolt ​​rövid távú negatív gazdasági hatásokat.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók