Hirdetés
Hirdetés

Serj Tankian miatt nem lesz új System Of A Down-lemez

soad2014.jpg

Amit eddig is lehetett sejteni, az most már biztos: Serj Tankian az, aki miatt nem készül új System Of A Down-lemez. Sőt, ha rajta múlik, akkor már a Mezmerize/Hypnotize párost sem csinálják meg 2005-ben. Ezt Daron Malakian gitáros-énekes árulta el pár napja egy interjúban hozzátéve azt is, hogy gyakorlatilag az ő részéről már készen is van egy új System Of A Down-album, de Tankian nem akarja úgy csinálni, ahogy az régen volt a zenekarban. Ennyire konkrétan még soha nem szólt oda a gitáros a frontembernek, így Tankian kénytelen volt reagálni, amit egy hosszú posztban meg is tett, mindenki előtt tisztázva egyszer és mindenkorra, hogy miért nem lesz új System Of A Down-lemez.

Rögtön az elején leszögezi, igazat adva a gitárosnak, hogy egyes egyedül ő tehet az egészről. Azt is megerősíti, hogy ő már a 2005-ös lemezeket sem akarta megcsinálni, és nem is érzi magénak az azon szereplő dalokat, valamit, hogy a 2006-os leállásról is ő tehet. Erre viszont a saját szemszögéből nézve egy csomó oka volt:

  1. nem akart ugyanazokkal az emberekkel dolgozni folyamatosan, mert úgy érezte ez művészileg gúzsba köti. A saját dolgát akarta csinálni, és nem sietett, hogy újra a zenekarral dolgozzon.
  2. amikor elkezdték a zenélést, nagyjából egyenlő részesedést kapott mindenki a zenekarból. Ez a Mezmerize/Hypnotize idején már úgy nézett ki, hogy mindent Daron Malakian kapott és a sajtót is egyedül csinálta.
  3. volt egy csomó ötlete, amit szeretett volna a Mezmerize/Hypnotize lemezeken megvalósítani, de csak ígéretet kapott arra, hogy megcsinálhatja őket, ami végül elmaradt, és ez az akkori passzivitásával párosulva csak rontott a helyzeten.

Aztán a zenekar leállása után elkezdte a saját dolgait csinálni, amikkel jól el is volt, majd a System Of A Down 2010-ben újraindult, és természetesen el is kezdtek beszélni egy esetleges új lemezről, de nem jutottak dűlőre. Tankian a következő ajánlatot tette a többieknek:

  1. minden dalszerző egyenlő kreatív energiát fektessen be. Malakian és ő hozzon hat-hat dalt, majd együtt dolgozzák ki Shavo Odadjian basszusgitáros témáit.
  2. egyenlő részesedés mindenben.
  3. aki hozta a dalt, az döntse el, hogy a végső verzió rákerülhet-e a lemezre. Tankiannak voltak korábban olyan ötletei, ami a közös munka során olyan irányt vettek, ami számára nem felelt meg, de mégis rákerült a lemezre.
  4. egy közös koncepció kidolgozása, hogy ne csak egy szimpla lemez legyen, hanem egy igazi élmény mindenki számára.

Tankian még leírja, hogy ezen felül is voltak még dolgok például a hangzás terén, és gyakorlatilag dolgoztak is dalokon, amik most az új Scars on Broadway-lemezen jelennek meg (ez Daron Malakian gitáros saját zenekara), de Tankian számára nem volt elfogadhatóak a témák, nem tartotta relevánsnak őket a SOAD számára.

Tankian ultimátumot adott a többieknek, mert nem érezte volna jól magát a régi rendszerben. És tényleg sajnálja, hogy egyelőre képtelenek együtt új System Of A Down-lemezt készíteni.

Szóval maradnak a System Of A Down-haknik, merthogy „még mindig jó barátok, és nagyon szeretik együtt játszani a régi dalokat.” Ezt már mi tettük hozzá.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló