Hirdetés
Hirdetés

Soha nem történik semmi – The xx-lemezkritika

xx.jpgThe xx – Coexist
(Young Turks)

Az xx a 2009-es év egyik leghangosabb sikerét hozta össze, ez pedig azért kontrasztos, mert az angol zenekartól kevés dolog áll távolabb, mint a hangoskodás. A cím nélküli bemutatkozás által kiváltott robbanás némileg meglepő is lett, mert bár az tényleg benne volt, hogy Európa hipszterjei és mélyérzésű fiataljai az xx-ben találják meg önmagukat, arra senki nem számított, hogy egyetlen viszonylag rövid nagylemezzel a legnagyobb fesztiválok húzóneveivé is válhatnak.

Visszanézve persze teljesen magától értetődik az egész: az xx annyira egyszerű képlettel dolgozik, ráadásul mindezt annyira tökéletesen igazítja hozzá a 2010-es évek fogyasztási szokásaihoz, hogy annak nem is lehet más az eredménye. Kellenek végig búgó basszusok, néha teátrálisan megszólaltatott gitárok, néhány elektró prüntyögés, és a soha nem eluralkodó, fojtott énekhang Jamie Smith-től és Romy Madley Crofttól. Na ezen nem változtat szinte semmit a visszatérő Coexist sem, ami igazából két dologban különbözik a cím nélküli bemutatkozástól: egyrészt meglepően sokat merít Jamie xx post-garage, post-dubstep és hasonló most nagyon trendi jelzőkkel ellátott szólómunkáiból, másrészt pedig még magabiztosabban hozza azt a szedált atmoszférát, amitől már az elődje is annyira szerethető volt.

Azzal, hogy valamivel nagyobb szerepet kaptak az ütemek, végleg létrejött egy szinte csak és kizárólag az xx-re jellemző stílus, jó időben meghallgatva pedig több is annál. Jelenleg két zenekar fogalmazza meg azt tökéletesen hangokkal, milyen hangulata van egy Instagramon felnőtt fiatalokat felmutató bulinak. Az egyik a Crystal Castles, ami azt az unalomból fakadó kitörést testesíti meg, amikor végre sikerül hozzájutni annyi katihoz és vodkához, hogy hajnalig kitartson minden, a másik pedig az xx, ami az ezek utáni szenvtelenséget mutatja be, és azt, hogy végül is soha nem történik semmi.

Valószínűleg ez a zenekar titka amellett, hogy annyira jól keveri a popzenei klasszikusokat az abszolút mai hangzásokkal, amit már közepes dalokkal is remekül le lehet nyomni bárki torkán. Pedig a Coexist végre tele van jó dallal, és ami még boldogítóbb, hogy lemezként is megállja a helyét. Ami 2009-ben még lehetett akár puszta véletlen is, az itt a végletekig átgondolt produdukció, feltehetőleg patikamérlegen kiszámítva, mitől lesz a lehető legapatikusabb a végeredmény. 37 percig szólnak az önvallomások a szívdobbanásokról, az egyesülésekről, és hasonló, alapesetben nem túl izgalmas témákról, olyan természetességgel, hogy nekem például csak akkor tűnt fel, mennyire kiemelkedően jó ez a lemez, amikor már negyedik napja hallgattam meg naponta többször is.

Advertisement
39,009KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,860FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló