Hirdetés
Hirdetés

Semmi sem hamis, minden tiszta

Bryan Ferry @ Papp László Budapest Sportaréna, 2011.09.21.

10
Valamikor télen jutott eszembe, egy csomó roppant fontos zenészt láttam már, akiket nagy hülyeség lett volna nem látni ebben az életben – Leonard Cohentől David Bowie-n, Iggy Popon, Robert Frippen, Borisz Grebenscsikovon át Nick Cave-ig és David Eugene Edwardsig, utóbbi kettőt többször –, és nincsenek sokan, akiket még nem. A hiányzók listáján Bryan Ferry került az első helyre. Nem telt el sok idő ezután, és bejelentették, a művész Budapestre jön. Minden vágyam így teljesüljön – még úgy is, hogy az áprilisi koncert szeptemberre csúszott. Négy hónap nem a világ.

Lehet, hogy meglepő a rajongásom, biztosan vannak tucatnyian, akik nagyobb nyomot hagytak a könnyűzenében. Szerintem azonban igazán ritka, hogy valaki negyven éven keresztül ilyen magasan tartsa a színvonalat, ennyi klassz dalt írjon, ráadásul ilyen hibátlan és hiteles stílusa legyen. Az ő korában – ne szépítsük, 66 éves – szinte mindenki a múltjából él, eszébe sem jut menni előre, révetegen keresik a pénzt a hetvenes évekbeli slágerek újrahasznosításával.

Ferry nem. Ő sem évente dobja piacra az új albumokat, ő sem ostromolja szünet nélkül slágerlistákat, de ha csak az utóbbi évtizedet vesszük, megjelent három, minden tekintetben jó lemeze, és egyik sem volt lényegesen gyengébb, mint bármi, amit azelőtt csinált. Beleértve magát a Roxy Musicot is. A legutóbbin, az Olympián is van egy rakat remek dal, az a furcsa helyzet állt elő, hogy szinte sajnáltam szerda este, hogy nem énekel több újat a régiek kárára.

Ebből is látszik, az előadás az Arénában minden volt, csak egy nem: nosztalgiakoncert. Roger Waters pár hónappal ezelőtti, zsúfolt házas The Wallja után megfogadtam mintegy, soha többé nem nosztalgiázok. Akkor miért vagy itt, kérdezte nyolc előtt, a színpad előterében jó ismerősöm ismerőse. Mert ez nem az – válaszoltam –, Bryan Ferrynél előbb és korszerűbb mi lehet? Van ebben túlzás, elismerem, de lényegileg stimmel. Be is bizonyítódott ez apránként. Tényleg az volt a legjobb a koncertben, hogy semmi anakronisztikus nem volt benne.

Közbevetőleg meg kell még jegyeznem, az ember hajlamos feltételezni, hogy amit ő ismer és szeret, azt sokan mások is ismerik és szeretik, ezért meglepődtem még délután, amikor hallottam, hogy iszonyú kevés jegyet tudtak eladni. Fél órával a start előtt úgy nézett ki, a hír igaz, a negyedére függönyözött óriáscsarnokban száznál kevesebben lézengtünk, a légy zümmögését meg lehetett hallani. Kezdésre szerencsére összejöttünk vagy ezren, a különösen kínos kategóriából sikerült kikeveredni, mígnem a jelen lévők egyre intenzívebb lelkesedése végképp pontot tett a közjátékra. Egy biztos: ennek a zenének inkább egy szép nagy színházteremben lett volna a helye.

Amikor megjelent a színpadon a művész, valamint aktuálisan – ha jól számoltam – 14 tagú együttese, és az I Put A Spell On You-val elindult a program, ez mind nem volt érdekes többé. Helyükre kerültek a dolgok. Jó zenészek játszottak jó számokat egyre-másra, okosan szólt a cucc, bemozdultak, mosolyogtak az emberek, és a közelről kissé fáradtnak tűnő – az áprilisi fellépést kórházi kezelése miatt kellett átrakni – Bryan Ferry is feloldódott hamar.

20Fotók: Huszti István

Sok értelme nincs sorolni a dalokat, miszerint ez jó volt, ez még jobb – a setlist néhány különbséggel így nézett ki –, de annyit mondok, mert érdekes: az első résznek számomra két csúcspontja volt, az első Roxy Music-lemezről az If There Is Something és az Olympiáról az Alphaville. Múlt és jelen. Húsz perc pauza után egy kicsit hosszú lírázós blokk következett, majd ügyesen fokozódott a tempó, hogy a két klasszikussal, a Love Is The Druggal és a Lets Stick Togetherrel a tetőfokára hágjon, és beinduljon a rock and roll. A Jealous Guy volt a ráadás, és egyik pillanatról a másikra vége lett.

Talán túlzás lenne állítani, hogy ez volt az év legjobb bulija Magyarországon, de hogy toplistás, az fix. Bryan Ferryn nyomot hagytak az évek, a felülmúlhatatlan, legendás elegancia is megkopott – jellemző, hogy körülötte tényleg gyönyörű mindig minden nő, ahogy a koncerten is a két táncos, naná, hogy szerelmes lettem a  bongyorba –, de ami maradt belőle, az még mindig csodálatra méltó. Semmi sem hamis, minden tiszta.

Azt mondta búcsúzkodás közben, hamarosan találkozunk. Mi mást mondhatott volna? De ha tényleg úgy adódik, rajtam nem fog múlni.

Advertisement
39,010KedvelőTetszik
3,066KövetőKövetés
4,620FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló