Különböző akadályok miatt csak azt a két zenekart sikerült a Nova Rock első napján megnézni, akik mindig biztos pontok egy fesztiválon. A Slayert és a Prodigyt. Nem is kellett több. (A képek nem a helyszínen készültek, de mindegy is. Prodigy: Ráni Dániel; Slayer: Bődey János)
A Slayer öl, a Slayer alap, a Slayer maga a thrash metal, a Slayer nem tud hibázni, a Slayer megkerülhetetlen. Rengeteg klisét fel lehetne sorolni a Slayerrel kapcsolatban, amit már sokan sok helyütt (mi is) elsütöttek. Amellett, hogy ezek közül mind igaz, a klisék azt is jelentik, hogy egy Slayer-koncertről hosszan írni az újságírói szakma egyik legnagyobb kihívása. Most tényleg írjunk arról, hogy Paul Bostaph van olyan jó dobos, mint Dave Lombardo? (Van.) Vagy arról, hogy a Slayer Hanneman nélkül is Slayer? (Az.) Inkább egyik sem. A Slayerben aranyos emberek játszanak agresszív zenét. Valójában Tom Araya már régóta úgy néz ki, mint egy ősz szakállú, kedves tekintetű, középkorú családapa, aki a miheztartás végett még felveszi a bőrgatyát. Aztán ott van Kerry King, akit pont az egyik Nova Rockon láthatta pár újságíró, ahogy a nehéz láncai miatt hárman segítenek be a kisbuszba, de egyébként a koncertek végén is viccesen álldogál a színpad szélén, és merev mozdulatokkal dobálja a pengetőket a közönségbe, mint egy teletetovált LEGO-figura. Gary Holt képében pedig végre a színpadi akció is intenzívebb, mert lelkesen rohangál, mosolyog, pózol a közönségnek. Szóval a Slayert lehet másképpen is látni, és kell is, de ettől nem lesznek ők kevesebbek. A Slayer a legfaszább metálzenekar, akik minden koncerten hozzák a kötelezőt, ami többszöröse a vetélytársak teljesítményének. És ezen egyáltalán nem szoktunk mosolyogni, csak elismerni. (dj)
Minden évben röhögünk azon, meg szidjuk itt a szervezőket azért, hogy most vajon melyik fesztiválon lép majd fel a Prodigy. Igen, valamelyiken biztosan. De ez ekkora baj? A Prodigy a zene McDolnaldsa. Tudjuk mit várjunk tőle, nem lehet vele. Ahová beteszik őket, ott buliatombombát dobnak a területre, és kő kövön nem marad. Punkosan egyszerű, tuskó elektronikus zenéjükkel, meg a két tuskó frontemberrel olyan bulit csinálnak bárhol, hogy szédelegve esik ki onnan az ember. A Nova Rockon is ez volt. Kurvára nem kell itt a keverőn sok sáv, nem kell ide semmi ész, csak kell egy kütyüállvány, két kellően elnyomott élő hangszer, hogy maszatoljon valamit, meg két teljesen egyszerű, beekizett frontember, akiknek a szókincse nem jut túl az All my voodoo people here mondaton, és olyan őrületes party lesz, amire ugyanúgy csapatja a Slayer-pólós rocker, mint a vigyorgó Thin Lizzy-tetoválásos. Az még lényeges, hogy a mélynyomó túl legyen vezérelve, és a ruha is remegjen rajtunk a basszustól, de ezzel már tényleg a végére értünk a kritériumoknak. A Prodigy megint jött, látott, győzött. Viszlát a Szigeten! (dg)
