Hirdetés
Hirdetés

Sisi – Yalla

Alig két éve ugrott fejest a zenei karrierjébe Sisi, és hamar kiderült, hogy egy kiemelt raptehetség került a hazai újgenerációs underground közegbe.

Már általános iskolában is különcnek számított Sisi, majd a hiphop legnagyobb alakjainak – beleértve Eminem, DMX, 50 Cent, majd a női alkotók, Missy Elliot, Gwen Stefani vagy épp Lil Kim  – zenéit felfedezve jött rá, hogy a sorok számára sokkal többet jelentenek holmi rímeknél, így már korán kialakult a műfaj és életstílus iránti rajongása. Ausztriai kintléte alatt a multikulturális közeget teljesen magába szippantva és egy nem várt esemény hatására döntött úgy, hogy az előadók/dalszerzők útjára lép és alkotni fog:

„A zene iránti lelkesedésem ugyan az egész életemen végigkísért, de csak 2020-ban kezdtem el komolyan venni, amikor az egyik közeli barátomat és egyben akkori lakótársamat, sajnos elég tragikusan elvesztettem. Õ mindig nagyon hitt bennem és támogatott. Részben neki köszönhetően akkor és ott eldöntöttem, hogy amint tudok, hazaköltözöm Magyarországra és zenélni fogok, úgy éreztem tartozom magamnak, neki és másoknak is ennyivel. Ausztriában sokat barátkoztam törökökkel és arabokkal, rengeteget tanultam tőlük, néhány szavukat én is elkezdtem használni. Fél év múlva végleg hazaköltöztem, így született meg az első dalom, a „Yalla”” – mesélte Sisi, akinek debütálása nem várt sikert aratott: „A „Yalla” spontán felindulásból íródott. Miután felvettük, féltem, hogy senki nem fogja érteni a stílusom, de végül nagyon jó fogadtatást és sok megosztást kapott. Alapvetően egy vidám, fülbemászó track, amiben a humoré a főszerep, de a sorok mögött mégis mélyebb jelentések és üzenetek húzódnak.”

Az extravagáns előadó tehetségére az Escape Plan Recordings csapata is felfigyelt és szerződtette a lányt. A „Yalla” – ami egyébként az egyik leggyakrabban használt arab szó, jelentése „gyerünk” – már közel 100.000 megtekintésnél jár a YouTube-on, és a rajongók nagy örömére most már a digitális zenei platformokon is elérhető.

Sisi egyedi hangját és kreatív megoldásait egyébként nemcsak a dalszerzésben kamatoztatja, hanem TikTok felületén is: három hónap alatt több, mint 40.000 követője lett és folyamatosan növekszik tábora.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk