Négy évvel az Attracted to Light lemez után új dallal és hozzá készült videóklippel jelentkezik a budapesti rhythm’n’grunge zenekar, az EiLEMA. Sober című szerzeményükről a zenekar énekese, Gyurácz Németh Iván mesélt bővebben.
Nekünk ez nem tűnt ilyen hosszú időnek, egyrészt mert a COVID kicsit elsöpörte az első lemezünket, másrészt azóta is folyamatosan írtunk dalokat. A legfontosabb esemény mindenképpen Révzoli (így egyben) érkezése volt 2022-ben, vele nem csak egy új basszerost kaptunk (ami neki is újdonság volt egyébként, mert eredetileg dobos meg gitáros), hanem egy teljes értékű dalszerzőt is.
El is készült egy rakás dal, ezekbe az eddigi 90-es évekbeli grunge hatások mellé még további stoner meg pszichedelikus elemek is keveredtek, szóval színesedett a „paletta”, Ezeket azóta rendszeresen játsszuk is koncerteken.
A Sober egy viszonylag hagyományosabb megközelítésű dal, mostanában ezzel kezdjük a koncerteket és általában elég jól megadja az alap stenket. A hozzá készült klip pedig egy koncertfelvételekből összevágott, hangulatos kis montázs, amit saját anyagokból, illetve cimborák, rajongók, családtagok, valamint Chris Allan Tod profi fotós barátunk snittjeiből vágott össze Zoli. De a kedvencem, hogy még Zoli kisfiától, Samutól is van benne egy-két képkocka. Egyébként meg az egész színtiszta 90-es évek.
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a hazai undergroundhoz kapcsolódó nyári eseményeket, fesztiválokat, az sem fog találkozni sehol sem az EiLEMA-val. Legközelebb szeptemberben Veszprémben, illetve októberben Budapesten adnak koncertet. Addig is a legújabb daluk klippel együtt elérhető itt: