Hirdetés
Hirdetés

Showcase fesztivált indít a Music Hungary Szövetség

Idén először a Music Hungary Szövetség – hagyományteremtő jelleggel – feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával partnerségben, az EKF zenei program alapértékeit képviselő esemény célja, hogy a szakmai konferencia kiegészüljön egy kétnapos koncertsorozattal, ahol három helyszínen, több mint húsz nagyszerű produkció mutatkozik majd be. Deva, Sasa Lele, Szalai Anna, Teddy Queen, a HOCUSPONY vagy a Napfonat, de az On The Low kollektíva tagjai is várják a zenekedvelőket.

A IX. Music Hungary Konferencia idén arra fókuszál, hogy számba vegye a zeneipar lehetőségeit és kihívásait a pandémia utáni újrakezdéshez, diskurzust indítson a talpra állás mikéntjéről, és segítse a szektor adaptálódását a megváltozott körülményekhez. A zeneipari szakembereket felvonultató konferencia idén rendhagyó programmal egészül ki. A járvány ideje alatt rengeteg friss zenei projekt született, amelyekről a rendezvények és a széleskörű zenei sajtó hiánya miatt keveset hallott a szakma és a közönség, valamint a járványhelyzet előtt alakult produkciók sem jutottak egyelőre megfelelő fellépési lehetőségekhez, ezért a Music Hungary Szövetség induló showcase fesztiválja szeretné közelebb hozni a zenei szakembereket az aktuális hazai előadókhoz. A tervek szerint a showcase a következő években is állandó kísérőprogramja lesz a konferenciának, amely meghatározó szerepet tölthet be az új tehetségek felfedezésében, valamint abban, hogy a feltörekvő előadók minél több teret kapjanak a hazai színtér különböző szegmenseiben.

A program összeállításánál fontos szempont volt, hogy a showcase műfaj nem egyenlő a tehetségkutatókéval; itt olyan előadókat vonultatnak fel, akik tudatosan építkeznek, van víziójuk, bizonyítottak már neves fesztiválokon és klubokban, de még nem kapták meg a megérdemelt figyelmet, viszont kis segítséggel könnyebben megtalálhatják számításaikat. A lineupban szerepel például Deva vagy AKC Misi, akik már tömegeket vonzanak a fesztiválokon, telt házas koncerteket adnak a legnagyobb budapesti klubokban, és láthatóan dinamikusan fejlődnek, építkeznek. Zenei stílusokban is változatos a felhozatal, így például a rock színteret képviselve fellép majd az Abigél, a Hocuspony vagy a Palma Hills. Az alternatív szcénát képviselve jön az Idegen, Villö Acetone és Sasa Lele. Érkezik a magyar elektronikus zene különlegessége, a Superflake, valamint a new-wave hiphop, trap egyre szélesebb körben ismert kollektívája, az On The Low képviseletében AKC Misi, Ibbigang és gyuris. Különleges hangjával kápráztatja majd el a közönséget többek közt boeback, Saya Noé és Solére. Nem maradhatnak ki a friss hazai folk szcéna hangjai sem, így Veszprémbe látogat a Napfonat, a Nasip Kismet és a KurtaUtca.

A koncertek három, hangulatukban meglehetősen különböző helyszínen valósulnak meg. Az Expresszóban tökéletes koncertélményre, a Teremben hamisítatlan underground hangulatra, a Papírkutyában pedig családiasabb hangvételű produkciókra számíthatnak a zenefogyasztók.

A showcase fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre, koncertjei ingyenesen látogathatóak, míg a Music Hungary Konferencia jegyei az alábbi linken elérhetőek: https://tixa.hu/IXmusichungarykonferencia

A teljes fellépőlista (A-Z):

  • 4S Street
  • Abigél
  • AKC Misi
  • Boebeck
  • Deva
  • Grand Bleu
  • HOCUSPONY
  • Ibbigang + gyuris
  • IDEGEN
  • Kolibri
  • KurtaUtca
  • Napfonat
  • Nasip Kismet
  • Palma Hills
  • Perrin
  • Sasa Lele
  • Saya Noé
  • Solére
  • Sorbonne Sexual
  • Superflake
  • Szalai Anna
  • Teddy Queen
  • Villö Acetone

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók