Hirdetés
Hirdetés

Slow Burn – Dalról dalra a konkoi első albuma

A konkoi néven ismert zenész, Grócz Bence 2019-ben indította el szólóprojektjét, és a lemezen szereplő dalok egy része még ebben az évben meg is született. Bár művei között egyaránt szerepelnek pianínóra és harmóniumra, illetve analóg szintetizátorra és elektromos zongorára írt darabok, a most megjelent EP egy pianínó szólóalbum.

Az művek sokszor hosszas alkotófolyamat eredményei és előfordul, hogy akár hónapok, évek is eltelnek, mire eléri végső alakját egy szerzemény:

“Éppen ennek a lassúságnak köszönhető, hogy egy dal születése közben sokféle benyomás ér zenei és művészeti téren, de a mindennapokban is, amelyek formálnak, alakítanak, tudat alatt is hatással vannak rám. Inkább arra törekszem, hogy amikor leülök egy hangszerhez, azt nyitottsággal és kíváncsisággal tegyem, hogy ki tudjam engedni azokat az érzelmeket, amelyek bennem vannak. Általában csak hónapokkal, évekkel később tudom összekötni a szálakat, hogy mi, miért és mikor született“

– mondta Grócz Bence az alkotás folyamatáról.

Az albumot Grócz néhány este alatt rögzítette 2022 nyarán. A felvételek különlegessége, hogy otthoni környezetben, profi eszközökkel készültek:

“Esténként – amikor csend volt, és a társasházi lift zajától sem kellett tartanom – elindítottam a felvételt. Koncepcionális döntés volt részemről, hogy ez tényleg csak egy pianínó szólóalbum legyen, bármilyen utólagos trükközés, vágás vagy effekt nélkül, így a variációs lehetőségeket a mikrofonok pozícionálása és a hangszer kisebb módosításai jelentették.”

A munkálatokat Iamyank mentorálta a Hangfoglaló Program keretében, a master pedig a Gainlab Studios-ban készült.

A lemezborító grafikáját Kozma Dániel készítette Schmal Károly művének felhasználásával. A grafikus-festőművész a festés és színezés mellett gyűri, vasalja, kimossa, tépi és hajtogatja a papírt, mígnem a ráncok, hajtások az alkotás sajátjai lesznek.

“Tudtam, hogy nonfiguratív, monokróm, rétegzett és analóg technikával készült artworköt szeretnék. Hosszasan keresgéltem alkotók között, ekkor került a képbe egy barátom, a konkoi képeket is készítő Schmal Fülöp nagyapja, Schmal Károly. Az alkotás folyamatának konkrét lenyomata azért tetszett, mert én is minden számot szétcincáltam, visszahallgattam, kielemeztem, felvettem újra és újra, mígnem minden részletével elégedett lettem.”

Az albumon hallható, Ode to a silent take című számhoz Köllőd Márton és Polónyi-Gyuricza Krisztián készített live session videót:

A lemez:

Dalról dalra:

Ode to a silent take

Elég sok olyan dal született 2018-19-ben, amelyik nem állta ki az idő próbáját, ezért már csak homályosan emlékszem rájuk. Egy közös vonásuk volt; mind nagyon lassú – még az albumon szereplő daloknál is jóval lassabb -, nyugodt, meditatív, ismétlésekből és azok kismértékű változásaiból építkező szám volt. Ezekből szerettem volna néhányat rögzíteni és kiadni, de amikor már csak egy hajszál választott el a felvétel – live session – fotózás áhított hármasától, beütött a járvány és meghiúsult az egész. Aznap este minden dühömet és csalódottságomat beleengedtem ebbe a trackbe. Ez volt az első lendületes, dinamikus dalom a kezdeti mélázás után.

No sync

A legtöbb számomhoz hasonlóan ez is egy improvizáció alkalmával született.  Abban viszont egyedülálló, hogy legtöbbször az imprók után sokat fejlődnek és érnek a dalok, de ebben az esetben annyira erős érzelmi töltettel bírt az első demo, hogy utána évekig sikertelenül próbáltam reprodukálni játék közben. Ennek a dalnak a gyakorlása erősítette meg bennem az albumhoz választott koncepciót; egy hangszer vágás és utómunka nélkül, a személyes teremben rögzítve.

Heimweh

A barátaim sokszor mondják, hogy “filmzenés” zenét írok. Nem tudom, hogy így van-e, de az tény, hogy a dalaimhoz sokszor társítok képeket, amelyek alapján könnyebb felidéznem a következő alkalommal, hogy “hogy is volt”, és általában a munkacímek is a képekből erednek. Itt a kép egy nagyon idős paraszt néni, ráncos, de szép arccal, ahogy az ünnepi feketében kiül az őrségi tornácra, peregnek szeme előtt élete szomorú és vidám eseményei. Nem tudom, honnan jött, de ha erre gondolok, miközben játszom, mindig könnyebb tartalommal megtöltenem ezt a számot.

33000 feet above sea level

A szólóprojekt előtti zenekaromban a bandatagok gyakran cukkoltak azzal, hogy csak olyan számokat tudok írni, “ami egy nagy felhúzás, aztán egy drop, aztán még egy felhúzás, majd egy még nagyobb drop”. Igazuk volt! Tényleg odavagyok a nagy, hosszú ívekért, szeretek a várakoztatással játszani, a kiszámíthatóság és a követhetetlenség közötti vékony mezsgyén lavírozni. Ez a track két azonos hosszúságú ívből áll, ami szerintem szuperül passzol a hozzá készült klip dramaturgiájához.

Observatory

Hiába néznek ki nagyon hasonlóan a pianínók, mégis mindegyik más, és mást hoz ki az alkotóból. Ez a szám azért került fel a lemezre, mert ez hozza ki a legtöbbet a felvételeken hallható pianínóból. Ennél a dinamikánál tapinthatóak igazán a filczajok, ennél a sűrűségnél legszebb a kicsengés és ebben a lágéban működik legjobban a dallam a kísérettel.

Slow Burn

Ez volt az első dal, amit rögzítettem abból a korábban említett meditatív-repetitív korszakból. Pár éve egy filmesztéta barátom mesélt a slow burn kifejezésről; akkoriban még sehol nem volt ez a szám, de valamiért nagyon megmaradt bennem a kifejezés. Szeretem azokat a dolgokat, ahol olyan lassan történik valami, mintha nem is lenne változás, holott ha összehasonlítjuk a kezdő- és a befejezőállapotot, akkor egyértelmű, hogy honnan hova jutottunk. Pont emiatt tetszett annak a gondolata, hogy az első konkoi szám legyen az album címadója és záró trackje is, amely így keretet ad és le is zárja ezt a pianínós korszakomat.

Február 17-én, a Három Holló ad otthont a lemezbemutatónak, amelyre Bence klipvetítéssel, az albumon hallható pianínó dalokkal és szinte a teljes hangszerpalettájával készül, így harmónium, elektromos zongora, szintik és dobgép is színesítik majd a koncertet. Wurki+laslo különleges vizuállal készül az estére, amelyen ONAKOM gondoskodik a warmupról, és konkoi után Maron pakolja a lemezeket. A SLOW BURN című album a helyszínen megvásárolható lesz kazettán.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók